Bujáki vár: Rövid túra a Cserhát vadregényes várromjához

Szereted a rejtett kirándulóhelyeket, ahol a történelem és a természet szépsége összefonódik egymással? A bujáki vár ideális úti cél számodra, itt garantáltan nem találkozol turisták százaival, ráadásul a várrom mellől csodás kilátás nyílik a közeli hegyvonulatokra. Buják, a bájos kis nógrádi település a Cserhát lábánál fekszik, a falu fölötti dombon álló vár rövid túrával elérhető, ráadásul a közelben több látnivaló is található, köztük a Sasbérci-kilátó is.

A vár rövid története

A bujáki vár a tatárjárás utáni időkben épülhetett, az első írásos említés 1303-ból származik. Egykor fontos erődítményként szolgált a Cserhát vidékén, később megerősítették: a 16. század közepén rondellát építettek a falakhoz, hogy a török támadásokkal szemben is állja a sarat. Az ostromok és az idő azonban végül megtették a hatásukat: a vár a 17. század végén felrobbant, és sajnos azóta is omladozik.

Buják hét csodája >>

A természet fokozatosan visszahódította a területet magának, így a bujáki vár szépsége ma már inkább a romok és a zöld erdő harmóniájában rejlik, ugyanis az erdő lassan visszaveszi azt, amit az ember épített.

Rövid túra a bujáki vár romjaihoz

A bujáki vár egy mintegy 310 méter magas domb tetején magasodik, a falu főutcáján végighaladva a település szélén található parkolóból jelzetlen gyalogösvény vezet a romokhoz. Mindössze egyetlen tábla figyelmeztet, hol kell lekanyarodni a betonútról. Bujákon egyébként is nehezen találni információs táblákat, a Sasbérci-kilátót is inkább autóval ajánljuk felkeresni.

A túra valójában egy kényelmes, rövid séta, nem több kb. két-három kilométernél, ám a terep igen változatos. Aszfaltos útról erdei ösvényre vált, időnként meredek, köves szakaszokkal, így stabil túracipőt érdemes viselni. Már az ösvény hangulata előrevetíti a várrom csendes, titokzatos világát.

Csodahelyek-tipp: Telefont mindenképpen érdemes magaddal vinni a navigáció miatt!

A bujáki vár látnivalói

Ahogyan azt már írtuk, a bujáki vár szórványosan álló falmaradványok, omladozó kövek és növényekkel benőtt falak hálózata. A természet itt mindenütt jelen van, moha borítja a köveket, indák tekerednek a falakon, fák kapaszkodnak az omladozó falak közé.

Minden lépés új részletet tár fel a vár egykori megjelenéséből, kőtömbök, falmaradványok, régi toronyalapok között sétálsz majd, ami olyan érzést kelt, mintha egy mesebeli világba csöppennél. A keskeny ösvényeknél nem árt odafigyelni, mert néhol igen mély gödrök mellett haladsz majd el.

A kilátás a domb tetejéről páratlan, a Cserhát erdőségei, a falvak és völgyek látványa magával ragad. A várlátogatást különösen azoknak ajánljuk, akik szeretnék elkerülni a tömeget, és örömmel elmerülnének a környék csendjében.

Keresd fel a Sasbérci-kilátót is >>

Még több látnivaló a közelben

Kíváncsi vagy rá, milyen kincseket tartogat számodra még Nógrád vármegye? Összegyűjtöttük a környék legizgalmasabb kilátóit, várromjait és tanösvényeit, hogy neked már csak azt kelljen megtervezned, melyik lesz az első kirándulóhely, amit célba veszel!


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Kristóf-Zöld Eszter

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

Értesülj elsőként a legszebb csodahelyekről!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.