Ünnepeljük együtt a tavaszt! Magyarországi csodahelyek márciustól májusig

csodahelyek márciustól májusig

Elkezdődött az év harmadik hónapja, egyre hosszabbak a nappalok és a legtöbben már lélegzetvisszafojtva várjuk, mikor borul virágba a természet. Idén is szeretnénk nektek segíteni abban, hogy minél több tavaszi csodahelyet megismerjetek, ezért összegyűjtöttük egy csokorba a korábbi évek írásait ebben a témában. Lehet válogatni és felfedezni Magyarország szépségeit – márciustól májusig!

Ünnepeljük együtt a tavaszt! Magyarországi csodahelyek márciustól májusig

Idén nem bíztuk a véletlenre és egy egész térképet állítottuk össze azokról a helyekről, ahol csodás tavaszi virágok várnak ránk.

Emellett készült egy „naptár” is arról, mely hónapban mely arborétumokat érdemes felkeresni az országban. Vigyázat, a lista szubjektív, csupán ötleteket ad a kirándulások megtervezéséhez:

Hol kiránduljunk márciusban?

Márciusban virágzik a tőzike nagy számban a Dobogó-erdőben és a csáfordi erdőben, és hóvirágban is gyönyörködhetünk az alcsúti arborétumban és például Lébény mellett. Medvehagymát gyűjtenél? Ehhez is van néhány ötletünk!

Hova menjünk áprilisban?

Április elején nyílnak a tulipánok, virágba borulnak a gyümölcsfák (ld. a vérszilva Berkenye határában), a japán cseresznye is ilyenkor a legszebb (pl. a Budai várnegyedben).

Májusi látnivalók

Májusban virágzik a rododendron, a színes és illatos cserjéből nagy számban találunk a Jeli arborétumban, az Azáleás-völgyben és a szombathelyi Kámoni arborétumban is.

És lassan elkezdődik a rózsák virágzása is, érdemes felkeresni az ország több pontján található rózsakerteket, például a fertődi Cziráki Margit Rózsakertet.

Bakancslisták, egyéb gyűjtemények

A csodahelyek.hu csapatának is vannak kedvenc tavaszi csodahelyei, és az elmúlt években bakancslisták is készültek az olvasók nagy örömére. Érdemes ezeket is böngészni!

Kihagytunk volna valamit? Elképzelhető, mert Magyarország tele van szebbnél szebb virágos helyszínekkel.

Tavaszi csodahelyek kihívás

Biztosak vagyunk benne, hogy Ti is nyitott szemmel járjátok az országot (nem csak márciustól májusig), ezért hamarosan egy tavaszi kihívással készülünk nektek. Figyeljétek Instagram oldalunkat és a weboldalt, március 15-én minden kiderül! Addig is kiránduljatok minél többet és ne felejtsétek el megörökíteni a tavaszi csodahelyeket. Ki tudja, talán a kihíváshoz jól fog jönni 🙂


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Kiemelt kép: Photo by Arno Smit on Unsplash

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.