Koloska-sziklák – Könnyű túra Balatonfüred felett

Koloska-sziklák

Számtalanszor jártál már Balatonfüreden, de még sosem túráztál a várostól néhány kilométerre fekvő Koloska-völgyben? Itt az idő, hogy felfedezd a Koloska-sziklák mészkőbérceit, melyek bámulatos kilátással és kalandosan kanyargó erdei lépcsősorral fogadnak.

Koloska-sziklák – Túra Balatonfüred felett

A Koloska-sziklák megközelítése

A Koloska-sziklák környéke könnyen és gyorsan megközelíthető kirándulóhely, ahova a balatonfüredi Koloska Csárda mellől vezet a piros sáv jelzés.

Amint átkelünk a Koloska-patak hídján, elhaladunk majd egy keskeny ösvényen, és egy tágas rétre érkezünk. Utunkat folytatva rábukkanunk majd a helyi élővilágot bemutató tanösvény információs tábláira, majd hamarosan egy nagy tisztásra jutunk, itt találjuk a Gyermek Jézus-kegyhelyet, egy sziklába vájt faragott szoborral.

A tisztáson több padot és asztalt is találunk, ezért akár piknikezhetünk is, emelett itt áll egy nagy fakareszt, illeve a Koloska-forrás kútja (vigyázat, a kút vize nem iható).

Folytassuk a túrát a piros sáv jelű gyalogúton, amiről balra ágazik le a zöld háromszög jelű ösvény, ez vezet a Koloska-sziklákhoz. A völgyből hosszú lépcsősor visz a sziklák felé, amikor pedig a sziklák tetejére érünk, megkapó kilátás a jutalmunk a mészkőormokról.

A Balaton-felvidék erdeiben gyönyörködve már biztosak leszünk abban, hogy ez a túra kihagyhatatlan, ha Balatonfüred környékén járunk.

Hasznos információk

  • Ha autóval érkezel a túra kiindulópontjához, hajts egészen a Koloska Csárdáig (Balatonfüred, Koloska-völgy, 8230), az itt található parkolóban hagyhatod az autót.
  • Ha tömegközlekedéssel utazol, és a sziklákat vennéd célba, Balatonarács vasútállomástól kövesd a piros sáv jelzést. 2,1 km séta után meg is érkezel a csárdához.
  • A túra nehézségi foka könnyű, az útvonal jelzett turistautakon halad.
  • Mivel a sziklákhoz hosszú lépcsősor vezet, ráadásul az út sokszor igen rögös, érdemes megfelelő tapadást biztosító túracipőben útnak indulni.
  • A sziklák tetején óvatosan szabad csak közlekedni, mert a terület csúszós, több helyen balesetveszélyes.
  • Elemózsiát és vizet mindenképpen vigyél magaddal a túrára, mert útközben nincs vízvételi lehetőség.
  • A Koloska Csárdától kb. 600 méterre fekszik a Koloska-völgyi Vadaspark, amely ingyenesen látogatható egész évben. A vadasparkban szarvasok, őzek, és muflonok várják a látogatókat.

Látnivalók a sziklák környékén

A Koloska-sziklák környékén népszerű úti cél Balatonfüred, ahol a Tagore sétány mentén a hajóállomás, a Bujtor István szobor, a halász és a révész szobra, a Vitorlázeum és a Kisfaludy Galéria feltérképezése nem maradhat ki egy vízparti séta alkalmával.

Ha Balatonfüred közelében is szívesen körülnéznél, vedd célba Tihanyt, Alsóörsöt, vagy Badacsonyt, de akár az egész Balaton-felvidéket is bebarangolhatod.

Foglalj szállást a közelben!

Többnapos kikapcsolódást szerveznél a környéken? Foglalj szállást, és állíts össze olyan programtervet, ami emlékezetessé teszi a pihenést.


Képek: Mészöly János

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

“Koloska-sziklák – Könnyű túra Balatonfüred felett” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.