10+1 őszi kirándulóhely Budapest környékén

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Egy-egy mozgalmas, munkával és teendőkkel teli hét után jóleső érzés kiszakadni a főváros öleléséből, és felfedezni a környező települések kirándulóhelyeit, kilátóit, tavait és tanösvényeit. Nem ígérhetünk mást, csak azt, hogy mindegyik úti cél csodás élményeket garantál, akár barátokkal, akár a családdal vágunk neki az útnak. Íme néhány szuper kirándulóhely Budapest környékén, a teljesség igénye nélkül!

10+1 őszi kirándulóhely Budapest környékén

1, Dévényi Antal-kilátó

A leginkább egy hatalmas Jenga toronyhoz hasonlító kilátó Piliscsaba határában, 447 méter magasan áll a Nagy-Kopasz-hegy tetején. Formája valójában nem véletlen, hiszen tényleg az imént említett fajáték alapján tervezték a 11,5 méter magas építményt.

A kilátószintjéről bámulatos panoráma nyílik a Budai-hegységre és a Pilisre egyaránt, ezért aki szeret fotózni, annak feltétlenül magával kell hoznia a fényképezőgépét. A torony mellett információs táblák segítik a tájékozódást, a kirándulás után pedig piknikezhetünk is a területen, ahol tűzrakóhely, illetve több pad és asztal is van. A kilátó gyalogosan közelíthető meg, de a kisebb gyerekekkel is bátran útnak lehet indulni, mert a piliscsabai vasútállomástól mindössze 2,3 km utat kell megtenni hozzá, ami átlagosan 1 órás baktatást jelent. A kilátó közvetlen közelében a kék körjáratú, a kék kereszt és a sárga körjáratú turistautat követve ismerhetjük meg jobban a környéket.

2, Kőhegyi Kápolna

Budaörs központjában, a Kőhegyen ál a Kőhegyi kápolna, más néven Mária-kápolna. A második világháború idején, 1944 és 1945 között a kápolnát sajnálatos módon több lövés is érte, majd a kápolna köveit szépen lassan elhordták. Később újjáépítették, méghozzá több száz budaörsi lakos közreműködésével. A kápolnához egy lépcsősor vezet fel, a Kőhegy tetejéről pedig szép kilátás nyílik a városra.

Tipp!

Aki a közelben jár, annak érdemes felsétálni a Kálvária-dombra, illetve a Bleyer Jakab Helytörténeti múzeum, a városi régészeti kiállítás, és a Csiki pihenőkert is színesebbé teszi a budaörsi kirándulást.

3, Ráckevei Hajómalom – Szegedi Kis István sétány

A település a Ráckevei-Duna partján, Budapesttől körülbelül 50 km-re fekszik. Sok érdekes látnivalóval várja a látogatókat, mi pedig most a Hajómalmot emelnénk ki közülük, amely 2017-ben az Év Pest Megyei Értéke lett. A Ráckevei Vízimalom annak a Gyurcsik-féle 12-es sorszámú hajómalomnak a működő rekonstrukciója, amely az ország utolsó hajómalma volt. A másolatot 2007 és 2010 között építették fel, az eredeti dokumentumok, fotók, rajzok és írásos emlékek alapján. Érdekesség, hogy a malom őrlési technológiáját vasárnaponként személyesen is meg lehet tekinteni

Érd.: 20/934-5333

Ráckevén található a híres Savoyai-kastély is, amely ma már szállodaként működik. Eredetileg Savoyai Jenő építette a 18. század elején, Johann Lukas von Hildebrandt tervei alapján. A ’60-as évekre nagyon rossz állapotba került, felújítása során – az eredeti tervek híján – sajnos csak a korabeli elemekből lehetett következtetni az eredeti kastély megjelenésére.

Érdemes akár kívülről is megnézni a barokk épületet, melynek jellegzetes kupolája és gazdag díszítettsége különleges látványt nyújt.

10+1 őszi kirándulóhely Budapest környékén
Savoyai-kastély

4, Gödöllői Arborétum

Az Arborétum több mint 130 hektáron terül el Gödöllő és Isaszeg között, létesítésének célja főleg a fenyők honosítása volt. Mára a természetben megtalálható fafajok és a nemesített erdészeti fajták génbankjaként is működik, erdei fenyő, kocsányos tölgy, akác, és vörösfenyő is él itt.

