Zsófia-kilátó: Lillafüred mesébe illő látképével vár a kilátók királynője

Akár jártál már korábban Lillafüreden, akár nem, most mindenképpen érdemes célba venni Miskolc új turisztika attrakcióját, amelyet a kilátók királynőjeként emlegetnek. Az első vidéki kilátó korhű rekonstrukcióját 2022. augusztus 23-án adták át, a Zsófia-kilátó felkeresése újabb bakancslistás pont Lillafüred környékén.

Zsófia-kilátó: A kilátók királynője

Az első vidéki kilátótorony

Lillafüred első kilátója több mint 120 évvel ezelőtt készült, ez volt az első vidéki kilátótorony. A terveket Szűcs Sándor miskolci mérnök készítette. Nevét gróf Teleki Zsófia után kapta, ő a Borsodi Bükk Egylet alapítója, báró Vay Béla Borsod vármegyei főispán felesége volt.

A kilátót, amely később – a Palotaszállóval együtt – meghatározta Lillafüred látképét, 1900-ban adták át, ezután hosszú éveken át népszerű úti cél volt a miskolci turistáknak. Bár a világháborúkat túlélte, 1950-ben lebontották, és a helyére antennát telepítettek.

A Zsófia-kilátó újjáépítése

A lillafüredi Zsófia-kilátó alsó szintjét kőburkolattal ellátott vasbetonból alakították ki, a létrák helyett pedig biztonságos lépcsőt építettek. A kilátó emellett interaktív látvány- és tájékoztató-elemekkel is gazdagodott.

A kilátót impozáns kupola koronázza meg, ennek, illetve a különleges múltnak köszönhetően méltán kiérdemelte a kilátók királynője címet.

Lillafüred egykor híres kilátójának újjáépítése során szem előtt tartották, hogy a beruházás miatt semmiképpen ne sérüljenek természeti értékek. A helyszínt is ennek megfelelően jelölték ki.

A Zsófia-kilátó panorámája

A kő alapú, faszerkezetes, vörösfenyő gerendákból összeillesztett építményből minden évszakban bámulatos kilátás nyílik a Palotaszállóra, a függőkertre, a Hámori-tó csónakkikötőjére, a környező hegyekre, illetve a Szinva és a Garadna-völgyre.

Megközelítés

Lillafüredet megközelíthetjük autóval, busszal (menetrend), kerékpárral és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal (jelenleg a vonatközlekedés Miskolc-Dorottya utca és Lillafüred állomások között pályafelújítási munkálatok miatt szünetel) is.

A túrát érdemes a lillafüredi Palotaszálló mellől indítani. A Hámori-tó sarkától a függőkertet kerülve a K+ jelzésen érünk a Kohászati Múzeumhoz, innen a K háromszög jelzést kell követni, ez vezet a hegyoldalban.

A távolság 1,8 km, a szintkülönbség pedig 141 méter. A kilátó ingyenesen látogatható.

Kihagyhatatlan látnivalók Lillafüred környékén

Lillafüreden kihagyhatatlan látnivaló a Hámori-tó, a függőkert (és József Attila szobra), a legendás lillafüredi vízesés, illetve az Anna-barlang és a Szent István cseppkőbarlang. A libegőzés izgalmas kalandokat és csodás panorámát tartogat a család apraja-nagyjának. A közelben található Fazola-kohót és a szentléleki pálos kolostor maradványait is érdemes felkeresni.

Libegők Magyarországon >>

Aki szereti a gasztroélményeket, annak a lillafüredi pisztrángot vétek lenne kihagyni, a romantikára vágyó pároknak pedig hangulatos program lehet a csónakázás a Hámori-tó vizén. A környék emellett számos túraútvonallal várja a kirándulás szerelmeseit.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes nézelődni >>


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Pete Zsolt, Fortepan / Lissák Tivadar, Fortepan / Szekrényesy Réka

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.