Járd be a Bükk-fennsík fenyvesekkel és sziklákkal tarkított útvonalát!

Bükk-fennsík

A Bükk-fennsík peremén halad a Bükki Kéktúra útvonala, amely a hegység varázslatos útjait és tájait mutatja be a turistáknak. Eme útvonal legszebb része az igazi karsztfennsík-hangulatot keltő fenyvesekkel, sziklákkal és számos töbörrel tarkított Lendeczky út. És ha már Magyarország legnagyobb és legmagasabb térszínét járjuk, számos érdekes látnivalót fedezhetünk fel a túraút árnyékában megbújva.

A Bükk-fennsík múltja és jelene

A hegység központi részén elhelyezkedő Bükk-fennsík vagy más néven Magas-Bükk egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, hullámos terület. A karsztfennsík uralkodó kőzete a mészkő és a dolomit, amely a mintegy 160 millió éven keresztül lerakódó meszes, agyagos rétegekből alakult ki.

A mai Bükk-fennsík harmonikus és természetes tájképet mutat, de ezt valójában az ember alakította ki, ugyanis a hegység központi részét egészen a török hódoltság végéig ősbükkösök uralták. Az itteni érintetlen erdőket a 18. században kezdték kitermelni, majd később a helyükre fenyveseket telepítettek.

Bár a kártevőknek kevésbé ellenálló fafajt a mai napig ritkítják az erdészek, ennek dacára mégis láthatunk az útvonalak mentén néhol egészséges fenyőcsoportokat, amelyek a hegyi legelőkkel együtt a Kárpátok jellegzetes hangulatát árasztja.

A Bükki Kéktúra leghangulatosabb szakasza

Jávorkút: tanösvény, étterem és panzió

A Bükki Kéktúra leghangulatosabb szakasza a Miskolcról könnyedén megközelíthető Ómassáról indul, a túraút rögtön a falu fölé magasodó hegyet veszi célba.

Az először délre, majd kelet felé vezető szerpentines utunk mintegy 3,5 kilométer múlva ér fel Jávorkútra, addigra letudjuk az összes szintemelkedésünk kétharmadát is.

Bükk-fennsík
Jávorkút

A luc- és vörösfenyőkkel körülvett, közel 700 méter magasan fekvő hegyvidéki üdülőövezet egykoron kedvelt vadászterület volt, ezért Gróf Bethlen István 1920-ban vadászkastélyt építtetett ide. A nagy múltú épület ma is áll, sőt, ez a kastély ad otthont a Jávorkúti Étterem és Panziónak.

A turistaszálló és konyhája minden évszakban a természetjárók rendelkezésére áll, az előtte elterülő réten pedig bográcsozó- és pihenőhely is található.

A jávorkúti látnivalók sorát még egy tanösvény gazdagítja, amely a hegység földtani érdekességét, és az 1876-ban betelepített ősfenyvest mutatja be. Az átlós kék sávval jelzett sétaút tájékoztató tábláin botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti érdekességekről olvashatunk.

Bükk

A Bükk-fennsík peremén

Kb. 1,5 kilométer múlva egy murvás erdészeti úthoz érünk, amely nem más, mint a DVTK Természetjáró Szakosztály egykori vezetőjéről, Lendeczky Lászlóról elnevezett szépséges hegyvidéki útvonal.

A karsztfennsík hangulatot árasztó területen áthaladva számos töbört vagy más néven dolinát figyelhetünk meg a fenyvesekkel, sziklákkal szegélyezett réten. A víznyelők közül az egyik, talán a legszebb a Menyecske-töbör nevet kapta.

A 7 kilométer hosszú úton sétálva még olyan érdekes látnivalók akadnak az utunkba, mint a Lusta-völgy bejáratánál álló katonasír, vagy a munkájuk közben elhunyt erdészek és favágók emlékművei.

A bükki füvesember faluja

A Bükki Kéktúra jelzésein, miután találkoztunk a lilafüredi műúttal, egy kisebb magaslat felé vesszük az irányt, majd 3 kilométernyi séta és némi szintemelkedés után érjük el Bükkszentkeresztet.

A kék út nem érinti a település központi részét, de érdemes bekukkantani az itteni bükki „füvesember”, Szabó György boltjába. Ugyan Gyuri bácsi már eltávozott közülünk, de előtte több mint hat évtizedig gyűjtötte a hegység gyógynövényeit. Az ezekből a növényekből készült főzetek ma is megvásárolhatók a Gyógynövényház és Györgytea mintaboltban.

Foglalj szállást a közelben!

A Gyógynövényház meglátogatása után dönthetünk úgy, hogy itt kiszállunk a túrából, de folytathatjuk tovább a sok-sok kilométerrel távolabb lévő Felsőtárkány felé is az utunkat.

  • Útvonal: Ómassa (K) – Jávorkút – Lendeczky-út – Erdész emlékmű – Lillafüredi műút – Bükkszentkereszt
  • Táv és szintemelkedés: 15,5 km/ 485 m


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Fotók: Tasi Zsolt

A szerző további írásai a www.azalfoldtegedisvar.hu oldalon olvashatók.

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.