Összegyűjtöttünk nektek néhány szuper belföldi programot, amelyen mi magunk is szívesen részt vennénk. Szervezett túrák, kiállítások, szezonális programok és egyéb izgalmas események közül válogathattok attól függően, hogy az ország melyik részén nézelődtök, illetve hogy családdal, barátokkal vagy akár egyedül indulnátok útnak. Lássuk az áprilisi programtippek válogatást!
Tartalomjegyzék
ToggleÁprilisi programtippek
Tulipánszüret 2024
Évről évre alig várjuk, hogy eljöjjön a tulipánszüret ideje, amikor tulipánok tízezrei közül választhatjuk ki azokat, amelyeket csokorba gyűjtünk, és hazaviszünk, hogy az otthonunkat díszítsék. A szüretelés mellett fotópontok, állatsimogató, ugrálóvár, sütemény és frissítő várja a családokat, baráti társaságokat szerte az országban.
Dunakanyari körjáratok – 2024.03.30-tól
Egy felejthetetlen utazás, gyönyörű panoráma és a Duna illata várja azokat, akik úgy döntenek, hogy stílusosan, hajóval járják be a Dunakanyart.
A Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedő hajójárat nagyon népszerű, az utasok napijegyet válthatnak, amellyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást.
Az esztergomi sétahajózás során az esztergomi Dunaszakasz legszebb részét csodálhatjuk meg a hajó fedélzetéről, miközben az egyedülálló dunakanyari kilátásban gyönyörködhetünk.
Isaszegi Kerékpáros Emléktúra – 2024.04.07.
A kerékpáros túrázók nagy örömére idén is megrendezik a 60 km-es Isaszegi Kerékpáros Emléktúrát, amely az 1849-es isaszegi csatának állít emléket. A szervezők rendőri felvezetés mellett várnak mindenkit egy közös tekerésre Kőbánya és Isaszeg között.
Sakura ünnep – 2023. 04.6-7. és 04.13-14.
Az ELTE Füvészkertben már sok éve hagyomány az évente megrendezett Sakura ünnep, amely mindig az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Ilyenkor, amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben, a látogatók – a japán szokásokhoz hasonlóan – takaróra telepedve piknikezhetnek a kertben, gyönyörködhetnek a Sakura fák virágzásában.
A hétvégi programokon a japán kultúra nagyon sok különleges és érdekes formában mutatkozhat be. Idén is lesz japán nyelvóra, japán zene, japán harcművészeti –és fegyverbemutató, Go oktatás, koncertek, ikebana kiállítás és workshop is. A haiku verseny legszebbjei a kertben is olvashatók.
Tavaszi zsongás a Várkert Bazárban – 2024.04.13.
Az egész napos tavaszköszöntő rendezvény zenével, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal és interaktív játékokkal várja a családokat a Várkert Bazárban. A tavaszi kézműves foglalkozások és az interaktív játékok ingyenesen látogathatók, azonban előzetes regisztrációhoz kötöttek.
Báthori 550 Napok Vácon, 2024.04.13-14.
Vác ebben az évben megidézi a város reneszánsz virágkorát. A Báthory 550 Napok eseménysorozat apropója, hogy 550 évvel ezelőtt szentelték váci püspökké a humanista Báthori Miklóst, aki Mátyás király udvarával vetekedő reneszánsz központot alakított ki Vácon.
Az emlékév folyamán a szervezők látványos, korhű felvonulással, hagyományőrző bemutatókkal, időszaki kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal, jelmezversennyel, kézműves foglalkozásokkal, reneszánsz finomságokkal várják az érdeklődőket.
„Pumák a Bakonyban” honvédelmi emléktúra – 2024.04.13.
