10 könnyű túra a Felső-Mátrában – minden korosztálynak

Hosszú, kalandos egész napos túrákat is tehetünk a Mátrában, de a rövid útvonalak is tartogatnak izgalmakat és szép látnivalókat. Mutatjuk, melyik az a 10 könnyű túra a Felső-Mátrában, amely minden korosztály számára sikerélményt jelent majd. 

10 könnyű túra a Felső-Mátrában, minden korosztálynak

Túra a Felső-Mátrában: A hasznosi várrom

A hasznosi vagy más néven cserteri várrom a Hasznosi-víztározó felett, egy meredek sziklacsúcson található.

A vár romjait legegyszerűbben a Pásztóhoz tartozó Hasznosról közelíthetjük meg, a falu szélétől a zöld jelzésen szőlőtáblák mellett vezet az út enyhén felfelé. A 333 méter magas, tavasztól őszig virágmezőben pompázó hasznosi Várhegyről csodálatos kilátás nyílik a Mátra jellegzetes csúcsaira, az Ágasvárra, az Óvárra és a Nyikomra.

  • A túra hossza: kb. 1 km
  • A túra időtartama: kb. 30 perc

Mátraszentlászló, Vörös-kő kilátó

A Mátraszentimréhez tartozó Mátraszentlászlón egy rövid erdei sétát tehetünk, és meglátogathatjuk a Vörös-kő kilátótornyot, amely elképesztő 360 fokos panorámát nyújt.

A település játszótere mellett tudunk parkolni, majd a főút mellett az erdőben lévő jelzett ösvényen pár perc alatt, kis emelkedő után fel is érünk a Vörös-kő kilátóhoz. Nevét a közelében található vöröses színű sziklákról kapta.

A csigalépcsőkön felmászva csodálatos kilátás nyílik a Mátra csúcsaira, a Galya-tetőre, Mátraszentlászlóra és a Mátra-bércre. 

  • A túra hossza: 850 m
  • A túra időtartama: kb. 15 perc

túra a Felső-Mátrában
A Vörös-kő kilátó panorámája (fotó: Deák-Ember Ágnes)

Meseszép körtúra Mátraszentlászló és Galyatető között

A könnyű körtúra a Felső-Mátra egyik legszebb részén vezet végig Mátraszentlászló és Galyatető között. Csodaszép erdőben kirándulhatunk a Vöröskő-kilátótól tovább a kék ∆ jelzésen Galyatető felé.

Az erdészház után, először festői fenyvesben, majd bükkerdőben gyalogolunk tovább, aztán a sárga jelzést elhagyva, csatlakozunk az Országos Kéktúra vonalába. Rövidesen megérkezünk a Galyatető Turistacentrumhoz, ahol étterem és mosdó is található.

Lépcsős sétányon jutunk fel a 960 méteres Péter hegyese tetején álló Galya-kilátótoronyhoz. A 30 méter magas, több építészeti díjat nyert kilátó tetejéről lélegzetelállító körpanorámában lesz részünk szinte az egész Mátrára. (200 Ft-os érmével működik a kilátó beléptető kapuja.)

A kerítés mellett folytatjuk a túrát, majd a sárga jelzést követően az Országos Kék jelzés útvonalán haladunk tovább mesébe illő környezetben, kellemes fenyőerdőben. A Piszkés-tetőre kapaszkodunk fel, ahol a csillagvizsgálót láthatjuk, majd egy lejtő következik és hamarosan a Piszkés legelő pihenőpadjáról élvezhetjük a gyönyörű kilátást a Narád-patak völgyére, a Narád-hegyre és a Nyugati-Mátra irányába. Végül elérkezünk Mátraszentlászló házai közé.

  • A túra hossza: 8 km
  • A túra időtartama: kb. 3 óra
  • Szintkülönbség: 330 m 

Vízesések, Vidróczki-barlang és egy különös kilátótorony

A Mátra nyugati szélén, a Nyikom-bércen áll a Gortva-Jójárt kilátó különleges, szürke andezittornya, amelynek felső szintjéről nem mindennapi panorámát nyerhetünk. A túrázók számára ingyenes menedékszállást is biztosító vasbetonszerkezetű, terméskő borítású, zárt építményhez vezető út is sok szépséget kínál. 

Mátrakeresztesről, a Fakanalas csárda elől indul a túránk. Érdemes megnézni az Alsó és Felső-vízeséseket, valamint a Vidróczki barlangot, ahol a híres mátrai betyár rejtőzött és a Sziklakaput vagy más néven a Lyukas-kő nevű sziklaalakzatot.

