Top 10 mesés látnivaló Szarvason

Az Alföld gyöngyszeme Békés megye nyugati végében, csodálatos tájképi környezetben fekszik. Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Körös egyik holtága pedig ott kanyarog Szarvas utcáin, amely megannyi kültéri, szabadidős programra hívogat. A településen nem csak a természetkedvelő turista találhatja meg számításait, ugyanis itt egész évben különböző kulturális, hagyományőrző és sportrendezvények várják az idelátogatókat. Íme 10 kihagyhatatlan látnivaló Szarvason!

Top 10 látnivaló Szarvason

1. Történelmi Magyarország közepe és emlékút

Az 1,1 km-es út a Tessedik Sámuel templom (Ótemplom) közeléből indul és a történelmi Magyarország geometriai középpontjához vezet. A gáton sétálva 17 úgynevezett stáció található, ezek az ország történelmének jelentős állomásaira emlékeztetnek.

2. Víziszínház

A szarvasi Holt-Körösön átívelő modern híd túloldalán, a hangulatos mocsári ciprusok társaságában az országban is egyedülálló Víziszínház épült. A különleges színház nyaranta nyitja meg kapuit, hogy elkápráztassa nézőit élőzenés musicalekkel, operettekkel és különleges, páratlan atmoszférájával. A vízre kinyúló színpad látképe sem utolsó, ugyanis a nézőtér egy amfiteátrumra, a fogadóépület pedig egy várkastélyra hasonlít legjobban.

3. Mini Magyarország

Az egyik legnépszerűbb látnivaló Szarvason! A Szarvasi arborétum egyik szegletében kapott helyet az ország számos épített csodájának kicsinyített mása, a Mini Magyarország kiállítás. A bemutató napjainkban már közel száz híres magyar, és egykori történelmi magyarországi épületből áll. A gyerekek számára pedig a park legújabb látványossága, az interaktívan kezelhető kisvonatok pályája nyújthat örömteli szórakozást.

Tovább a Mini Magyarország oldalára >>

4. Csáky-kastély, Anna-ligeti tanösvény

A szarvasi Körösvölgyi látogatóközpont mellett egy különleges tanösvény került kialakításra. Az interaktív sétaút végigjárása közben megismerhetjük az Anna-liget változatos élővilágát, ezen kívül a tanösvény táblái felhívják a figyelmet a gazdálkodás és természetvédelem közös feladataira.

A tanösvény egyik állomása a 19. század elején épült Csáky-kastély, amely ma is a Pepi gróf (Bolza József) feleségéről elnevezett liget ékessége. A műemlék épületben jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság irodái kaptak helyet.

Top 10 látnivaló Szarvason
Csáky-kastély, Szarvas

5. Evangélikus Ótemplom

Szarvas második legrégebbi műemlék épülete az Evangélikus Ótemplom, amely a város legszebb részén, a holtág hídfőjénél áll. A város jelképévé váló templomot a 18. században egy pozsonyi mester tervei alapján emeltették a helyi evangélikusok. Az épületet Tessedik Sámuel templom néven is szokták emlegetni, mivel a felépítéséhez nagyban hozzájárult az egykori püspök. Tessedik Sámuel, amellett hogy Szarvas evangélikus lelkésze volt, nagy szerepet vállalt a város felzárkóztatásában ipari és mezőgazdasági területeken.

Top 10 látnivaló Szarvason

6. Erzsébet-liget

Az Erzsébet-liget Szarvas városának sokadik fásligete, amely egykoron igazi Népkertként funkcionált. Hisz található itt ifjúsági tábor, sportpályák, de Ruzicskay György festőművész alkotóházának és képtárának is a liget ad otthont. Az ártéri erdőmaradvány parkosítását 1894-ben kezdték meg, és Erzsébet királyné tragikus halála után kapta nevét. A helyi szervezetek által kiépítésre került itt egy tanösvény is, amelyen 7 tájékoztató tábla található, és a Halászcsárda mellől indul. A különleges látnivalókban gazdag sétány ad otthont az úgynevezett Őrködő ciprusoknak is, amelyek a Bolza család jóvoltából kerültek ide. A parkon áthalad az Alföldi Kéktúra is.