A terület autóval, gyalogosan és kerékpárral is megközelíthető, a parkolás a helyszínen megoldható. Pihenőhely, tűzrakóhely, több sétaút, információs tábla és esőbeálló is található az arborétumban, azok számára pedig, akik gyerekekkel érkeznek, jó hír lehet, hogy egy játszótér várja a csemetéket. Babakocsival is bejárható a környék, és a megfelelő szabályok betartása mellett a kutyákat is szívesen látják. Az arborétum a hét minden napján látogatható, a belépés ingyenes. Szuper őszi kirándulóhely Budapest környékén!

Nyitva tartás:

  • Április. 1. – szept. 30.: 8-18 óra között
  • Okt. 1. – márc. 31.: 8-16 óra között

5, Normafa

A Normafa népszerű kirándulóhely a Svábhegy legmagasabb pontján, minden évszakban több ezren látogatnak ide a friss levegő és a természet közelsége miatt. Kutyabarát, gyermekbarát és bababarát hely, amely télen tökéletesen alkalmas síeléshez, és szánkózáshoz is. Sokan járnak ide a kiváló sportolási lehetőségek miatt, illetve a kilátás is elképesztően pazar. Busszal, és autóval is megközelíthető, de kerékpárral nagyobb kihívást jelent az ide jutás.

A 10 legjobb szabadidős elfoglaltság Normafa környékén:

  • Szabadtéri kondipálya
  • Sírollerezés
  • Béka-tó
  • Fogaskerekű
  • Libegő
  • Gyermekvasút
  • János-hegyi Erzsébet-kilátó
  • Anna-réti játszótér
  • Harang-völgy
  • Tündér-szikla
Libegő

6, Budakeszi Vadaspark

Egy őszi kirándulás Budapest környékén tökéletes lehet, ha a célpont nem más, mint a Budakeszi Vadaspark. Csupán 20 percre található Budapest belvárosától, de több mint 50 állatfaj, állatsimogató, kalandpark és játszótér várja a kirándulókat.

Az állatok között aranysakállal, dámszarvassal, erdei mókussal, nyestkutyával és vízibivallyal is találkozhatunk, a gyerekek kedvence pedig egyértelműen a két állatsimogató lesz. A parasztudvarban igazi tanyasi hangulat vár bennünket, tyúkokkal, kakasokkal, és kecskékkel.

A kalandra vágyókat 6 különböző nehézségű pálya várja a Kalandparkban, ahol 60 állomáson, köztük hidakon, függő- és csúszópályákon mutathatja meg minden korosztály a rátermettségét.

Aki további kalandokra vágyik, annak pedig célszerű felkeresni a Budakeszi Vadaspark szomszédságában található Dinó Parkot is, ahol 25 dinoszaurusz faj életnagyságú modelljét lehet megcsodálni.

7, Hárs-hegyi Örökerdő Tanösvény és Kaán Károly-kilátó

Azok számára, akik egy kis csendre és friss levegőre vágynak, az egyik legjobb úti cél a Hárs-hegy déli oldalában kanyargó tanösvény, ahol tölgyek, juharok és kőrisek között lehet sétálni. A tanösvény autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalogosan is megközelíthető, a gyermekvasút Szépjuhászné megállójától csupán pár percre található. A kihelyezett információs tábláknak köszönhetően betekinthetünk az örökerdők kezelési módszereibe, majd a turistaút végpontjától egy rövid sétával elérhetjük a Kaán Károly-kilátót is.

A kilátó 1988-89-ben épült a Nagy-Hárs-hegy 454 méteres tetején. A torony egyes szintjeiről pazar kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre, legfelső emeletéről pedig teljes körpanorámát élvezhetünk. A János-hegyre és Hármashatár-hegyre láthatunk rá innen a legjobban.

8, Kirándulás Tata városában

Egy tatai kirándulás rengeteg élményt tartogat minden korosztály számára, főként azért, mert az Öreg-tó, a tatai vár, és a Tatai Fényes Tanösvény környéke számos érdekességet kínál. Egy séta a tó körül minden évszakban jó kis program az Élővizek városában. Az Angolkert, a Török Mecset, a Pálmaház, az Avernus-barlang, az Esterházy Nyári lak és a Fellner Jakab-kilátó egyértelműen bakancslistás látnivaló Tatán, míg a vár a város történetéről mesél.

