Árnyék, tópart, játszótér – Irány a kisbéri Mini Magyarország Makettpark!

Mini Magyarország Makettpark, Kisbér

A Mini Magyarország Makettpark neve ismerős lehet, ha jártatok már Szarvas híres parkjában, de azt talán nem tudjátok, hogy ugyanilyen néven Kisbéren is található egy makettpark. Ez ugyan kisebb, mint a szarvasi, de érdemes felkeresni a gyerekekkel, mert a park egy tóparton fekszik, ráadásul rögtön mellette egy árnyas játszótér is helyet kapott.

Mini Magyarország Makettpark, Kisbér

A Mini Magyarország Makettpark Kisbéren nagyjából 1 órás programot ajánl, nem csak gyerekekkel érkező családoknak, hanem baráti társaságoknak, párban utazóknak, csoportoknak is.

Érdemes alaposan megfigyelni a maketteket, amelyek között olyan épületekkel is biztosan találkozunk, ahol már jártunk korábban.

Milyen makettek találhatók a makettparkban?

A teljesség igénye nélkül: a kecskeméti Cifra Palota, a jáki templom, a soproni tűztorony, a pécsi dzsámi, a gödöllői kastély, a tihanyi apátság, a tatai vár, a váci diadalív, az őrségi Pityerszer, a fertődi kastély, a szegedi dóm, a hortobágyi kilenc lyukú híd, a debreceni nagytemplom, a szegedi zsinagóga, a visegrádi Salamon-torony, a Hősök tere, az egri vár, az esztergomi bazilika és a sziráki kastély biztosan.

A gyerekek egészen közelről megtekinthetik ezeket a látványosságokat, amelyeket gyönyörű virágzó egynyári és pozsgás növények, illetve cserjék vesznek körül.

Hasznos tudnivalók

  • Nyitva tartás: Hétfő – vasárnap: 9:00 – 17:00
  • Jegyárak: Felnőtt: 500 Ft, gyermek/nyugdíjas: 300 Ft
  • A jegyet a fogadóépületben kell megvásárolni, itt mosdó is található.
  • A makettpark kutyabarát terület
  • A játszótér közvetlenül a makettpark mellett, a tóparton található, ide a kutyát már nem vihetjük magunkkal.
  • Parkolni a fogadóépület előtt lehet. Látogatásunkkor nem volt tömeg, nagyjából 8-10 autó fér el kényelmesen.
  • A parkban árnyék van, nem kell tűző napra számítani.

Programok a Mini Magyarország Makettpark környékén

Ahogyan azt már említettük, a Mini Magyarország Makettpark a kisbéri tó partján található. A kedves jegyárusnak köszönhetjük, hogy megtudtuk, a tavat szabadon és ingyenesen körbe lehet sétálni, ez kisebb gyerekekkel sem jelent kihívást. Látogatásunkkor szakadt az eső, ezért képet nem tudtunk készíteni róla, de még így is látszott, milyen szép a városnak ez a kis szeglete.

Aki Kisbér környékén keres programot, annak érdemes tudni, hogy 30 perces, vagy annál rövidebb autózással elérhetőek Pannonhalma látnivalói, a cseszneki vár, a csókakői vár, a fehérvárcsurgói kastély és az ászári Mini Skanzen is.

Budapest (útvonaltól függően) csupán 1-1,5 óra, útközben megállhatunk a Váli-völgy látnivalóinál is.


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Kristóf-Zöld Eszter

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.