Evezős programokkal, hajózással, állatkerttel, makettparkkal, kulináris élményekkel és a Holt-Körös egyedülálló hangulatával csalogat Szarvas tavasztól őszig. Összegyűjtöttük neked, melyik az a 10+ látnivaló Szarvas és környékén, ami tárt karokkal vár, akár a családdal, akár a barátaiddal pihennél néhány napot.
Tartalomjegyzék
Toggle1001 látnivaló Szarvas környékén
Szarvas hatalmas népszerűségnek örvend a kisebb gyerekekkel érkező családok, a horgászok, a kutyával nyaralók, az aktív és a passzív pihenésre vágyó vendégek között egyaránt.
A színes programkínálatnak köszönhetően minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabb elfoglaltságot, legyen szó kerékpáros kalandokról, strandolásról, grillezésről, esetleg városnézésről.
Tudtad? Szarvason található a történelmi Magyarország földrajzi középpontja. A kijelölt ponton álló, négyszárnyú vitorlával ellátott malom a történelmi Magyarországnak a trianoni békeszerződésben rögzített részekre szakadására emlékeztet. Az emlékhelyhez egy 1,1 kilométeres emlékút vezet, amely mellett 17 stáció mesél az ország történelmének jelentős állomásairól.
Mutatjuk, hol ütheted el az időt, ha Szarvas és környéke lesz az idei közös kikapcsolódás helyszíne.
A legjobb családi programok
Mini Magyarország makettpark
Gyerekekkel az egyik legizgalmasabb látnivaló Szarvason a Mini Magyarország makettpark, amely a történelmi jelentőségű, nevezetes épületeink és közlekedési eszközeink kicsinyített másait sorakoztatja fel.
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan fest egészen közelről a kecskeméti Cifrapalota, a Gyulai Vár, vagy éppen a Hősök tere, itt a lehetőség, fedezd fel a park rendhagyó birodalmát. A gyerekek nagy kedvencei az épületek között közlekedő vasútmakettek és a Balatonon, illetve a Dunán ringatózó vitorlások.




Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Évente több tízezren keresik fel a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legnagyobb és legkomplexebb bemutatóhelyét, a Csáky-kastély egykori kertjében található Körösvölgyi Állatparkot és Körösvölgyi Látogatóközpontot. Az Anna-ligetben gímszarvas, őz, dámszarvas, vaddisznó és róka is él, míg a 7000 literes akváriumban hazai vizeink halai lubickolnak.
A gyerekek kedvence az állatsimogató, a Kölyök-zug játszótér és az interaktív tanösvények, de a központban kerékpár- és kenubérlésre is van lehetőség.
Szarvasi Arborétum és a Csodaösvény
A Szarvasi Arborétum, azaz a „Pepi-kert” története a Bolza család nevéhez fűződik, ám az államosítást követően az arborétumnak számos gazdája volt.
A 82 hektáros kertben minden évszakban találhatsz érdekességeket, de talán a legnépszerűbb látnivaló a 36 méteres hegyi mamutfenyő, és a vízben egymás mellett sorakozó mocsári ciprusok.
A gyerekek is örömmel sétálgatnak a Szarvasi Arborétumban a hely legújabb attrakciójának, a Csodaösvénynek köszönhetően. A kalandpálya játék során a csemeték különböző állomásokon ismerhetik meg a Pepi-kert látnivalóit. A játék végén minden csapat apró jutalomban részesül.

Biciklitúra Szarvason
Ha gyerekekkel pihensz Szarvason, bátran áttekerhettek közösen Békésszentandrásra a Kákafoki-holtágat érintve a két település közé épített kerékpárúton.
Nagyobb kihívásra vágysz? A Körös-Maros Nemzeti Park Körös-ártér részterületén öt hosszabb kerékpáros túraútvonalat alakítottak ki. Az ajánlott távok között vannak néhány órás és félnapos túrák is.
Mutatjuk az útvonalakat:
- Körösvölgyi Állatpark – Szarvasi Arborétum – Duzzasztó – Békésszentandrás – Körösvölgyi Állatpark (16 km)
- Körösvölgyi Állatpark – Szarvasi Arborétum – Szivornyák – Halásztelki tanösvény – Aranyosi- és Borza-holtág – Szarvas – Körösvölgyi Állatpark (23 km)
- Körösvölgyi Állatpark – Bikazugi major – Szarvas – Történelmi Emlékút – Halásztelki tanösvény – Aranyosi- és Borza-holtág – Tessedik tanya – Körösvölgyi Állatpark (31 km)
- Körösvölgyi Állatpark – Bikazugi major – Furugy – Békésszentandrás – Körösvölgyi Állatpark (18 km)
- Körösvölgyi Állatpark – Szarvasi Arborétum – Mezőtúri komp – Peresi Tájház – Körösvölgyi Állatpark (36 km)

