Biciklitúra tippek – Egynapos biciklitúrák és többnapos útvonalak Magyarországon

biciklitúra tippek

Akár egynapos biciklitúrát tervezel a családdal, akár a barátokkal indultok többnapos kerékpártúrára, számos élmény vár rátok két keréken. A következő biciklitúra tippek garantáltan nem okoznak majd csalódást, ráadásul tekerés közben felfedezhetitek a környék látnivalóit, természeti kincseit és színes programkínálatát.

Biciklitúra tippek – Egynapos biciklitúrák minden korosztálynak

Kerékpártúra Sopron környékén

Egynapos kerékpártúrára indulnátok a családdal, és ehhez olyan úti célt kerestek, amely kirándulóhelyekkel, kilátóval, vízi élményekkel és gyönyörű panorámával vár? Fedezzétek fel a Sopron-Fertő tájat két keréken! Jó minőségű, biztonságos útvonalon haladhattok, szép környezetben, ahol a gyerekek is garantáltan jól érzik majd magukat.

Körbetekernétek a tavat? 135 kilométeres úttal számoljatok, ebből 38 km Magyarországon vezet.

Egynapos biciklitúra a Dunakanyarban

Az EuroVelo6-os kerékpárút, amelyet a Folyók útvonalának is neveznek, az Európai kerékpárút-hálózat része. A Dunakanyarban az EV6 érinti Vácot, Nagymarost, Verőcét és Zebegényt is, útközben meseszép dunai panoráma, számos étterem, látnivaló és program várja a kerékpárosokat.

25+ program és látnivaló Vácon >>

Az egyik legnépszerűbb pihenőhely a nagymarosi Duna-part, ahol hekket, hamburgert és lángost is ehettek a vízparton, miközben a Visegrádi Fellegvár mosolyog rátok a túlpartról. Összekötnétek a kerékpározást egy kis evezéssel? A közelben kenukölcsönző is található.

Nagymaros, Duna-part (fotó: Kristóf Eszter)

Kerékpárral a Velencei-tó körül

A Velencei-tó körül vezető kerékpárút kb. 30 km hosszú, a táv 2-2,5 óra alatt kényelmesen teljesíthető. A körút nagyobb gyerekek számára sem okoz nehézséget, csupán néhány emelkedőt kell leküzdeni. A túrát indíthatjátok Velencéről, Velencefürdőről, Gárdonyból vagy Agárdról is.

Tekerés közben érdemes többször megállni, megkóstolhatjátok a helyi halászlét, ráadásul a Velencei-tó fagylaltkínálatát is feltérképezhetitek.

biciklitúra tippek
Velencei-tó, Velence (fotó: Kristóf Eszter)

A Pilis Bike útvonalai

A Pilis Bike egy erdei kerékpáros hálózat, amely 350 kilométer kerékpározásra kijelölt erdei útvonalat ölel fel. Érdemes a 34 különböző túraútvonal közül szemezgetni, érinthetitek a Szentendrei Skanzent, a visegrádi Apátkúti-völgyet, Pilisszántót és Pilisszentlászlót is.

A Pilis Bike útvonalairól bővebben olvashatsz ide kattintva.

Eger-Noszvaj biciklitúra

Eger és Noszvaj annyi látnivalót tartogat, hogy érdemes többnapos kikapcsolódást szervezni a környéken. Ha mégis egynapos biciklitúrára indulnál, nem kell megriadnod a távtól, Egertől alig 10 kilométerre fekszik Noszvaj és Síkfőkút.

Egerben a vár és a Minaret felkeresése mellett az Érsekkert és Szépasszonyvölgy felfedezése is remek program, míg Noszvajon a barlanglakások, a noszvaji meseút és a síkfőkúti csónakázótó kihagyhatatlan látnivaló.

Biciklitúra tippek – Többnapos kerékpártúrák

Kerékpárral a Tisza-tó körül

Ha régóta szerepel a terveid között egy többnapos biciklitúra, beszélj össze a barátokkal, foglaljatok szállást és tekerjétek körbe a Tisza-tó partját!

A rövidebb kör 70 kilométeren, míg a hosszabb 95 kilométeren kerüli meg a tavat. A szakasz a nemzetközi EuroVelo 11 kerékpárút része, amely Norvégiától Görögországig szeli át Európát.

Végig jó minőségű aszfalton tekerhettek, útközben számos látnivaló és program teszi színesebbé a programot.

Biciklitúra tippek Tokaj környékén

A Tokaji borvidéket érdemes két keréken is bejárni, útközben megismerhetitek a régió természeti kincseit és látnivalóit.

Programok és látnivalók Tokaj környékén >>

Választhattok hosszabb vagy rövidebb útvonalat is attól függően, hogy gyakorlott kerékpározók vagytok-e, vagy éppen gyerekekkel vágtok-e neki az útnak. A legnépszerűbb útvonalak az Alsó-Zempléni Kerékpár Főútvonal (22,5 km), a Kalandos útvonal (14,8 km), az Erdős útvonal (10,2 km), és a Borúti útvonal (16,5 km). 

Tisza-part, Tokaj (fotó: Csodahelyek.hu)

Balatoni Bringakörút

A biciklitúra tippek listájáról természetesen nem maradhat ki a Balatoni bringakör sem, amelynek az útvonala kiépített kerékpárúton és kerékpározásra is alkalmas közúton halad. A táv teljes hossza 204 km, éppen ezért célszerű többnapos kerékpártúra keretében végigtekerni rajta.

A kerékpárút alapvetően a Balaton partját követi, de számos helyen letérhettek róla, hogy felfedezzetek egy-egy települést, esetleg strandoljatok a fizetős vagy ingyenes szabadstrandok egyikén.

A Balaton a látnivalók és programok tárháza, egy többnapos kerékpártúra közben a kilátókat, túraútvonalakat és múzeumokat éppen olyan nagy élmény felkeresni, mint a helyi cukrászdákat, éttermeket és borászatokat.


Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

“Biciklitúra tippek – Egynapos biciklitúrák és többnapos útvonalak Magyarországon” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ahogy már rendre szokás, Észak-Magyarországról a Bükk és a Gömör-Tornai-karszt is kimatradt. pedig arra is vannak szép helyek, amelyek kerékpárosan is felkereshetőek.! Javaslom a cikk íróinak, hogy látogassanak el ezekre a helyekre is, s akkor meglátják, hoyg érdemes ajánlani!

    • Kedves Tamás! Ahogyan a cikk címe is mutatja, biciklitúra tippeket sorakoztattunk fel, nem az volt a cél, hogy összegyűjtsük az ország összes biciklitúra útvonalát. Egyes helyek nem azért nem szerepelnek az írásban, mert nem érdemes ajánlani őket. Gyönyörű az ország, lehetetlen vállalkozás lenne részünkről, hogy az összes kerékpáros útvonalát felsorakoztassuk, amely szép tájakon vezet. Köszönjük a tippet, örülünk neki, hogy ilyen szép helyeken kerékpározhatnak olvasóink Észak-Magyarországon is.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.