„Őrködő ciprusok” az Erzsébet-ligetben

7. Bolza-kastély

A Holt-Körös rendkívüli látványát még inkább kiemeli a partján álló festői szépségű Bolza-kastély. A kastélyt az olasz származású, Bécsben testőrködő Bolza József építtette 1810 és 1820 között, s ezt az épületet a 19. század közepén átépítették klasszicista, romantikus, valamint eklektikus stílusban. A kibővített épületben lakó- és fogadószobák találhatóak, valamint egy házi kápolnát is kialakítottak benne. Napjainkban sajnos az épület nem látogatható, a műemlék állami tulajdonban van.

Top 10 látnivaló Szarvason
Bolza-kastély, Szarvas

Az épület előtti lépcsősor végén áll a város egyik legérdekesebb szobra, amely a capitoliumi farkasszobor másolata, ezzel is utalva a család itáliai eredetére.

8. Holt-Körös

A Körös folyó Békésszentandrást és Szarvast is körülölelő holtágát a 19. századi folyószabályozás során alakították ki. Az állóvíz szervesen hozzátartozik a két település városképéhez. A holtág környezetéhez szigorúan védett természetvédelmi területek tartoznak, sok botanikai és zoológiái ritkasággal.

A Holt-Körös nyugodtsága és gazdag halfaunája az 1930-as évek óta nagy népszerűségnek örvend, ugyanis ekkor indult meg a hétvégi házépítésil áz a helyi módosabb polgári családok körében. Azóta is több nyaraló, hotel és vendégház nyitott kapukkal várja az ide érkező pihenni vágyókat a partsávban.

9. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark

Szarvason az Anna-ligetben található a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontja. Az igazgatóság központjában található bemutatóház két szintet elfoglaló termeiben interaktív kiállítások láthatóak, többek között a Dél-Tiszántúl természeti értékeiről.

Anna-ligeti tanösvény

A Nemzeti park legújabb attrakciója a 2014-ben megnyílt állatpark, amely az Anna-völgyi tanösvény mentén került kialakításra. A sétaúton a vendégek testközelből ismerhetik meg a Dél-Tiszántúlon egykor és ma is honos állatfajokat. A látogatóközpont épületében pedig egy 7000 literes akváriumrendszer ad otthont a részben különböző fajvédelmi programokban résztvevő állatfajoknak. Családdal érkezőknek szuper látnivaló, ha Szarvason járnak!

10. Szarvasi arborétum (Pepi-kert)

Szarvason található Magyarország legnagyobb arborétuma, az egykori Pepi-kert. Bolza Pál a Körös szabályozása után kezdte meg a nagyszabású növénytelepítést az ártéri területen. Az alapító mellszobra ezért is került 2005-ben az intézmény bejáratához.

A növénygyűjtemények közül három „tárlat” látogatható: a legidősebb, a „Pepi-kert”; a Mitrowssky-kert; és a hajókikötő szomszédságában található „Konyhakerti” rész. A kikötőből kiegészítő programként sétahajó járatok indulnak a Holt-Körösön, érintve a város legszebb részeit.

A park minden évszakban varázslatos látványt nyújt a természet szerelmeseinek, de ezek közül is egyedülálló az ősfás gyűjtemény, amelyből szó szerint kiemelkedik a több száz éves mamutfenyő.

Top 10 látnivaló Szarvason
Mamutfenyő a Szarvasi arborétumban

Az arborétum korabeli épületei pedig időszakos és állandó kiállításoknak, rendezvények ad otthont. Nyaranta alkotótáborok, a hosszú hétvégéken pedig kézműves foglalkozások zajlanak a parkban.

Szállást keresel Szarvason?

Itt tudsz nézelődni >>

Térképen a legjobb helyek


Fotók: Tasi Zsolt

A szerző további írásai a www.azalfoldtegedisvar.hu oldalon olvashatók.

A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.