Végig a piros+ jelzést követve, vadregényes tájon jutunk el a Nyikom-nyeregig, aztán tábla is mutatja majd a kilátót, amit pár száz méter múlva érünk el. 

  • A túra hossza: kb. 4 km oda, 4 km vissza
  • A túra időtartama: kb. 4 óra
  • Szintkülönbség: 450 m

A Csörgő-patak vadregényes szurdoka

Rövid, könnyű körtúra vezet Mátrakeresztesről fel az Ágasvári Turistaházig, miközben a Mátra egyik legszebb szurdokát is felfedezzük. 

A mátrakeresztesi Fakanalas Csárda előtt tudunk parkolni, majd az országúton átkelve, balra tartva sétálunk a házak végéig. A piros jelzést követjük, elhagyjuk az apró Békás-tavat, majd beérünk az erdőbe és a patak felett, vele párhuzamosan haladunk.

A túraútvonal szépséges és hatalmas sziklafalak mellett halad, majd széles, kényelmes úton folytatjuk a sétát a hangulatos Csörgő-patak köves medre mellett. Amikor az egyre szűkülő völgyben a piros jelzés mellett a zöld jelzést is meglátjuk, az elágazástól pár méterre tegyünk egy kitérőt a vadregényes Csörgő-szurdokba. Kidőlt fatörzseken mászhatunk, köveken ugrálhatunk, a gyerekek kedvence lesz ez a könnyű túra a Felső-Mátrában.

A többméteres, függőleges sziklafalak között zubogó patak káprázatos látvány. A rövid, de kalandos szakasz után a piros O jelzéseket követve hagyjuk el a kanyont és térünk vissza a piros és zöld jelzésű turistaúthoz.

A Vándor-forrásnál csillapíthatjuk szomjunkat a friss és hűsítő vízzel, majd közepes kaptató következik. Piros + jelzést követve először elérjük az ágasvári erdészeti utat, majd még egy kis emelkedő után az Ágasvári Turistaházat. A zöld jelzésű úton tovább haladva, szép bükkösben, sziklákkal tarkított szakaszon érünk el az Ágasvár és Óvár közti nyeregbe. Gyönyörködhetünk a tájban, a szép kilátásban.

A kellemes bükkerdőn keresztül a Kosik-tanya épületéig jutunk, ahol a piros □ jelzésen túrázunk tovább. Az ösvény egy feketefenyvesen át vezet a Hosszú-rétre, majd egy forrás és egy kis tó mellett hamarosan a kiindulóállomásunkhoz érkezünk. 

  • A túra hossza: kb. 8 km
  • A túra időtartama: 2,5 óra
  • Szintkülönbség: 260 m 

Pelyhes-rét, panorámás túra a Felső-Mátrában

Mátraszentimre központjának közelében lévő focipályától a zöld jelzést követve a Bagolyirtás elnevezésű üdülőövezetbe túrázhatunk. A szép erdei út után érdemes a házak között is tenni egy sétát, majd megtekinteni a főút mentén található káprázatos panorámát nyújtó Pelyhes-rétet.

Az autósok kedvelt megállóhelyéről a Nagy-völgy, más néven az Aranybánya-völgy, Károlytáró, Gyöngyös, a Gyöngyösoroszi-víztározó, Sár-hegy, valamint a Mátra déli lábánál elterülő Jászság vidékének csodás látképe tárul elénk.

  • A túra hossza: kb. 2,5 km oda és 2,5 km vissza
  • A túra időtartama: kb. 40 perc oda és 40 perc vissza

túra a Felső-Mátrában
Pelyhes-rét (fotó: Deák-Ember Ágnes)

Tipp: A Bagolyirtáson élő fiatal házaspár nagyszerű erdei programokat szervez a Felső-Mátrában. Ha szeretnél egy eldugott, fantasztikus panorámával rendelkező tisztáson meglepetésként romantikus pikniket a párodnak, ha nem szeretnél egyedül nekivágni egy kellemes kerékpáros vagy gyalogos túrának, ha kipróbálnád az erdei jógát vagy a feltöltődést választanád egy erdőmerülés program során, esetleg kincskereső játékkal lepnéd meg a gyerekeidet, bátran bízd magad rájuk! Válaszd a Mátra Mániát! Még emlékezetesebbé teszik a nyaralást!

Fallóskút, Mária-kegyhely

Bagolyirtásról a zöld ∆ jelzésen haladhatunk tovább a fallóskúti zarándokhelyhez. A régi sípálya mellett gyönyörű kis fenyvesen át vezet a túránk Fallóskútra. A település szélén a zöld + jelzést követjük Mátraszentimre felé, majd a Gubolaháznál a kék O jelzésen teszünk egy kitérőt a Mária-kegyhelyhez.

