Boldogkőváralja, Megyer-hegyi tengerszem – észak-magyarországi kalandok tömegközlekedéssel

Borsod-Abaúj-Zemplén megye néhány látnivalójára (Boldogkőváralja, Sárospatak, Megyer-hegyi tengerszem) hívnám fel a figyelmet. Több napot is el lehet tölteni a környéken még több látnivaló bevonásával. Nekem most két nap állt rendelkezésemre, de tartalmasan kihasználtam az időt.

Olvasónk beszámolója.

Az útvonal: Budapest – Szerencs – Boldogkőváralja – Sárospatak

Elsősorban a tömegközlekedőknek szól a beszámoló, ugyanis jó szervezéssel a legkisebb falvak is megközelíthetők kocsi nélkül.

Budapestről Szerencsre vonattal, itt tartottam egy kis pihenőt megnézve a várost. Majd busszal Boldogkőváraljára. Onnan Sárospatakra busz-vonat kombinációval. Ez volt egy kicsit hosszadalmas a rossz csatlakozás miatt, mert Abaújszántón kellett egy órát várakozni. Másnap Sárospatakról gyalog a Megyer-hegyi tengerszemhez, ahonnan Károlyfalvára átsétáltam a kiszemelt Sárospatakra tartó buszhoz és Sárospatakról közvetlen vonattal este ismét Budapesten voltam.

Szerencs

Szerencset csak köztes pihenőként iktattam be, sok érdekességet nem tartogat a Rákóczi váron kívül.

Boldogkőváralja

Boldogkőváralja viszont nem véletlenül oly népszerű mostanában! Már a buszmegállótól oda vezető gyalogút is izgalmas, de maga a vár tényleg mesébe illő! Még mindig épül-szépül a belseje, ottjártamkor épp a kandalló készült. 

Sárospatak és a Megyer-hegyi tengerszem

Sárospatak meglepett, hogy a nyár ellenére kihaltnak tűnt. Mindenesetre az Eszterházy Károly Egyetem épülete és a Vár mindenképp megér egy látogatást. 

A Megyer-hegyi tengerszem viszont teljesen elvarázsolt. A kirándulni kedvelőknek ajánlom, hogy Sárospatakról gyalog közelítsék meg. Kb. 5 km az út, szőlőföldeken megy keresztül. A tengerszem sziklafalain pedig via ferrátázni is lehet. A kilátó kifejezettem szép. Levegős, kecses szerkezetű. Tökéletesen alkalmazkodik a funkcióhoz. Tetején az ember úgy érzi, mintha a fák lombkoronáján sétálna. Könnyed szerkezete miatt persze eléggé mozog, így a tériszonyosok lehet, hogy nem fogják kedvelni.

Mivel autó nélkül nem vagyunk kötve a kezdőponthoz, így ajánlom a változatosság kedvéért a visszafele sétát Károlyfalvára. Rövidebb és kellemesebb az út, nagyrészt árnyékos erdőben vezet keresztül. A bejárati úti megállóból megy a busz vissza Sárospatakra. 

TIPP: Akinek ideje engedi, a Füzéri várat is meglátogathatja másnap, Sátoraljaújhelyen éjszakázva. Onnan busszal csupán egy óra!

Kellemes kalandozást!


Fotók és beszámoló: Lőrincz Linda

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.