A Csodahelyek-csapat kedvenc helyei - Interjú Dr. Horváth-Mester Anitával, a Csodahelyek szerzőjével

Megosztanád velünk, hogy hol szerettél a legjobban kirándulni gyerekkorodban?

Azt gondolom, nagyon érdekes gyerekkorom volt. Nógrád megyében születtem, pontosabban a világ közepén – de erről majd máskor… És a nyaraimat a Tisza partján töltöttem, az Alföldön. Amikor kislányként először olvastam Petőfi Alföld című versét, elállt a lélegzetem, mert olyan volt, mintha nekem szólna. A mai napig csodálom a hegyeket itt a Mátra lábánál, és nagyon szeretek ezen a vidéken élni, de a gyermeki szívem valahogy mindig az Alföldre húz, a délibábos Hortobágyra. Úgyhogy nekem a nagy, igazi kirándulások kislányként az Alföldhöz köthetők. A Kilenclyukú híd, Debrecen, a tiszacsegei csárda, vagy csak egy délutáni séta a Tiszához most is szívet melengető emlék számomra.

Melyik a legszebb hazai csodahely, ahol felnőttként jártál?

Ezen sokat nem kell gondolkoznom, mert számomra – és mondom ezt mindenféle elfogultság nélkül – Nógrád vármegye a legszebb. A Mátra kisebb-nagyobb csúcsai, a Cserhát lankái, a köztük megbújó apró falvak, az ott élő, még hagyományokat tisztelő, és tartó emberek. A kissé lelassult idő, mely ráült erre a vidékre, egyszerűen lenyűgözővé teszi számomra. Tudtátok, hogy körülbelül 60 várrom található hazánk második legkisebb megyéjében? Vagy hogy a legerdősültebb vármegyének számít Magyarországon? A férjem, aki “bevándorló”, gyakran azt mondja, hogy olyan, mintha Erdélyben lenne, és tényleg igaza van.

Melyik a 3 kedvenc családbarát kirándulóhelyed?

Két kisfiúnk van, 1 és 4 évesek. A kicsi most “nehezíti” a kirándulásainkat, így olyan helyeket veszünk célba, ahová őt is könnyedén el tudjuk vinni magunkkal. Nagyon szeretek sétálni Hollókőn olyankor, amikor nincsenek sokan. Hétköznap ez könnyebben megvalósítható. De hogy ne csak nógrádi helyeket említsek, sokat járunk Budapesten múzeumokba – gyakori vendégek vagyunk mostanában a Természettudományi Múzeumban. Érdemes utánajárni, hogy a különböző múzeumok, kiállítások a hónap melyik napján/hétvégéjén tekinthetők meg ingyenesen, mert így akár ezreket meg lehet spórolni. És persze kihagyhatatlan egy-egy város állatkertje, ha arra járunk.

Melyik a 3 legkedvesebb hazai városod?

Szegedet nagyon szeretem. Tényleg olyan, mintha mindig mosolyogna. És kisgyermekkel is könnyen bejárható, felfedezhető. Szeretem Budapestet, mert számos lehetőséget tartogat. Szeretem járni az utcáit, nézni a házakat, vagy csak leülni egy eldugott kis utcai kávézóban és beszélgetni. A harmadik, a szívemhez legközelebbi Salgótarján. Most biztosan sokan felszisszenek, amikor ezt olvassák. Azoknak javaslom, hogy egyszer sétáljanak fel Salgó várába és nézzenek vissza a városra. El fog akadni a lélegzetük. Az erdő kellős közepéből nő ki a város. Tele zöldnél zöldebb fákkal. Mintha egy szanatórium-komplexum lenne.

Hol túrázol a legszívesebben? Megosztanád velünk, melyek a kedvenc úti céljaid?

