Vörös-kő túra – Magasságok és mélységek a Visegrádi-hegységben

Vörös-kő

A Visegrádi-hegység keleti oldalán, Leányfalu és Tahitótfalu között magasodik a Vörös-kő, ahonnan káprázatos kilátás tárul elénk a Szentendrei-szigetre. 521 méter magasból csodálhatjuk meg a Dunakanyart, illetve a hegyvidék és a síkság találkozását. A páratlan panoráma mellett a környező hegyek forrásokban gazdag útvonalai miatt is érdemes errefelé túrázni.

Vörös-kő túra a Visegrádi-hegységben

A Vörös-kő megközelítése

Budapestről mindössze 40 km-re található Leányfalu, a 11-es főúton közelíthető meg autóval. Parkolni a termálfürdőnél vagy a főút mellett érdemes.

Tömegközlekedéssel Újpest-Városkaputól vagy a Szentendrei HÉV végállomásáról induló 880-as, Budapest-Esztergom vonalon közlekedő Volán busszal lehet elérni Leányfalut, amiről a Pócsmegyeri rév megállóban kell leszállni a túra kiindulópontjához. (menetrend)

Erdőkerülő túra útvonala

A túra a termálfürdővel szemben található Gyulai Pál utcából indul a piros jelzésen. A faluból kivezető villasort elhagyva, a nemzeti park határát jelző táblánál balra fordulva érünk az erdőbe.

Komótos emelkedőn, kényelmes erdei sétával jutunk el a Vörös Meteor-forrásig. A tájékoztató tábla szerint a forrás vize csak saját felelősségre fogyasztható. 

Utunkat a piros jelzésen folytatjuk tovább a Rekettyés-forráshoz, mely egy rövid kitérővel érhető el a piros kör jelzésű turistajelzésen. Az odavezető úton elhaladunk a romantikus környezetben fekvő – időszakos és többnyire száraz – Rekettyés-tó mellett.

A forrásnál tűzrakó helyet is találtunk, melyen – meglepő módon – bekészített fa várja a sütögetni vágyókat.

Kapaszkodó a Vörös-kőhöz

Visszatérve a piros jelzésű útra, rövid séta után meredeken kapaszkodunk fel a Vörös-kőhöz. Az izzasztó csúcstámadásért a fantasztikus kilátás mindenben kárpótol.

A hosszan elnyúló Szentendrei-sziget mellett a Naszály megsebzett tömbjeire, Vác városára és a Cserhát vonulataira is bámulatos panorámát tár elénk a hegytető. 

Látnivalók a Szentendrei-szigeten >>

A kissé megkopott felszabadulási emlékművön már nem egy vörös csillag, hanem egy vörös róka található, jelezve a meghódított csúcs magasságát is. A Természetbarátok Turista Egyesülete által emelt oszlop a hegység keleti részének turistaforgalom előtti megnyitásával, az „erdők felszabadulását” szimbolizálja.

Folytatva utunkat a piros jelzésen egy szintén csodálatos panorámát rejtő esőbeálló mellett haladunk el, majd a piros és a sárga turistaúton, enyhe emelkedőn jutunk el a Kis-Bükk tető (548 m) közelében található kereszteződéshez.

Mi itt egy vadregényesebb útvonalat választottunk ezért a piros-zöld jelzésen haladtunk tovább egyenesen, majd a József-forrás felé vezető zöld jelzést követve leereszkedtünk a Kalicsa-patak völgyébe.

(A körtúrázók az említett Kis-Bükk tetőnél lévő kereszteződés előtt pár méterrel egy kopott táblánál, élesen balra kanyarodva a zöld jelzésen juthatnak vissza Leányfaluba, a Nagy-Széna rét és az Álló-rét tisztás érintésével.)

Kalicsa-patak völgye

Körülbelül fél óra enyhén leejtő kényelmes séta után érjük el a völgyet. A Zánkó-rét alól útra kelő Kalicsa-patak tájformáló jelentősége, a medrében heverő kőtömbökben és a partján megjelenő sziklafalakban rejlik.

Szurdok jellegű rövid szakaszon átszeljük a patakot, meredeken ereszkedünk le, és a völgyből való felkapaszkodás is igencsak kimerítő. Jobbra tekintve csak elbújva látható a bükkössel szegélyezett sziklabérc tetején, a Sasfészek vadászház, melynek teraszáról fokozhatjuk a túra panorámás élményeit. Mi most kihagytuk ezt a kitérőt.

A kalandos és vadregényes völgy elszigetelt zugát elkerülik a tömegek, ezért ha csendesebb, de izgalmas túrára vágytok, mindenképpen ezt az útvonalat érdemes választani.

A völgyből felérve egy erdészeti úton folytatjuk tovább az utunkat a zöld jelzésen, melynek végállomása Dunabogdány lenne. Mi azonban a lemenő nap sürgető sugaraiban körülbelül 1 óra séta után letértünk jobbra egy lovas útra, mely végig jelzett murvás úton és a végeláthatatlan Bercsényi úton Tahitótfaluba vitt minket.

A 11-es úton jobbra fordulva pár perces sétával elérhető Tahitótfalu, Hídfő buszmegállója.

A Visegrádi-hegység egyik legszínesebb útvonalát jártuk be a hegyek hullámain, a Dunával párhuzamosan futó egyéni, de annál lenyűgözőbb, természeti látnivalókban gazdag, erdőkerülő útvonalunkon. 

Hasznos információk

  • A túra nehézségi foka: közepesen nehéz
  • Szintkülönbség: 500 m
  • A túra hossza: 14,3 km
  • A jól tapadó, bokát megfelelően tartó túrabakancs elengedhetetlen a hegycsúcs és a szurdok meghódításához. A túrabot is hasznos tartozék a Kalicsa-patak völgyéből való kikapaszkodáshoz.
  • Esős, sáros időszakban az útvonal egyes szakaszai veszélyesen csúszósak.
  • Kalicsa-patak völgyében történő átkelés magas vízállása esetén nehézkes, nem ajánlott.
  • A források vizét rendszeresen ellenőrzik, ennek ellenére csak saját felelősségre fogyaszthatóak.
  • A Visegrádi-hegység keleti vonulatára jellemzően az észak-dél irányt tartó jelzett turista utak meglehetősen hosszúak és nem mindenhol átjárhatóak, ezért elsősorban gyakorlott túrázóknak ajánlott.
  • Előbbiekből kifolyólag a Vörös-kő utáni útvonal szakaszon nem jellemző, hogy tömegesen túrázókkal találkozunk. 
  • Gyerekek számára a túra meredek szakaszai megerőltetőek lehetnek, családi kirándulás esetén érdemesebb a Leányfalura visszavezető körtúrát választani.
  • A túra kiinduló- és végpontjától a Duna pár perc sétára található.

Foglalj szállást a közelben!

Látnivalók a Vörös-kő környékén


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Zdolik Krisztina

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.