Szekszárd és Pécs között, a 6-os úton haladva festői hegyvidéki táj fogadja az ide érkezőket. E kanyargós szakaszon több olyan település táblája mellett is elhaladunk, amelyek bizony megérnek egy kitérőt, netán hosszabb ott-tartózkodást is. Az egyik ilyen bűbájos falu, amely miatt érdemes letérni a főútról, az Mecseknádasd, amelynek területén történelmi látnivalók és természeti csodák várnak felfedezésére, nem beszélve a mesés szőlőhegyekről és pincesorokról, amelyek látványa uralja a tájat! Innen ered a szlogen is: a rejtőzködő borfalu. Fedezzük fel most együtt Mecseknádasd rejtett kincseit!
Tartalomjegyzék
ToggleMecseknádasd, a rejtőzködő borfalu
Mecseknádasd Baranya megye keleti részén, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet területén fekszik. A hegyek, erdők között kanyargó Réka-patak, a Schlossberg Várhegy, illetve a Templom-hegy lábánál elterülő sváb település joggal viseli a „Keleti-Mecsek kapuja” nevet. Szeptember végén jártunk ott, amikor az idő már kellemes ősziesbe hajlott, és azon túl, hogy megnéztük a kötelező látnivalókat, néhány helyi lakossal is sikerült megismerkedni.
Látnivalók Mecseknádasdon
Réka-vár
Alig 2 km-re a falutól, az út jobb oldalán emelkedő hegyen található a Réka-vár maradványa. A hagyomány szerint ezt a birtokot Szent István király adományozta egy angol hercegi családnak, akik 1020 körül kerültek az udvarhoz. Az egyik fiuk, Edward István király lányát, Agátát vette feleségül. Az itt épült várban születtek gyermekeik, köztük Skóciai Szent Margit.
És hogy miért Réka-vár? Egy másik monda is fűződik a területhez, eszerint Attila építtette azt feleségének, Rékának, innen ered a ma is használatos név. Nyelvészek azonban úgy vélik, hogy az itt folyó patakban régen rákok éltek és egy névcserének köszönhetően lett a „rák”-ból „réka”.
Ami biztos, hogy 1963-ban Papp László régész feltáró ásatásokat végzett a területen. Megállapította, hogy a 205 x 35 m-es udvart széles kőfal vette körül, amellett egy többszintes öregtorony és egyéb épületek maradványait is megtalálta.
Megközelítés: a vármaradvány a Stein-malomtól délnyugatra, az Óbányai-völgy és a Réka-völgy elágazásában található.
Szent István-kápolna
A településen több templom és kápolna található, közülük a legrégebbi a 6. számú fő út mentén, festői útkanyarban álló Szent István-kápolna. A román kori templom a 11. században épült, a legenda szerint Imre herceg halálának a helyszínén emeltette apja, Szent István király. A kápolna 14. században készült freskóinak részletei ma is jól látszanak, a templomkertben a sváb telepesek sírjai sorakoznak.
Információ: A kápolna ingyenesen megtekinthető előzetes bejelentkezés alapján.
Schlossberg várromok és Várhegy-kilátó
Várromnak nevezik, de hivatalosan templomrom a falu feletti dombon elterülő Schlossberg várrom, amely eredetileg egy XIV. századi, háromhajós templom volt. Pécs eleste után (1543) Nádasd is török kézre került, a megszállók a templomot erődítménnyé alakították át.
„Egy földhalom mandula alakú, kettős kerítésű palánk erős fallal. A várban templomból átalakított Szulejmán dzsámi és negyven deszkatetejű ház van…”
Evlia Cselebi török utazó is megemlékezik leírásában Nádasdról.
A törökök kiűzése után a romok még sokáig látszottak, majd amikor a templom és az erődítés feltárását 1973-1980 között elvégezték, az ásatás során felszínre került a többször átépített plébániatemplom, és a templom körüli kerítőfal. Jelenleg a késő gótikus templom maradványai láthatóak a török kori átépítések nyomaival, a korábbi épületek a föld alatt rejtőznek.
A romoktól kb. 200 méterre áll a Várhegy-kilátó, amelynek tetejéről mesés kilátás nyílik a településre és a környező hegyekre.
Német nemzetiségi tanösvény
A mecseknádasdi német nemzetiségi tanösvény 7 állomáson mutatja be azokat az elemeket, amelyek a nádasdi lélek („Volksseele”) kialakulásához vezettek az elmúlt 300 esztendőben, a 18. századi betelepítéstől napjainkig. Állomások:
- Áldás – a települést és környezetét jellemző természeti adottságok
- Alázat – amellyel az isteni gondviselést fogadjuk
- Tehetség – amelyet születésüktől magukban hordozunk
- Kitartás – amire a családokban neveltettünk, ami munkánkban, mindennapjainkban megmutatkozik
- Hozzáállás – amilyen módon teendőinket végezzük
- Bőség – amilyen módon a bennünket körülvevő kincseket használjuk, értékeljük
- Hála – ahogyan köszönetet tudunk mondani
Elérhetőség: A tanösvény egyénileg megtekinthető egész évben ingyenesen. Aki idegenvezetést kér, előzetes bejelentkezés alapján megteheti (500 Ft / fő).