Középiskolás voltam, amikor egy iskolai csapattal belevágtunk a kéktúrába. Annak számos vonalát teljesítettem azóta. Azok közül emelném ki a Balaton-felvidéket, amit nagyon szerettem és persze a mátrai szakaszt Vidróczki csárdáját érintve, ahol érdemes megállni egy jó gulyáslevesre.

Mondj 3 programtippet (pl. kisvasút, állatkert, skanzen), amit bátran ajánlasz a Csodahelyek.hu olvasóinak!

Mondok különlegeset! Pásztón kb. egy éve nyitotta meg kapuit a Varázsvölgy. Hétvégéken frissítő programokkal várja a helyieket és a kirándulókat egyaránt. Szabadtéri mozi, zenehallgatós, beszélgetős estek, gyerekprogramok és egy régi vízimalom felújítva, ahol betekinthet kicsi és nagy is a lisztkészítés folyamataiba. Én szeretem.

Ipolytarnóc. Egész napos program kicsiknek/nagyoknak egyaránt. Javaslom Borenszki Attilát, aki egy nagyszerű túravezető. Vele élmény volt végigjárni a tanösvényeket. Mellette egy igen jó játszótér és egy tényleg színvonalas lombkoronasétány található.

Vártúra Nógrádban. Nógrád vármegyében közel 60 várrom található. Mindegyiknek megvan a maga kis története, legendája. Érdemes őket felfűzni egymásra egy hosszúhétvége alkalmával. Az én személyes kedvencem a bujáki vár, mely talán a legszebb mesét rejti. Aki nem hiszi, járjon utána…

Melyik a legjobb utazós praktikád?

Nem indulok el anélkül sehova, hogy előtte ne írnám meg a mitvigyek-listát. Van, hogy már napokkal az indulás előtt ott lóg a hűtő elején, írok hozzá, lehúzok egy-két dolgot. És a lényeg! Sose dobjátok ki a listát, mert a következő alkalommal még jól fog jönni. Módosíthatjátok, mit használtatok valójában és mire nem volt szükségetek, vagy egészítsétek ki azokkal, amik viszont jól jöttek volna.

Egy európai csodahely, ami nagy hatással volt rád…

2018-ban körbeutaztuk akkor még kettesben a férjemmel Izlandot egy hét alatt. Ahhoz foghatót addig és azóta sem láttam. Képtelenség leírni a látottakat, a színeket vagy a levegőt. Egyszerűen lenyűgöző volt minden részletében. Nekem az a nagybetűs CSODAHELYEM.

Utaztál már olyan látnivalóhoz, amivel először a Csodahelyek.hu egyik csoportjában találkoztál?

Igen! Amikor elkezdtük felépíteni We Love Nógrád – Vár Rád Nógrád oldalunkat, akkor sokszor inspirálódtam a csoportokból. Tudtak mutatni még számomra is olyan helyeket itt, Nógrádban, amiket addig nem ismertem.

Melyik az a 3 hazai csodahely, ami rajta van a bakancslistádon?

Szeretnék hosszabb időt eltölteni az Őrségben. Már jártam ott, de csak átutazóban. Szeretném egyszer körbebiciklizni a Balatont, mert az még kimaradt a listámról, és egyszer szeretnék eltölteni egy napot Máté Bence egyik láthatatlan lesében, hogy az ottani élővilág részévé válhassak.

Miről olvasnál a jövőben szívesen a Csodahelyek.hu oldalán?

Sajnos az elmúlt időszakban minden megdrágult. Sokan azért nem tudnak elindulni megismerni hazánkat, mert nincs lehetőségük gyerekek mellett finanszírozni azt. Szedjünk össze pénztárcakímélő lehetőségeket, ötleteket. Legyen az első példám erre a múzeumok, kiállítások ingyenes nyitvatartásainak felsorolása egy bejegyzés alkalmával. Ezzel sokak számára elérhetővé válnak olyan csodahelyek, melyeket addig nem volt lehetőségük megtekinteni.

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.