Második alkalommal vehetünk részt a „Pumák a Bakonyban” elnevezésű teljesítménytúrán és menetgyakorlaton. A túrán megismerhetjük a veszprémi Puma vadászrepülők hősi történetét, akik a legkiemelkedőbb katonai alakulata volt a honvédségnek a II. világháborúban, valamint felkeressük a Pumák emléktábláját Jutason, ahol megemlékezünk a Veszprém földjén és légterében hősi halált halt katonákról és polgári lakosokról.
A túra csúcspontja a Vitéz Árpád Bertalanról elnevezett 644 m magas Papod-tetői kilátó. A túra távja 27 km.
Szigetközi Szatyor Lekváros Kenyér Fesztivál – 2024.04.14.
Érdemes lesz Dunaszegre látogatni április 14-én, ugyanis ekkor lesz a Lekváros Kenyér Fesztivál, ahol amellett, hogy kedvenc árusainktól vásárolhatunk, mi is megmutathatjuk, mit tudunk. A kenyerünket és lekvárunkat az egész vásár közönsége megkóstolhatja majd.
És hogy mire számíthatunk még a friss kenyéren és lekváron túl? Kistermelőkre, kézművesekre, faszénen sült kürtös kalácsra, Lassú Disznó Street Food szendvicsekre, könyvbemutatóra, valamint hagyományőrző bemutatókra és játékokra.
XLII. Gerecse 10-20-30-50 Teljesítménytúra – 2024.04.20.
A Gerecse 50 túra nemcsak hazánk első 50 kilométeres teljesítménytúrájának az útvonala, hanem a napjaink legnépszerűbb, legnagyobb létszámot megmozgató túraeseménye is.
Az útvonalon teljes képet kapunk a hegység látnivalóiról, miközben olyan elragadó településeket érintünk, mint Tardos, Pusztamarót, Héreg vagy Vértestolna. A túra végén a Tatabánya felett magasodó Turul madár alatt elhaladva már biztosak lehetünk abban, hogy a Gerecse belopta magát a szívünkbe.
Japánkerti Nap – 2023. április 20.
A Japánkerti nap 2023. április 22-én színes programokkal csalogat a Zuglói Japánkertbe. Vezetett kerti sétákkal, múzeumi tárlatvezetéssel, a japán kultúrához kapcsolódó szakmai előadásokkal és bemutatókkal, játékos programokkal, növény- és egyéb izgalmas portéka árusokkal várják az érdeklődőket.
Beach Food- Gyere nyár! gasztrohétvége – 2024.04.20-21.
2023 őszétől újra meghódíthatjuk a gasztronómia csúcsait Badacsonyban, ahol izgalmas, tematikus gasztro-hétvégékkel várják a kulináris élmények kedvelőit a Gasztrohegy Badacsony rendezvénysorozat keretében.
Tölts egy felejthetetlen hétvégét Badacsonyban és kóstolj bele a tematikus hétvégék fogásaiba! Ahány vendéglátóhely, annyi íz és inspiráció – az adagok kóstoló adagok, így bejárhatod a hegyet és több helyen is kóstolhatsz! Áprilisban a Beach Food – Gyere nyár! fantázianéven futó kétnapos program vár.
Lampionos Hajós Felvonulás – 2024.04.30.
Az évtizedes múltra visszatekintő Lampionos Hajó Felvonulást, illetve a Zenei Fesztivált idén április 30-án rendezik meg Esztergomban. A Lampionos Hajós Felvonulás keretében amikor lemegy a nap, kreatív elemekkel és színes fényekkel díszített hajók csordogálnak le a Kis-Dunán.
A fantasztikus vízi-karnevál előtt érdemes ellátogatni a jármű expora is, ahol több mint száz veterán járművet csodálhatunk meg. Családoknak kimondottan ajánlják ezt a programot, hiszen a csemeték olyan gépjárművekkel találkozhatnak, amelyeket eddig talán csak a tv-ben vagy maketteken láthattak.
Küldj Te is ingyenes programtippeket: info kukac csodahelyek.hu
Hirdesd nálunk programod: sales kukac csodahelyek.hu
A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!