Német nemzetiségi tájház
A falu nyugati szélén, az 1891-ben épült, egykori Gungl-kocsma és lakóház épületegyüttesében kapott helyet a Német Nemzetiségi Tájház. Az épület öt szobájában a „Népi kismesterségek Baranya németségének köréből” című kiállítás látható.
- Cím: 7695 Mecseknádasd, Munkácsy Mihály u. 5-7.
- A tájház megtekinthető előzetes bejelentkezés alapján.
Borospincék
A mecseknádasdi szőlőtermesztés és borkészítés egészen a római korig nyúlik vissza, melyben erősen érződik a szerb és a sváb borkultúra is. A főutcára merőlegesen felfutó öt nagy pincesoron (Trieb, Schlawaker Grund, Czehmanns Grund, Linkhool, Rékavölgyi-pincesor) több száz, kisebb pince sorakozik, ahol ma is szerveznek pincejárásokat pl. Szent Márton-napján vagy Mikulás idején.
Emellett két nagy családi pincészet egész évben várja a látogatókat díjnyertes boraikkal. A falu nyugati végén a Hetényi Pincészet és Birtok; míg a Wekler Családi Pincészet az Alsófaluban, a keleti részen található.
Karl Mikro-Sörfőzde
Mecseknádasdon nem csak jó minőségű bort, hanem kézműves söröket is lehet találni. A Karl Mikro-Sörfőzdében lehetőség van sörkóstolásra, vásárlásra és akár saját sörünket is megfőzhetjük egyedi palackban, saját címkével ellátva.
Püspöki kastély és park, Havas Boldogasszony-kápolna
A Püspöki-kastélyt (vagy Barokk kastélyt) Klimó György pécsi püspök építtette fel 1751 és 1753 között. Az épülethez korábban arborétum is tartozott, mely ma már nem látható. Az épületet később iskolaként, illetve könyvtárként hasznosították a 20. században, jelenleg üresen áll.
A kastély szomszédságában épült kápolna különlegessége a nyolcszögletű alaprajzú, fazsindellyel fedett hagymakupola, amelyet Klimó a római San Andrea Quirinale mintájára építtetett.
- A kápolna ingyenesen megtekinthető előzetes bejelentkezés alapján.
- A kulcs felvehető a Trib étteremben (7695 Mecseknádasd, Rákóczi Ferenc u. 1.)
Keszler-vízimalom
A malom eredeti berendezései, a régi kőpad, két hengerszék, a szita, a vízikerék, a szárazkerék is megtekinthető az épületben, ahol egészen 1953-ig őröltek.
- Megtekintés előzetes bejelentkezés alapján.
- Cím: 7695 Mecseknádasd Kossuth Lajos. u. 86.
Kézművesek, művészek Mecseknádasdon
Gradwohl Zsolt – fazekas
Gradwohl Zsolt fazekas népi iparművész új műhelyében dísztárgyakat, főzőedényeket, étkészleteket vásárolhatunk, emellett betekintést nyerhetünk az edénykészítés munkafolyamataiba is.
- Megtekintés előzetes bejelentkezés alapján.
- Cím: 7695 Mecseknádasd, Kossuth Lajos u. 90.
- Facebook oldal
Fazekasház Gradwohl Zsolt fazekas népi iparművész munka közben
Dechandt Antal – szobrász és grafikus
A nyitott műteremben megismerhetjük a szoborkészítés folyamatát, a galériában megtekinthetők a művész munkái.
- Megtekintés előzetes bejelentkezés alapján. A belépés ingyenes.
- Cím: 7695 Mecseknádasd, Rákóczi Ferenc u.1. (Mesterségek Háza)
Turista- és zarándokutak
Mecseknádasd területén és környékén számos, jól kitáblázott országos és nemzetközi turista- és zarándokút is keresztülhalad:
- Dél-dunántúli Piros Túra
- Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra
- Mecseki Zöld Túra
- Magyar Zarándokút
- Mária Út
- Skóciai Szent Margit Emlékút
„Pakoljuk meg jól a vándortarisznyát. Ki ne szeretne kincset találni? Állj meg Vándor, utad közben. Töröld meg a homlokod, csillapítsd szomjadat. Úgy hírlik, e kis település rengeteg kincset rejt, mind a tarisznyádba gyűjtheted. Hegyre fel, völgybe le. Dombon át, réten át, horgosokon kaptatva, források, pincesorok mentén. A múlt törékeny darabjai itt még fellelhetők. Rakd hát a tarisznyádba, és őrizd meg emlékként…”
Császár Levente: Az erdék és a tündők regéje
Szállást keresel a közelben?
Fotók: ©Csodahelyek.hu
A cikk létrejöttében nyújtott segítségért köszönet illeti Pintér Rékát, Mecseknádasd önkormányzatának turisztikai, kulturális referens és rendezvényszervező kollégáját.