7 vár a Zemplénben, amelyet érdemes felvenni a zempléni bakancslistádra

A Zempléni-hegységben a természeti kincsek és a legnépszerűbb túraútvonalak mellett számos olyan vár és várrom található, amelyek értékes történelmi emlékeink, emellett bámulatos panorámával ajándékoznak meg. A következő 7 vár a Zemplénben kihagyhatatlan látnivaló, mindenképpen érdemes felvenned a zempléni bakancslistádra!

7 vár a Zemplénben, amit feltétlenül látnod kell

Füzér vára, Füzér

Úgy tartják, hogy Füzér vára volt Magyarország első magánbirtokú kővára, amely a 13. század elején épülhetett. A vulkanikus eredetű várhegy történelmi értéke és természeti szépsége miatt népszerű kirándulóhely az Országos Kéktúra útvonalán.

Amellett, hogy a vár a Zemplénben az egyik legkedveltebb látnivaló, a várlátogatás csodás panorámával ajándékoz meg.

Érdemes körbejárni a korhűen berendezett szobákat, a Tájház Portákat és a Látogatóközpontot, ahol betekintést nyerhetünk múltunk mindennapjaiba.

Még több információ a várról >>

Füzéri vár (fotó: Béres Tamás)

Regéci vár, Regéc

A Zempléni-hegység közepén állnak a Regéci vár dicsőséges múltú kőfalai, ezek között töltötte gyerekkorának jelentős részét II. Rákóczi Ferenc.

A várban megtekinthetjük a kiállított régészeti leleteket, emellett a kilátótornyot is érdemes felkeresni, mert csodálatos panorámával vár. Az épületben egy állandó kiállítás keretein belül, II. Rákóczi Ferenc gyerekkorán keresztül láthatunk bele a kor gyermeknevelési szokásaiba.

Tovább a vár oldalára >>

Rákóczi vár, Sárospatak

Magyarország egyik leghíresebb Rákóczi-vára a sárospataki vár, amely hazánk legjelentősebb késő reneszánsz műemléke. A várat a mohácsi csata után, az 1530-as években kezdték el építeni, először a Vörös-torony készült el.

A vár kiállításai között érdemes megnézni a Rákóczi-kiállítást, amely a család történetét mutatja be, míg a a Vörös-toronyban található tárlat a várbeli katonák mindennapjaiba kalauzol el. A külső udvaron kapott helyett az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ágyúöntő műhelye.

Még több látnivaló Sárospatakon >>

Rákóczi-vár (fotó: Tasi Zsolt)

Boldogkői vár, Boldogkőváralja

A Boldogkői vár a Zemplénben az egyik legnépszerűbb látnivaló, évente több ezer látogató keresi fel a panoráma, és a vár mesebeli megjelenése kedvéért.

A vár épületét szépen felújították, több helyen is megerősítették az elmúlt években. Az épület alsó és felső várból áll, a falak alatt jól járható gyalogút vezet körbe. A Palotarészben címer- és zászlókiállítás, börtön- és kínzókamra, illetve ólomkatona-gyűjtemény látható, sőt egy középkori étterem is helyet kapott a vár falai között.

Tovább a vár oldalára >>

Rákóczi vár, Szerencs

A 16. század végén kialakított épület Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára, a Szerencsen található Rákóczi vár több kiállítással és érdekességgel várja a látogatókat.

A Rákóczi Zsigmond és kora című interaktív kiállítás keretein belül megismerkedhetünk a Rákóczi család és a hegyaljai mezőváros, Szerencs történetével, emellett az épületben megtekinthetjük a Zempléni Múzeum nemzetközi hírű képeslapgyűjteményét is.

Még több információ a várról >>

Rákóczi-vár, Szerencs (fotó: Kristóf Eszter)

Sátoraljaújhelyi vár, Sátoraljaújhely

A Sátoraljaújhelyi vár első írásos említése 1261-ből származik, érdekesség, hogy Újhely vára 1316-1390 között királyi várként működött.

Kirándulóhelyek Sátoraljaújhelyen >>

2007-ben kezdődött meg az a régészeti kutatási program, melynek célja a teljesen elpusztult újhelyi vár maradványainak feltárása, az 1540-es években romba dőlt vár ásatása jelenleg is zajlik.

A sátoraljaújhelyi Kazinczi Ferenc Múzeum „Egy eltűnt vár nyomában” című kiállítása az eddig előkerült restaurált, megtisztított tárgyak egy részét mutatja be.

Mind a várat, mind pedig az épülő látogatóközpontot várhatóan 2022. július második felében nyitják meg a közönség előtt.

+1 Ónodi vár, Ónod

Még Borsod-Abaúj-Zemplénben, de már a Bükki Nemzeti Park szélén található az Ónodi vár, amely a Sajó mentén fekvő Ónod település legrégebbi történelmi műemléke. A négy sarokbástyás végvár a falu és a Sajó között található, egykor azt a célt szolgálta, hogy a Sajó átkelőhelyét és a kelet felé tartó fontos utakat védelmezte.

Többször cserélt gazdát, az évszázadok során számos alkalommal elfoglalták és felgyújtották, emellett pusztulásához a Sajó 1845-ös és 1855-ös áradása is hozzájárult.

Végső pusztulását a régészeti feltárások és a helyreállítás állította meg, a délkeleti bástyát és a hozzá kapcsolódó falszakaszokat újjáépítették, a bástyában kiállítást rendeztek be.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes nézelődni »»

Kirándulóhelyek és látnivalók a Zemplénben

A közelben található kastélyok, tavak, kilátók, kisvasutak, tanösvények és túraútvonalak minden korosztály számára tartogatnak izgalmakat. Érdemes többnapos kirándulást szervezni a környéken, hogy felfedezd a Zemplén legszebb kirándulóhelyeit, gasztronómiai kínálatát és panorámáját. Ne feledd, a csodák körülöttünk vannak, csak észre kell vennünk őket!

Még több zempléni csodahelyért látogass el a Csodahelyek Magyarországon Facebook csoportba!


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Borítókép: Boldogkő vára

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.