Városok, ahol tűzijáték helyett fényfestéssel ünnepelnek augusztus 20-án

Egyre több hazai város dönt úgy, hogy a hagyományosnak számító augusztus 20-i tűzijáték helyett fényfestést varázsol a belvárosi falakra. Mutatjuk, mely települések csatlakoztak idén ehhez a kezdeményezéshez.

Tűzijáték helyett fényfestés és fényjáték

Néhány nappal ezelőtt Esztergom polgármestere adott ki egy közleményt, amelyben környezetvédelmi okokra hivatkozva mondta le az ünnepi tűzijátékot a fényfestés javára:

„Esztergomban nemzeti ünnepünket idén sem tűzijátékkal, hanem három estén át tartó fényfestéssel ünnepeljük augusztus 19. és 21. között. A tűzijátékozás káros hatásairól már számtalan tanulmány született. A fény és hanghatások sokkos állapotot okozhatnak házi kedvenceinknek és a vadon élő állatoknak.
Vigyázzunk környezetünkre és az állatvilágra!”

Ám nem a Duna-parti város az egyetlen, ahol így gondolkodnak, hiszen idén több megyeszékhelyen és nagyobb településen is fényjátékkal színesítik a Szent István-napi programokat.

Még több város, ahol augusztus 20-án fényfestést láthatunk

Debrecen, Nagyerdei körút, Északi rendezvénytér

20:30-21:45 Fényjátékok

Részletek »»

Kecskemét

22:00 Ünnepi lézershow

Részletek »»

Sárospatak, Rákóczi Múzeum udvara

21 óra – a Fényszínház ünnepi előadása

Részletek »»

Székesfehérvár, Zichy liget

21.00 órától épületfényfestés színezi a Belvárost: interaktív kirakós játék 3D-s fénykockákkal az Országzászló téren és 3D épületvetítés a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületén. 

Részletek »»

Ajka

Ünnepi fényjáték

Részletek »»

Veszprém, Szentháromság tér

2021. augusztus 20. 21.00- SZABÓ BALÁZS BANDÁJA, FÉNYFESTÉS

Részletek »»

A lista nem teljes, kommentben nyugodtan írjatok további helyeket, ahol idén fényfestéssel ünneplik az augusztus 20-át.

tűzijáték helyett fényfestés veszprém
Veszprém városa (fotó: Lőrincz Linda)

Érdekesség: nem a magyar városok döntöttek először úgy Európában, hogy az ünnepi (pl. szilveszteri) tűzijátékot fényfestéssel helyettesítik. 2019. augusztusban Prága önkormányzata is bevezette a szilveszteri fényjátékot, amely a lakosság nagy részének elnyerte a tetszését.

Kiemelt kép: Székesfehérvár – pixabay

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.