Szakadás-árok – Vadregényes túraútvonal a Mátra lábánál

Szakadás árok

A Szakadás-árok az ország egyik legszebb szurdoka, amely nem csak látványával, hanem kalandos útvonalával is felhívja magára a kirándulók figyelmét. A meredek sziklafalak számtalan kihívást tartogatnak számunkra, de akármelyik évszakban vesszük is célba a szurdokot, a panoráma és az élmény felejthetetlen.

Túra a Szakadás-árok területén

Hol található Tar község?

A község a Zagyva folyó, a Csevics-völgy, az Ágasvár és a Mátra ölelésében fekszik, így a település nem csak festői környezettel, de számos kirándulóhellyel várja a turistákat. A falu Budapesttől 95 km-re található, legegyszerűbb autóval megközelíteni, de busszal (Salgótarján felől) és vonattal (a Hatvan–Somoskőújfalu vonalon) is elérhető.

A közelben vezet az Országos Kéktúra nyomvonala, amely a Mátra legszebb kirándulóhelyeire vezet, de a Szakadás-árok is éppen olyan remek úti cél, ráadásul nem találkozunk majd turisták ezreivel sem.

Milyen élményeket tartogat a Szakadás-árok túraútvonala?

Tar községben az Attila út végén nyugodtan parkolhatunk, majd induljunk gyalogosan a völgyön felfelé a zöld kereszt és a Mária út jelzése irányába. Utunk során elhaladunk hétvégi házak és egy kőbánya mellett, majd néhány perc múlva megérkezünk a Felső-csevice-kúthoz.

Aki éhes, annak érdemes az itt elhelyezett padoknál megenni egy szendvicset, mivel innentől szükség lesz mindkét kezére. A kulacsot megtölthetjük az enyhén vasas ízű forrásvízzel, de ne lepődjünk meg, ha szénsavas ízt érzünk.

A pihenőhely melletti csapáson térjünk le balra, és kapaszkodjunk fel a sziklás hegyoldalra, ahonnan ellátni Ágasvárig, Óvárig, és a Vár-bükkig is.

Ezután folytassuk utunkat a jelzést követve a völgyben, míg a kis hídig jutunk. Az erdészeti út helyett a mederben haladunk tovább, ami kalandos utat ígér, de nem jelent nagy kihívást. Az Y formájú szurdoknak a szárán érkezünk meg, a jobb oldali ág látványosabbnak bizonyul majd.

A sziklafalak végén balra haladva visszaérünk az Y elágazáshoz, itt található az a Szakadás-árok, ami számtalan kalandos élménnyel ajándékoz meg. Néhol a víz nehezítheti a haladást, ezért a jó tapadást biztosító, vízálló túrabakancs elengedhetetlen számunkra.

A kanyonban látványos, akár a 20 méteres magasságot is elérő sziklafalak, szűkülő útvonalak, és mély patakmeder vár, az sem ritka, hogy át kell mászni ágakon, vagy sziklákon, hogy a meredek szurdokfalon folytathassuk az utunkat.

Hasznos tudnivalók

A különféle sziklaformációk megörökítése miatt telefon mindenképpen jó, ha van nálunk, télen a karvastagságú jégcsapokból sincs hiány, lenyűgöző látványt nyújtanak. A Természetjáró alkalmazás segít a tájékozódásban.

  • A túra ideje kb. 3 óra, a szintemelkedés 200 méter, a táv pedig 8,5 km.
  • Egészen pici gyerekekkel nem ajánljuk a Szakadás-árok felkeresését a nehéz terep miatt.
  • Babakocsival semmiképpen ne induljunk útnak, hordozókendővel sem ajánlott itt a túra. Babával jobb úti cél a környéken a nógrádi vár, a Bánki-tó, Drégelypalánk, vagy akár Hollókő.
  • A túra során viseljünk vízálló bakancsot!

Olvasónk, Kapitányné Barabás Hajnalka az alábbiakat osztotta meg velünk a kirándulásról: „A férjemmel nagyon szeretünk túrázni, szeretjük azokat a helyeket amiket fel lehet fedezni, nincs tömeg. Ezért nagyszerű a Szakadás-árok, kalandos úton lehet megközelíteni és nagyon érdekes, változatos a terep.”

Szállást keresel a közelben?

Itt tudsz nézelődni >>

Programok és látnivalók Tar község környékén

Taron, a Kis-Zagyva völgyébe vezető út torkolatánál található a Buddha park (Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark), amely egy díjmentesen látogatható kegyhely és zarándokhely. Itt építették a Békesztúpát és Múzeumot, amelyet a Dalai Láma szentelt fel.

További érdekes látnivaló a középkori eredetű Szent Mihály főangyal katolikus templom, illetve a Fehérkő-bánya, ahol látványos függőleges sziklafalak várják a kirándulókat. Az egyik legismertebb helyi látványosság mégis a Tuzson Arborétum, amely a községtől 4,5 km-re fekszik.

Érdekesség: Az arborétumban 21 fenyőféle, és 6 különleges lomblevelű található, ráadásul itt áll Nógrád megye egyetlen atlaszcédrusa is.

Tartól mindössze 18-20 perces autóútra fekszik Felsőtold, itt található Hollókő irányában az Isten tenyere-kilátó, amely megépülése óta töretlen népszerűségnek örvend.


Képek: Kapitányné Barabás Hajnalka 

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.