Kenutúra, csillagles, állatsimogató – Izgalmas nyári programok a Nemzeti Parkok területén

Te is várod már a tartalmas, élményekkel teli nyarat? Mindehhez nem kell más, mint szép idő és egy jól összeállított lista azokról a helyekről és programokról, amelyek érdekesek lehetnek. Akár családdal, egyedül vagy kutyával utaznátok, a Nemzeti Parkok szervezésében biztosan találtok megfelelő szórakozást. Íme egy kis programajánló az idei nyárra.

Nyári programajánló a Nemzeti Parkok területén

 „Balaton Riviéra nagy kör” kerékpártúra – Nyár folyamán több alkalommal

Akik szeretnek két kerékre pattanni, de mégsem a kemény, izzasztó tekerésben lelik örömüket, azoknak nagyszerű ötlet lehet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében, Csopakról induló elektromos biciklitúra. A 32 kilométeres vezetett körtúrán bőven akad látnivaló a Malom-völgytől egészen az Ember-szikláig.

Kenutúra a Fertő-tavi nádasban – Nyár folyamán több alkalommal

A nyár folyamán rendszeresen, különböző időpontokban szervez kenutúrákat a Fertő-Hansági Nemzeti Park. A 6 km hosszú evezésen a nádas elszigetelt élővilágába pillanthatunk be. A csend és a nyugalom kedvelőinek valódi kikapcsolódás lehet a tó és rejtőzködő élővilágának atmoszférája.

Izgalmas nyári programokat kínálnak a Nemzeti Parkok
Kenutúra a nádasban

Szünidei állatmustra a Körösvölgyi állatparkban – 2021. jún. 20. és aug. 31. között minden vasárnap

A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa a Körösvölgyi Állatpark területére kalauzol minket a nyár minden vasárnapján. A parkban érdekesebbnél érdekesebb, a Kárpát-medencében egykor és ma is megtalálható állatfajokkal találkozhatunk, mint például az uráli bagoly, a nyestkutya vagy az aranysakál. A területen egy hatalmas akvárium, interaktív tanösvények, állatsimogató és játszótér is várja a legkisebbeket. Igazi élménydús családi program!

Izgalmas nyári programokat kínálnak a Nemzeti Parkok
Nyestkutyát is láthatunk a Körösvölgyi Állatparkban

Gyógynövények és gyógyteák – túra a szegedi Fehér-tónál – 2021. június 5.

Ez az érdekes túra a Kiskunsági Nemzeti Park által azok számára került megszervezésre, akik szívesen megismerkednének a gyógynövények feldolgozásának módjával. A 3 km hosszú ismeretterjesztő kirándulás során lehetőségünk van az egészségmegőrző, gyógyhatású és házilag is felhasználható növényekből készült teákat megkóstolni.

Hajóskapitányként a Tiszán – Nyár folyamán több alkalommal

A nyárhoz kétség kívül hozzátartoznak a vízi programok. A hajókázás sokunk kedvence, pláne ha közben a Tisza és a Maros élővilágát felfedezhetjük fel. A Kiskunsági Nemzeti Park 2,5 órás 15 kilométeres vízitúráin saját magunk vezethetjük a biztosított kis hajóinkat, ezáltal még inkább egyedivé és emlékezetessé tehetjük ezt a szuper programot.

Ezeregycsillagos est a Kolon-tónál – 2021. augusztus 28.

Ez az igazi nyári esti program a csillagok kedvelőinek, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, a Kolon-tó partján kerül megszervezésre. Az est folyamán szakember segít tájékozódnunk a csillagos égbolton. Tiszta idő esetén csillagászati távcsővel kémlelhetjük az eget.

Izgalmas esti túra Bugacon – 2021. július 2.

Sokan már csak gyerekkorunkból emlékszünk halványan az izgalmas éjszakai túrákra a táborokban, de kevesen járjuk az erdőt éjjel felnőtt korunkra. A Kiskunsági Nemzeti Park azonban egy nagyszerű, izgalmakat rejtő, túravezető által vezetett sétára hív bennünket. A kirándulás este 19:30-kor kezdődik és körülbelül 3 órás, így a végére lehetőségünk van megismerkedni a sötétben mozgó állatok hangjaival. Kalandos út, nem igaz?

Amit a gémeskutakról tudni érdemes – 2021. június 10.

Szuper program tudásunk tágítására, múltunk megismerésére. A gémeskutak hozzá tartoznak történelmünkhöz, létfontosságú elemei egykori mindennapjainknak. A Körös-Maros Nemzeti Park programján szakvezetés segítségével a Kardoskúti puszta pásztoraival és az ő életükkel, valamint a gémeskutak titkaival ismerkedhetünk meg.

Izgalmas nyári programokat kínálnak a Nemzeti Parkok
Gémeskút

Csónakázás a Hortobágy folyón – 2021. júl 1. és szept. 15. között

A Hortobágy folyó szépségei, növény- és állatvilága csónakból fedezhetőek fel igazán. A Hortobágyi Nemzeti Park programján nem csak ezekkel a természeti kincsekkel, hanem a halászat mesterségével is megismerkedhetünk. Az érdekes túra során egy halásztanyán bepillantást nyerhetünk az egykori népi halászat világába, láthatjuk, hogyan dolgoztak régen a különböző halászeszközökkel.

Láttál-e már valaha racka bárányt? – 2021. május 23.

A program keretén belül a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa vezet körbe minket az Ős-Dráva Látogatóközpont majorjában. A területen régi magyar háziállatfajtákkal találkozhatunk és megismerkedhetünk az élőlények sajátosságaival, történeteivel, gondozásukkal. Az egész család számára érdekes élmény lehet.


Fotók: pixabay

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.