Májusi programtippek a csodahelyek.hu ajánlásával

májusi programtippek

Összegyűjtöttünk nektek néhány szuper belföldi programot, amelyen mi magunk is szívesen részt vennénk. Szervezett túrák, kiállítások, szezonális programok és egyéb izgalmas események közül válogathattok attól függően, hogy az ország melyik részén nézelődtök, illetve hogy családdal, barátokkal vagy akár egyedül indulnátok útnak. Lássuk a májusi programtippek válogatást!

Májusi programtippek

Nyit a Salamon-torony!

A visegrádi Salamon-torony minden évben október elején tér nyugovóra, hogy április utolsó – május első napjaiban frissen és pihenten várhassa az érdeklődőket. A torony felkeresése önmagában is hangulatos program, de a látogatást összeköthetjük a Királyi Palota és a Fellegvár kincseinek megismerésével is.

Csónakázás a Tisza-tavon

Tavasztól őszig élvezhetjük a csónakázást a Tisza-tavon, ahol a nádasok között haladva megismerkedhetünk a tó növény- és állatvilágával. Aki a csónakázás mellett az evezést is kipróbálná a tavon, nem fog csalódni az élményben, de érdemes figyelni a „Tisza-tavi Vízi Kisokos Evezősöknek” táblákat, ahol hasznos és fontos tanácsokat kaphatunk.

2. Csodahelyek kirándulás és piknik

2024. május 4.

Tarts velünk a 2. Csodahelyek kirándulás és piknikre 2024. május 4-én, idén a visegrádi Nagyvillám rejtett részét vesszük célba, ahol túra közben színes élményeket gyűjthetsz, ráadásul találkozhatsz a Csodahelyek.hu csapatával is.

  • A kirándulás időpontja: 2024.05.04., szombat, 10:00 óra
  • Gyülekező: 09:30-tól
  • Hol találkozunk? A Mogyoró-hegyi parkolónál találkozunk, onnan 10:00-kor közösen elindulunk, hogy meghódítsuk a Nagyvillám kevésbé ismert részét.

2. Csodahelyek kirándulás és piknik
Fotó: Kristóf-Zöld Eszter

Villányi BorZsongás Fesztivál 2024.

2024. május 3-5.

Május elején már javában dúl a tavasz, az ültetvények felett vibrál a levegő, minden az életet és a természetet ünnepli. A Villányi borvidéken program-program hátán várja a borozni vágyókat a Villányi BorZsongás Fesztiválon. A programokra egyénileg történik a bejelentkezés a szolgáltatóknál.

Tavaszi madárfészek kukucskáló

2024. május 5.

A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben tett túra során részletesen megismerhetjük a botanikus kertben élő törékeny kismadarak életét, viselkedési szokásait. Felfedezhetjük a madárvilág egyéb titkait is, bekukkanthatunk egy-két madárodúba, meglessük, hogy milyen madár fészkel benne, és tojás vagy fióka vár-e ránk. Testközelből kapunk bepillantást a madárvilág természetes működésébe.

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert
Fotó: Kristóf-Zöld Eszter

91.Tatai Tavaszi Tófutás

2024. május 18.

Május 18-án a tatai Öreg-tó partján szeretettel várják a szervezők azokat, akik részt vennének a 91. Tatai Tófutáson. A futáson több távon (500 m, 2 km, 3,5 km, 7 km, 14 km, 21 km, 42 km) lehet indulni, a távot érdemes az edzettségi állapotunknak megfelelően kiválasztani.

A program célja a közös futás és a futóversenyek hangulatának megszerettetése, Tata város sporthagyományaink ápolása.

Fotó: Kristóf-Zöld Eszter

Kenutúra a Fertő nádasban

2024. május 1-30.

A Fertő nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak szinte zavartalan élővilágát ismerjük meg a szervezett kenutúra során.

A Csárdakapui-csatorna és a Kládler-tó közötti részen a figyelmes szemlélődőt sok csoda várja: például a rencés hínár az aranysárga virágú „rovaremésztő” rencével, a nádi énekesmadarak (nádirigó, foltos nádiposzáta, barkóscinege), a nagy kócsag, a vörösgém, a szárcsa és különféle récék.

Pünkösdi Mulatság Füzér Várában 2024.

2024. május 18.

Változatos programokkal elevenedik meg ismét Füzér vára, ahol egy igazi ünnepi, pünkösdi időutazáson vehetünk részt. A Pünkösdi Mulatságon megtudhatjuk, hogyan éltek a középkorban, kik voltak a vár birtokosai, illetve miért tartják számon országunk egyik legszebb fekvésű váraként.

VÉRTES 60 (és 25) Történelmi teljesítménytúra

2023. május 18.

A Vértes 60 teljesítménytúra célja emléket állítani a Vértesben a második világháborúban elesett magyar katonáknak. A túra 11 állomást érint, ezek mindegyike a fent említett történelmi események színhelye.

Az ellenőrzőpontokon korabeli egyenruhákat viselő hagyományőrzők igazolják a teljesítést. Rövidített túra esetén a táv 25 km, 5 ellenőrzőponttal.

Rododendron 20.

2024. május 18.

A 20 km-es Rododendron túra a Jeli arborétum parkolójától indul, és a Jeli Arborétum – gróf Ambrózy-Migazzi István emlékház – Alsóújlak – Szent Péter és Pál románkori templom – Felsőoszkó – Bálvány-prés – Szőlőhegyi kápolna – Jeli Arborétum útvonalon halad. A szintidő 6 óra, a szintemelkedés 242 méter.

Pünkösdi Örökség Ünnep

2024. május 19-20.

Május 19–20. között 13. alkalommal szervezik meg a Pünkösdi Örökség Ünnepet, a szellemi kulturális örökség közösségeinek találkozóját a szentendrei Skanzenben. Idén a kézműves hagyományokat gyakorló közösségek kerülnek fókuszba.

A program során a látogatók hagyományos ételeket kóstolhatnak, mesterségek titkait ismerhetik meg, beállhatnak a táncosok közé, élvezhetik a különböző tájegységek muzsikáját és gyönyörködhetnek a különféle vidékek viseleteiben.

Fotó: Kristóf-Zöld Eszter

Kinizsi Százas teljesítménytúra

2024. május 25-26.

Az első magyar teljesítménytúra, a Kinizsi Százas 1981-ben indult, és azóta is évről évre óriási érdeklődés övezi. A Kinizsi TE Encián szakosztálya idén május 25–26-án rendezi meg hagyományos gyalogos teljesítménytúráját a Pilis és a Gerecse hegységben.

A Budapestről induló és Tatán végződő 100 km-es útvonalat a résztvevőknek 24 óra alatt kell teljesíteniük, közben megismerkednek a Nagy-Kevély, a Nagy-Gete és a Hegyes-kő látnivalóival is.

Nagy-Kevély
Fotó: Kristóf-Zöld Eszter

XII. Bálint Ágnes Mesefesztivál

2024. május 25-26.

2024-ben a mesehősök visszatérnek a XII. Bálint Ágnes Mesefesztiválra a legnépszerűbb gyerekzenekarokkal, a legizgalmasabb gyermekszínházi- és bábelőadásokkal, a legkreatívabb és legtrükkösebb feladványokkal, valamint a legnagyobb attrakciókkal.

Természetesen az idei programból sem hiányozhat a retro kisbusz és a kisvonat sem, melyek a Bálint Ágnes Kulturális központ és az Emlékház között közlekednek majd.


Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.