10 kirándulóhely vonattal és busszal a Börzsönyben

Tömegközlekedéssel a Börzsönyben

A Börzsöny annyi kirándulóhelyet tartogat számunkra, hogy szinte másról sem olvasunk a hegység kapcsán, mint túraútvonalakról, várromokról, forrásokról és szédítő panorámáról. Sokan úgy gondolják, hogy ezek a látnivalók csak autóval közelíthetőek meg, pedig tömegközlekedéssel éppen olyan könnyű közlekedni. Mutatjuk, melyik az a 10 kirándulóhely, ami kényelmesen elérhető vonattal és busszal a Börzsönyben.

10 kirándulóhely vonattal és busszal a Börzsönyben

Drégelypalánk

Ismered Drégely várának történetét? A végvári hősök egyike, Szondi György 146 hős katonájával a 12.000 fős török túlerő ellen védte a várat. A Börzsönyban található, 444 méter magasan álló várrom nehezen megközelíthető, de a páratlan kilátás minden fáradalmunkért kárpótol.

Drégely vára a Nemzeti Örökség része, Történelmi Emlékhely, melyről többet tudhatsz meg, ha felkeresed a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központot

A várat érdemes az Apródok útja tanösvényen megközelíteni, a tanösvény Szondi két apródjáról, Libárdyról és Sebestyénről kapta a nevét. Csupán 1 óra alatt bejárható az út, amely 8 állomáson át mutatja meg a helyi erdők élővilágát, és a Börzsöny patakjait.  

Megközelítés vonattal: Vác vasútállomás – Drégelypalánk vasútállomás

Bernecebaráti

A Bernecebaráti tanösvény különlegessége, hogy Sisa Pista, „az utolsó nógrádi betyár” nyomán járhatjuk be a Bernecebaráti és Nagyoroszi között húzódó Oszlai-árkot.

A tanösvény Bernecebaráti felől a kék sáv, majd a zöld sáv turistajelzésen (6 km), míg Drégelypalánk felől a piros sáv turistajelzésen (5 km) közelíthető meg. Az útvonal jelzése a zöld T, a túra kiindulópontja a Betyár-kút. A tanösvény kb. 2 km hosszú, a bejárása kb. 1 órát vesz igénybe.

Megközelítés busszal: Drégelypalánkról vagy Rétságról

Bánk

A Börzsöny és a Cserhát lábánál fekvő tó Bánk legnépszerűbb látnivalója, szépsége évről évre helyiek és kirándulók ezreit csalogatja a településre.

A tóparton több helyen is kialakítottak parkolót, a strand melletti parkoló mellől indul a Lomen János sétány, amely a tó körül vezet. A sétány minden pontjáról csodaszép kilátás nyílik a tóra és a környező hegyekre.

Napozáshoz, olvasáshoz, piknikezéshez és horgászáshoz is megfelelő bázis lehet egy-egy vízparti stég, ahol akár egy egész napot is eltölthetsz. A tópart ráadásul maximálisan kutyabarát terület, azonban a fenntartók több táblán is kérik tőlünk, hogy ügyeljünk a környék tisztaságára.

Megközelítés busszal: a Vác – Rétság – Bánk, vagy a Budapest – Rétság – Bánk útvonalon

Kemence

A Börzsönyben rejtőző Fekete-völgy (Csarna-völgy) felejthetetlen kikapcsolódást ígér, ha kiránduláshoz keresel gyermekbarát úti célt Kemencén, vagy kipróbálnád az erdei vonatozást.

Ha túráznál, választhatsz a könnyebb, és a nehezebb útvonalak közül is, indulhatsz a Godóvárhoz, a Nagy-Hideg-hegy felé, de akár egy Kemence körtúrát is tehetsz. A terület háborítatlansága és csendje üdítő látványt és élményt nyújt a forgalmas és zajos hétköznapok után. 

Megközelítés busszal: Szob – Kemence útvonalon

Fekete-völgy, Csarna-völgy, erdei vasutak – Gyermekbarát programok a Börzsönyben
Kemencei Erdei Múzeumvasút

Nagybörzsöny

Nagybörzsöny nemcsak egynapos, hanem akár többnapos kiránduláshoz is remek úti cél, ha szívesen kirándulunk busszal a Börzsönyben.

Az apró település gyerekbarát programokkal, fenséges ízekkel, számos rendhagyó kiállítással és természetközeli élményekkel várja a család apraja-nagyját, a romantus hétvégére vágyó párokat és a kutyás kirándulókat.

A túraútvonalak, a Nagybörzsönyi Erdei Vasút és Hajtánypálya és a Szent István templom mellett mesekerámia kiállítás, állatsimogató és finom házi lepény várja a kirándulókat.