A vízi élmények szerelmeseinek
Sétahajózás a Holt-Körösön
Az egyik legjobb szarvasi szabadtéri program a sétahajózás, a vízen ringatózva megismerheted a vízi világ addig kevésbé ismert arcát. A Holt-Körösön közlekedő Boglár Sétahajó a közel egy órás túra során bemutatja a város látnivalóit és a térség élővilágát.
A fedélzetről láthatod a Szarvasi Arborétumot, a történelmi Magyarország földrajzi középpontját jelző malmot, a Bolza-kastélyt, a Szarvasi Vízi Színházat és a Millenniumi emlékművet is.




Szarvasi Vízi Színház
A festői szépségű Holt-Körös partján 2011-ben adták át a közel ezer ember befogadására alkalmas Szarvasi Vízi Színházat, amely egy finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözeteként mutatkozik be a látogatóknak.
A színház előadásai között vígjáték, musical, dráma, operett, vers és zene, valamint mese is gyakran szerepel, az előadásokra a jegyeket elővételben érdemes megvásárolni.

Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő
Akkor se búsulj, ha nem szeretnél a Holt-Körösben fürdeni, hiszen Szarvas gyógyfürdője egy 25 méteres feszített víztükrű úszómedencével, pezsgő medencével, ülőfürdővel, termálmedencékkel és többféle szaunával csalogat.
A Szarvasi Gyógyfürdő gyógymedencéinek vízellátását a fürdő saját, 570 méter talpmélységű kútja biztosítja, a víz főként nőgyógyászati panaszok és ízületi betegségek kezelésére alkalmas.
Evezős programok: SUP, kajak, kenu és vízibicikli
A szarvasi vendégházak többségéhez nemcsak saját medence, jakuzzi és játszótér tartozik, hanem SUP, kajak, kenu, csónak, esetleg vízibicikli is. Ha a környéken foglalsz szállást, aminek nincs pl. SUP deszkája, ne aggódj, bérlésre is van lehetőség.

Szarvas, a horgászparadicsom
Szívesen kiruccannál a barátokkal egy tartalmas horgászhétvégére? Esetleg az egész családot magaddal vinnéd a Holt-Körös partjára? A vízparti vendégházak többségének saját stégje van, ahonnan hajnalban elsőként köszöntheted a környék halait.
Etetőanyagot, horgászfelszerelést és horgászbérletet Szarvason és Békésszentandráson is vásárolhatsz, a helyiek és a ház tulajdonosai mindig örömmel segítenek eligazodni ebben a kérdésben.

Kihagyhatatlan gasztroprogramok
Ha szereted a finom süteményeket és nem riadsz vissza a gondolattól, hogy leteszteld Szarvas fagyikínálatát, biztosan örömmel fogadod majd a hírt, hogy a városban számos fagyizó és cukrászda található.
A vendégházak nagy részében szórólapok hirdetik a közeli éttermek, pizzériák elérhetőségét. Több helyről házhoz is szállítanak, ha pedig megkóstolnád a helyi söröket, irány a békésszentandrási Szent András Sörfőzde.
Foglalj szállást és élvezd a kikapcsolódást!
Most, hogy már tudod, rengeteg a látnivaló Szarvas környékén, nincs más hátra, mint szállást foglalni, hogy még több programot szervezhess.

5+1 látnivaló Szarvas közelében
Kíváncsian várod, melyik az a látnivaló Szarvas környékén, ahol még több élményt gyűjthetsz? Válogass bátran az alábbi úti célok körül, mindegyik kevesebb, mint 1 órás autóútra fekszik a várostól.
- Pósteleki Szabadidőpark >>
- A szabadkígyósi Wenckheim-kastély >>
- Látnivalók Gyulán >>
- Programtippek Kecskeméten >>
- Dévaványa, Túzokvédelmi központ >>
- Cölöpsétány Tiszakécskén >>
A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Kiemelt kép: Kristóf-Zöld Eszter