Sátoraljaújhely felett – Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária

Sátoraljaújhely felett - Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária

Milyen kirándulási lehetőségek vannak Sátoraljaújhely környékén? Itt található többek között a Zemplén Kalandpark, a Zsólyomkai pincesor, a Magyar Kálvária és több kilátó is. Mutatjuk a legjobb helyeket!

Irány Sátoraljaújhely és a Sátoros-hegyek!

A hegységet keresztül-kasul behálózó turistautak miatt Sátoraljaújhely környékén nem számít nagy ördöngösségnek bármilyen nagyságú és nehézségű gyalog túrát összeállítani. Nem árulunk el nagy titkot akkor, ha kijelentjük, hogy a városba látogatók nagy része elsőként a kalandparkot célozza meg. Viszont ha egész napos élménnyel szeretnénk családunkat vagy gyerekeinket meglepni, akkor érdemes egy kis sétával hangolódni a kalandokra.

Legoptimálisabb, ha a túránkat a városközpontból induló kék négyzet jelzés kezdjük meg, amely a Széchenyi tértől indul, és a város egyik hangulatos főutcáján vezet. Ezen az útvonalon haladva, a Pincék völgyét elérve, már előtűnnek a városnak nevét adó Sátoros-hegyek. Ezeken a szabályos kúp alakú hegyeken húzódó erdőségek számtalan földtudományi és bányászattörténeti emléket rejtenek. A hegyvonulat legmagasabb pontja, az 514 méter nagyságú Magas-hegy és kilátója már a túra első szakaszán többször kacsingat felénk.

Zemplén Kalandpark, Sátoraljaújhely

Legészakabbi hegyvonulatunk a Zemplén, mely gazdag turistautakban és dicső várakban, de mégis ritkán kerül a kirándulók középpontjába. Ezért is gondolták úgy Sátoraljaújhely vezetői, hogy a város fölé tornyosuló Magas-hegyen olyan kalandparkot alakítanak ki, amely az extrém sport kedvelők számára is vonzó célpont legyen. Az élménypark a megnyitása óta a Zemplén egyik legnagyobb turisztikai attrakciójának számít, ahol a legféktelenebb kalandok várják az idelátogató gyerekeket, felnőtteket és gyerek lelkű idősebbeket is.

Sátoraljaújhely felett - Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária
Átcsúszó pálya

A kb. 1 órás szuszogós gyaloglás után végre megérkezünk a hegység legnagyobb turisztikai attrakciójához, a Zemplén Kalandpark Középső állomásához. A szabadidőközpont ezen része igazi gyerekparadicsom, ugyanis található itt bobpálya, három különböző nehézségi fokú Kalandtúra park, játszótér és Hófánk pálya is. Az utóbbi egy felettébb érdekes szórakozási lehetőség, amely 3 darab egyenként 60 m hosszúságú, kanyargós pályát foglal magába, és egy hatalmas úszógumival kell a lejtőn csúszni, és közben irányíthatatlanul pörgünk-forgunk a pálya végéig.

Az alsó és felső állomást egy 1332 m hosszúságú pályán keringő Libegő köti össze, lent található még korcsolyapálya, a mászófalközpont és egy 60 férőhelyes turistaszálló is. Legfelül, a Magas-hegy tetején áll egy többszintes kilátó, ahonnan kiváló kilátás nyílik a környéket uraló hegyekre és a városra, sőt határon túlra is kitekingethetünk innen. A vas építmény lábától indulnak a Magas-hegyet a Szár-heggyel összekötő,„Dongó” fantázianevű, különleges, tartóoszlopok nélküli, zárt kabinos kötélpálya járművei. Ha az adrenalinból nem lenne elég, akkor a bátrabbak a két hegy között kifeszített drótkötélen egy ülő hevederben szabadon csúszhatnak át 152 méter magasságban, 80 km/h sebességre felgyorsulva.

Magyar Kálvária a Szár-hegyen

A Szár-hegy tetején, a Dongó és a Sólyom végállomásánál áll a Szent István-kápolna, amely a Magyar Kálvária végpontja is egyben. Az 1938-ban Harasztos Gyula tervei alapján készült kis épület inkább emlékműként funkcionál, mint vallási helyként. A kápolnától a lefelé vezető kék háromszöggel megjelölt hegyi útvonalon juthatunk el egy egyedülálló történelmi emlékhelyhez. Az 1934 és 1938 között készült kálvária stációi, nem Jézus fájdalom útját mutatja be, hanem az egykori történelmi Magyarországtól elszakított városokra emlékezik.

Zsólyomkai-völgy és a híres pincesor

„Borúra derű” tartja a magyar mondás, ezért ha már erre járunk, ne hagyjuk ki a Zsólyomkai-völgyet sem. A Magas-hegy és a Szárhegy között egy híres pincesor húzódik, ahol a környékbeli szőlők terméséből készült borokat kóstolhatunk az év minden évszakában.

Sátoraljaújhely felett - Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária
Zsólyomkai pincesor

Programtipp: A minden évben megrendezett Zsólyomkai Nyitott Pincék elnevezésű rendezvények a borkóstolás mellett gasztronómiai fogásokkal és egész napos kulturális programokkal várják a látogatókat.

Sátoraljaújhely felett - Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária
Pincében

Élményektől „megrészegülve” érjük el Sátoraljaújhely sétáló utcáját, miközben azon gondolkozunk, hogy de jó lenne újra megtenni ugyanezt a kört.

A zempléni túra útvonala

Sátoraljaújhely (K□) – Ungvári pincék – Hősök temetője – Zemplén kalandpark – Szár-hegy (K∆) – Magyar kálvária – Zsólyomkai pincesor – Sátoraljaújhely

  • Táv: 5,3 km
  • Szintemelkedés: 250 m
Sátoros hegyek

Szállást keresel Sátoraljaújhelyen?


Fotók: Tasi Zsolt

A szerző további írásai a www.azalfoldtegedisvar.hu oldalon olvashatók.

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

“Sátoraljaújhely felett – Zemplén Kalandpark, Zsólyomkai pincesor, Magyar Kálvária” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.