Megközelítés busszal: Szob – Nagybörzsöny útvonalon

Törökmező

Törökmező nem önálló település, hanem Nagymaros településrésze, amely a Börzsönyben fekszik. Családbarát és kutyabarát kirándulóhely, amely természeti értékekkel és bámulatos panorámával vár minden évszakban.

A Törökmezői tanösvény hossza 6,5 kilométer, 9 állomása a helyi élővilágot mutatja be. Az utolsó állomás a Hegyes-tető kilátó, más néven Julianus-kilátó, ahonnan elképesztő kilátás nyílik Visegrádra. 

Tipp! A Törökmező kalandpark és Törökmező Állatpark hangulatos élményeket ígér, érdemes tervezni velük, ha gyerekekkel kirándulsz a környéken. 

Megközelítés busszal: Kismaros – Törökmezei turistaház bejárati út útvonalon

Julianus-kilátó
Julianus-kilátó

Szokolya – Királyrét

Ha az a kérdés, hogy hova érdemes kirándulni busszal a Börzsönyben, Királyrét biztosan dobogós helyen szerepel. A környéken számos hosszabb-rövidebb túraútvonal, kilátó, tó, és tanösvény vár, ráadásul kisvasúttal is utazhatsz Kismarostól Szokolyán át Királyrétig.

A Várhegy-kilátó, a Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont, a Királyréti tanösvény, a Királyréti Kirándulóközpont és a Szokolya-Huta Tanösvény mindenképpen legyen rajta a listádon.

Megközelítés busszal/kisvasúttal: a Kismaros – Szokolya, Királyrét útvonalon

Szob

Egy Szob-Márianosztra, vagy Szob-Nagybörzsöny kirándulás nagy élmény minden korosztály számára.

  • A Börzsöny Múzeum Szobon, a Szent László utca 14. alatt található, a múzeum a Dunakanyar és az Ipoly-völgye régészeti és néprajzi értékeit mutatja be.
  • Márianosztrán szintén számos látnivaló akad a kirándulók számára, ilyen pl. a Börtönmúzeum, a Magyarok Nagyasszonya Bazilika, vagy éppen a Faluház, emellett több túraútvonal is fut a környéken.
  • A Szob-Nagybörzsöny Kisvasút az egyik kedvenc kisvasutad lesz. A Szobról Nagybörzsöny felé vezető vasút a Börzsöny legnagyobb egybefüggő vasútja, amelyen jelenleg két szakaszban lehet utazni, Szob – Nagyirtáspuszta között, illetve Nagyirtáspuszta – Nagybörzsöny között.
  • A kirándulást összekötheted kerékpáros és vízi élményekkel is, ráadásul nemcsak a Dunán, hanem az Ipolyon is evezhetsz.

Megközelítés vonattal: Budapestről a Vác – Nagymaros – Zebegény útvonalon Szobra, onnan busszal Márianosztrára

Zebegény

Zebegényt a Dunakanyar gyöngyszeme, vagy kincsesládája néve is emlegetik a mesés panoráma, a település izgalmas látnivalói, és kulináris kínálata miatt. A Kós Károly-kilátóhoz és a Trianon-emlékműhöz mindenképpen érdemes ellátogatni, ahogyan a Hajózástörténeti gyűjtemény is kiemelt látnivaló.

Szívesen kirándulnál vonattal vagy busszal a Börzsönyben? Ha vonattal érkezel Zebegénybe, magaddal hozhatod a kerékpárodat is, így tesztelheted az EuroVelo 6 útvonalát is.

Megközelítés vonattal: Budapestről a Dunakeszi – Göd – Vác – Nagymaros útvonalon

Kós Károly-kilátó – Zsebeld be Zebegény legszebb dunai panorámáját!
Kós Károly-kilátó

Szendehely, Katalinpuszta

A Katalinpusztai Kirándulóközpontnál mindjárt három tanösvényt is felfedezhetsz, sőt, kipróbálhatod a bájos Hangyavasutat is. Ha van olyan hazai kirándulóhely, ami a tatai Fényes tanösvényhez hasonlóan nagyon népszerű a családok körében, az a Gyadai tanösvény.

Ha szereted a hosszab kirándulásokat is, a Gyadai tanösvény megismerését érdemes összekötni egy túrával a Naszály-csúcsra. A túra nem túlságosan megerőltető, a kilátás viszont annál különlegesebb. Az útvonal megfelelően van táblázva, így eltévedni semmiképpen nem lehet.

Az Országos Kéktúra útvonalán a Katalinpusztai Kirándulóközpont mellől eljuthatunk Magyarkútra, Szendehelyre, a Morgó-patakhoz és közeli Szentháromság-kápolnához is.

Megközelítés busszal: a Vác – Szendehely, Katalinpuszta útvonalon


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Kiemelt kép: Nagybörzsönyi Erdei Vasút

Képek: Kristóf-Zöld Eszter

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.