A Mária-kápolna előtt találjuk a fallóskúti forrást, mely vizének a Mária-jelenés óta csodatévő erőt tulajdonítanak. Adományokból épült fel a szabadtéri oltár, a kápolna előtti Mária szobor és a kegyhely kiépítése a Béke királynéja templommal vált teljessé.

A Mária-kegyhely után visszafelé rövid emelkedő következik, majd a kék O jelzést követve térünk vissza Mátraszentimrére.  

  • A Mátraszentimre-Fallóskút-Mátraszentimre túra hossza: 7,5 km
  • A túra hossza: 2-2,5 óra
  • A túraútvonal szintemelkedése: 240 m

Három falu temploma (Szent István király templom)

A terméskőből épült templom Felső-Mátra jelképe és nagyszerű kirándulási célpont. A templom 1938 és 1942 között épült és azért került éppen erre a külterületi magaslatra, mert Mátraszentimre, Mátraszentlászló és Mátraszentistván nem tudott megegyezni, hogy hol legyen a templom, ezért az egri érsekség úgy döntött, a három falu mértani középpontján helyezkedik majd el.

Könnyű túrát tehetünk a Sípályával szemben található templomhoz a kék+ jelzésen Mátraszentimréről. 

  • A túra hossza: kb. 3 km oda, 3 km vissza
  • A túra időtartama: kb. 40 perc oda és 40 perc vissza

túra a Felső-Mátrában
Fotó: Deák-Ember Ágnes
Fotó: Deák-Ember Ágnes

Bőgős-rét – Népszerű túra a Felső-Mátrában

A Felső-Mátra egyik legkedveltebb pihenőhelye a mátraszentistváni elágazásnál található. A Piszkés-tető és a Darázs-hegy ölelésében lévő hangulatos tisztás számtalan kikapcsolódási lehetőségeket kínál:

A 250 m hosszú Szénégetők útja tanösvény a Cserkő-bánya pihenőtől indul és a Bőgős-réten ér véget, miközben a Mátra növény- és állatvilágáról, természeti értékeiről, az erdőművelésről, a vadgazdálkodásról ad információt. Padokkal, asztallal, tűzrakóhellyel is rendelkezik, így piknikezhetünk, nyársalhatunk is.

A kerékpáros túrázók számára is ideális pihenőhely, a közelben nagyszerű biciklizésre alkalmas erdészeti út található, ahol kisgyerekes családok is biztonságosan közlekedhetnek.

Mátraszentimréről a piros + vagy a piros sáv jelzéseken jutunk el Bőgős-rétre, és Galyatető-Piszkéstető felől szintén a piros sáv jelzésen érhető el.

  • Mátraszentimre-Bőgős-rét túra hossza: kb. 1,5 km
  • A túra időtartama: kb. 15 perc
  • Galyatető-Bőgős-rét túra hossza: kb. 3 km
  • A túra időtartama: kb. 30 perc

Kirándulás a mátraszentimrei állatparkhoz

Kellemes családi programot nyújt egy kirándulás Mátraszentlászlóról a Mátraszentimrei Állatparkhoz, miközben túrázunk egyet a mesés Csörgő-szurdokban, pihenésképpen pedig betérünk a hegyi falu bisztrójába palacsintázni vagy jégkrémezni.

Mátraszentlászlóról elgyalogolunk az Országos Kék jelzésen Mátraszentistvánig, a Vidróczki Csárdáig, ahol balra fordulunk és a zöld kereszt jelzésen haladunk tovább a Csörgő-szurdokig. Hutahelyig túrázunk a szurdokban, majd kis pihenés után a zöld négyzet jelzésen jutunk el Mátraszentimrére, az állatparkhoz. Az állatsimogatóban kecskéket, szamarat találunk, és etethetünk.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes körülnézni »»

Fotó: Deák-Ember Ágnes

A zöld négyzet jelzésen tovább sétálva Mátraszentimre központjába jutunk. Itt feltöltődhetünk és fogyaszthatunk valami finomat a BéTerv Bisztróban. A templom mellett, a kék kereszten haladunk tovább a falu széléig, majd az erdőben a kék kereszt jelzést követve Mátraszentlászló fő utcájáig jutunk.

A könnyű túra a Felső-Mátrában véget érhet Mátraszentlászlón, a Vöröskő Étteremben, melyet szintén szívesen ajánlunk a helyi specialitások megkóstolásához.

  • A körtúra hossza: kb. 7 km
  • A túra időtartama: kb. 2 óra
  • Szintkülönbség: 230 m 

túra a Felső-Mátrában
Fotó: Deák-Ember Ágnes


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Fotó: Deák-Ember Ágnes, instagram

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.