Panoráma a Fellner Jakab kilátóból

A Tatai Fényes Tanösvény 1350 méter hosszú cölöpsétányon, összesen 18 állomáson keresztül vezet. A területén csónakázhatunk, és átsétálhatunk egy függőhídon is, illetve a Látogatóközpontot is érdemes felfedezni, amely mellett egy 14 méter magas fatorony áll.

10+1 őszi kirándulóhely Budapest környékén
Tatai Fényes tanösvény

Hasznos tudnivaló!

Tata baba- és gyermekbarát, kutyabarát, illetve kerékpárosbarát város, emellett a tavon evezni is lehet.

9, Gyadai tanösvény és Katalinpusztai Kirándulóközpont

Szendehely-Katalinpuszta környékén a legkiválóbb őszi kirándulóhely a Gyadai-rét, amely a Naszály-hegy oldalánál fekszik. Gyerekekkel is érdemes felkeresni, biztosan ők is élvezni fogják a Gyadai tanösvény, a Legyél te is kiserdész óvodás tanösvény, és a Madártani tanösvény kalandjait. Közülük a leghíresebb a Gyadai tanösvény, amelynek hintahídja, óriás függőhídja és mocsáron átvezető fapallói izgalmas kihívást jelentenek. A 6 km hosszú, ingyenesen bejárható tanösvény összesen 13 állomásból áll, felfedezése körülbelül 2,5-3 órát vesz igénybe.

Tipp!

Az Óriások pihenője, és a Naszály egyik mély vízmosása felett függő 30 méter hosszú függőhíd már önmagában megér egy kirándulást!

A Katalinpusztai Kirándulóközpont a tanösvények kiindulópontjánál kapott helyet, mellette érdemes kipróbálni a Hangyavasutat is, amin egyszerre 12 fő utazhat. Mi vár bennünket a Kirándulóközpontban? Erdei játszótér kötélpiramissal, szabadtéri tűzrakó hely, Méhészeti bemutató, és a „Tölgyfa élete” című interaktív kiállítás biztosan. Reméljük, van még hely a bakancslistákon, mert ez a hely tipikusan bakancslistás úti cél.

Katalinpusztai Kirándulóközpont

  • Cím: 2640 Szendehely-Katalinpuszta Erdészház 034/5 hrsz.
  • Tel./fax: 06 – 35 – 576 – 019

10, Sátorkőpusztai-barlang

A kristálybarlangban, amely a Nagy-Strázsa-hegy sziklás oldalában nyílik, kapaszkodókötelek, vaslétrák, és beépített lépések segítik a közlekedést. Bár a barlang könnyen bejárható, és megfelelő a kivilágítása, a 10 méteres függőlétra azért nagy izgalmakat tartogat. A barlang legkülönlegesebb része a Kővirágok-terme, ahol a falakat vastag gipszkérgek, kalciterek, gipsztűk, aragonitpamacsok és gipszvirágok tarkítják.

Fontos tudni, hogy a barlang előzetes bejelentkezéssel látogatható, méghozzá a Benedek Endre Barlangkutató Egyesület közreműködésével.

Érdekesség!

A fokozottan védett Sátorkőpusztai-barlang bejáratát Tündérkapunak és Angyalszájnak is nevezik!

+1, Árpád-kilátó

Az egyik legnépszerűbb őszi kirándulóhely Budapest környékén a 376 méter magas Látó-hegy peremén álló Árpád-kilátó. Az emelvényről jól láthatóak a Duna hídjai, a Parlament, a Budai Vár és a Gellért-hegy. Ideális úti cél azok számára, akik gyönyörködni szeretnének a panorámában, és szívesen készítenének néhány remek képet a fővárosról. A kilátó környékén információs táblák segítik a tájékozódást, az asztaloknál és padoknál pedig piknikezhetünk is egyet.

A helyet gyalogosan lehet megközelíteni a zöld sáv és a zöld körjáratú jelzések együttes szakaszán, illetve az országos kék jelzésen.

A listánkon ez a 10+1 őszi kirándulóhely Budapest környékén rövidebb és hosszabb túrákat ölel fel, hogy mindenki nyugodtan ki tudja választani a számára tökéletes úti célt. Ami biztos, hogy egynapos kirándulásokhoz bármelyik remek választás lehet!

(fotók: Ráckeve és Normafa – Domokos-Kaprinyák Judit, Gödöllő – Schnell Krisztina, Katalinpuszta – Ilyés Ivett, Budakeszi – Kissg Krisztina)