Bakonybél izgalmas programkínálattal vár, legyen szó túraútvonalakról, kerékpáros élményekről, titokzatos tóról, kápolnáról, forrásról, vagy akár teraszkilátóról. A több mint ezeréves múltra visszatekintő bakonybéli szerzetesi közösség élete és munkássága napjainkban is számos kuriózumot tartogat az érdeklődők számára a településen. A Szent Mauríciusz Monostor arborétumában tett séta során hangulatos ösvényeken barangolhatsz, eközben megismerheted a Bakony különleges természeti kincseit, és bepillantást nyersz a monostor gyógynövényes, illetve gyümölcsöskertjének mindennapjaiba. Úgy érzed majd magad, mintha Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című gyermekregényébe csöppennél.
Tartalomjegyzék
ToggleA Szent Mauríciusz Monostor története
A bakonybéli völgy már az őskorban is lakott volt, Szent István 1018-ban alapított szerzetesi közösséget. A Bajorországból érkező Szent Günter remeteközösséget hívott életre, a völgyben kunyhókban és barlangokban élő szerzetesek mindennapjait az imádság és a munka, a magány és a találkozások ritmusa alakította. Ehhez a közösséghez csatlakozott később Szent Gellért, aki hét évet töltött a monostorban.
Az alapítók Szent Mauríciuszt választották védőszentül. István király és Gizella adományokkal gazdagították a monostort, és az Árpád-ház további uralkodói később még tovább növelték a monostor birtokait.
Tovább a monostor részletes történetéhez >>

A szerzetesek a török megszállás alatt többször kifosztott monostort 1534 körül hagyták el. A 18. században megszületett az újkori Bakonybél község, a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész. Ezt követően hullámhegyek és völgyek jellemezték a bencésség életét, az épületbe 1998-ban térhettek vissza a szerzetesek.
Sok küzdelem árán napjainkban egy megszépült, új, modern környezetben ismerkedhetünk meg az imádság és munka ősi életformájával.
Látnivalók a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban
Szent Benedek Regulája szerint a szerzetesközösség napjai az imádság és a munka ritmusában telnek.
A monostor gazdasági küldetésnyilatkozata: „A Szent Mauríciusz Monostor gazdasága termékeivel és szolgáltatásaival az ezeréves bakonybéli bencés hagyomány alapján az egész ember fenntartható jólétét szolgálja mindenki életében, akivel közösségünk kapcsolatba kerül.”
Miért érdemes felkeresni a monostort, ha Bakonybélen jársz? Máris mutatjuk, de úgy tervezz, hogy a látogatásra célszerű 2-3 órát szánni, mert rengeteg érdekességre bukkansz majd a az épületegyüttesben és a kertben.






A monostor látnivalói
- Barokk templom előtere
- Kiállítótér
- Filmvetítés
- Gyógynövényes padlás
- Gyógynövény bemutató kert
- Labirintus
- Teremtésvédelmi tanösvény
- Műhelyek előtere
A barokk templom előterében és a kiállítótérben igazi időutazást tehetsz a bakonybéli monostor történetében, míg a filmvetítés közben megismerheted a szerzetesek életét és beleshetsz a mindennapi teendőik kulisszái mögé.
Az ajándékbolt épületének hátsó részén látványműhelyek kaptak helyet. A műhelyek előterébe a látogatók is beléphetnek, így pl. megtudhatod, hogyan dolgozik egy könyvkötő.

Teremtésvédelmi tanösvény
A monostorokhoz ősidők óta tartoznak kertek, így természetesen a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorhoz is. A kert biztosan nagy kedvenced lesz, miután egy nagy sétát teszel a területen, itt jól megfér egymás mellett a gyógynövényes és a gyümölcsös, emellett a vadregényes hangulatú arborétumot is körbejárhatod.
A többszáz éves fák mellé az 1998-as újraalapítást követően új telepítések és egy-egy díszítő elem is került, ennek köszönhetően az ösvény mentén illatozó virágok, fenyők, kerti lugas és fapadok várják a látogatókat.




Bár kissé zabolátlan a természet ezen a részen, a Teremtésvédelmi tanösvényen tett séta közben biztosan nem fogsz eltévedni, mert információs táblák segítik a tájékozódást.
Tipp: Ha szereted a növényeket, érdemes egy növényfelismerő alkalmazást letölteni a telefonodra, mert igazi különlegességekre bukkanhatsz.
Ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy baromfiudvarral is találkozz Bakonybélen? Ez a kívánságod is teljesülhet a monostor kertjében, ugyanis a Teremtésvédelmi tanösvény végén egy kis elkerített területen egy takaros faólban néhány tyúk is lakik.



Gyógynövényes, gyümölcsös és fűszerkert
A kertben ökológiai gazdálkodás folyik, a szerzetesek és az önkéntesek 5-10 féle gyógy-, és fűszernövénnyel, valamint a helyi mezőkön gyűjtött növényekkel is foglalkoznak. Hagyományos módszerekkel szárítják őket, majd teákat vagy egyéb termékeket készítenek belőlük.
A gyümölcsösben főként bogyós gyümölcsöket (pl. feketeribizli, josta) és almát termesztenek, a gyümölcsökből hagyományos eljárással, adalékanyagoktól mentes monostori lekvárok és szörpök készülnek.
Érdekesség: Fűszerekkel és gyógynövényekkel nem csak a kertben, de az ajándékbolt előtti kis téren is találkozhatsz cserepekbe, ágyásokba ültetve. A növények nevét kis táblák jelölik.
Ha szívesen megkóstolnád a helyben készült szörpöket, kekszeket, teákat, esetleg söröket, a kávézóban rendelhetsz belőlük, és az ajándékboltban vásárolhatsz is szeretteidnek egy kis meglepetést.




Hasznos tudnivalók
- Cím: 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 1.
- Megközelítés: A monostor Bakonybél központjában található, a parkolás a környéken ingyenes.
- Felnőtt belépőjegy: 2500 Ft
- Kedvezményes belépőjegy: 2100 Ft.
- A belépőjegyet az ajándékboltban lehet megvásárolni.
- Bankkártyás, SZÉP kártyás és készpénzes fizetésre is van lehetőség.
- Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 09-17:00 óráig, vasárnap 11-12 óráig a szentmise után
- Mosdó a kávézóban található

Még több látnivaló Bakonybélen
Kedvet kaptál a bakonyi kalandokhoz? Keresd fel Bakonybél látnivalóit, és merülj el a hegység legizgalmasabb túraútvonalainak sorában. Hatalmas szintkülönbségekkel talán nem fogsz találkozni, viszont annál több kilátó, szurdok, vár, vízesés és további természeti kincs tarkítja a kínálatot.

A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Képek: Kristóf-Zöld Eszter