Őszi csodahelyek Magyarországon – ahogyan Ti látjátok

Őszi csodahelyek Magyarországon, ahogy Ti látjátok

Néhány héttel ezelőtt a Csodahelyek Magyarországon facebook csoportban indítottunk egy felhívást, amelyben arra kértük a csoporttagokat, használják az #őszicsodahelyek hashtaget a feltöltött albumoknál. A kezdeményezés remekül sikerült, hiszen rengeteg őszi kirándulóhely lett megörökítve Magyarország-szerte. Most ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül. Őszi csodahelyek – ahogy Ti látjátok!

Őszi csodahelyek Magyarországon

Csókakő vára

„Csókakő, ami több, mint egy vár. Érdemes a körülötte futó túrautakat is végig járni. Csodahely!”

(Fotók: Tóth Kata)

Cuha-völgy, Bakony

„Bakony, Porva-Vinye útvonal. Mindig szépséges, de az őszi színekben, napsütésben az igazi. Gyerkőccel is könnyedén bejárható.”

(Fotók: Beledi Márta)

Kőkapu, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

„Kőkapu. Hiány egyedül térerőből és wifiből van, de aki sikerrel akklimatizálódik az itteni környezethez, alighanem ezeket fogja utoljára hiányolni.”

(Fotók: Dékány Péter)

Pilisszentlélek

„A különleges kis település a Pilis hegység egyik völgyében helyezkedik el Esztergomtól néhány kilométerre. Minden oldalról erdő veszi körül, mesebeli látvány főleg ebben az évszakban.”

(Fotók: Kádár József – instagram oldal)

Szalajka-völgy, Szilvásvárad

„Szalajka-völgy és az oda vezető út a Bükkön keresztül. Ha valaki Miskolcról, vagy a közeléből indulna Szilvásvárad felé ősszel, akkor érdemes Lillafüred irányában a Bükkön keresztül menni. A látványért megéri.”

(Fotók: Szabó Sára – facebook oldal)

Szolnok, Tisza-part

„Szolnokon a Tisza partján, a gesztenye-sor talán ősszel a legszebb, egy kellemes séta a délutáni napsütésben érintve a Tisza Szálló régi épületét igazán hangulatos program.”

(Fotók: Kovács Katalin)

Zirci Arborétum és az Ámos-hegyi kilátó

„Ajánlom figyelmetekbe a Zirci Ciszterci Arborétumot, illetve az Ámos-hegyi kilátót Eplényben. Valami csoda volt ma! Az eső picit szitált, csak a túránk végén kezdett neki, de szerintem gyönyörű és élvezhető volt így is.”

(Fotók: Váczi Renáta)

Csodahelyek Magyarországon

(már térképen is)


Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.