Epöl-szikla – A sziklaszirt, amely magával ragadó panorámával csalogat

Epöl-szikla

Aki szereti a hangulatos sziklatúrákat, a festői panorámát és Budapest környékén keres kirándulóhelyet, annak ideális úti cél Epöl, ahol az Epöl-szikla tetején fantasztikus kilátás fogad. A kőszikla meghódítása után piknikezésre és fotózásra is érdemes időt szakítani.

Epöl-szikla – Sziklatúra Budapest közelében

A Csodahelyek.hu olvasója, Molnár Viktor kiváló helyismerettel rendelkezik, ráadásul legnagyobb örömünkre nemcsak helytörténeti ismereteit osztotta meg velünk, hanem azt is megtudhattuk tőle, hogy a helyiek miért nevezik a területet Szarkabereknek.

Az epöliek általában egy-egy dűlőt, településrészt neveztek el, és így általában az egész környékre átragadt a név. A Szarkaberek esetében valószínűleg egy mellette lévő, berekszerű területről nevezték el az egész környéket Szarkabereknek. A „berek” szó bokros-fás helyet jelent, ez valószínűleg a Kősziklától jobbra fekvő terület lehetett. Régi térképeken (katonai felmérés stb.) Kőszikla néven hivatkoznak rá, de a faluban élők csak Szarkabereknek vagy Harmadik Kősziklának nevezik. Van még Első Kőszikla is, ez a falu közvetlen határában, jelenleg művelés alól kivont Kőbánya neve. A Második Kőszikla pedig egy mesterséges fenyvessel borított domb, a Szarkaberektől balra található. Maga a domb teteje egyedülálló, csodálatos 360 fokos panorámát nyújt, Natura 2000 védettség alatt álló terület. Mivel Epöl első írásos említése 1225-ből való, ezért 3 év múlva ünnepli a falu 800. évfordulóját. Erre az évre tervez az Epöli Értéktár Bizottság egy kettőskeresztet felállítani a Szarkaberek tetején, jelezve ezzel a falusiak vallásosságát, valamint azt, hogy már az Árpád-korban is lakott terület volt.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes körülnézni »»

Látnivalók Epöl környékén

Az Epöl-szikla környékén érdekes látnivaló a közelmúltban felújított bajnai Sándor-Metternich kastély, az Ördöglovas kastélya interaktív kiállítással és meseszép parkkal várja az érdeklődőket.

Hasonlóan izgalmas látványosság a Zsámbéki Premontrei kolostor, amely igen értékes történelmi emlékünk. Aki vizes élményekre vágyik, annak érdemes egy sétát tenni a Garancsi-tó körül Tinnyén, vagy a Palatinus-tó feltűnően szép vízpartján Dorogon.

Tipp: Budapest környéke számos sziklás kirándulóhelyet tartogat, így akár többnapos sziklatúrát is szervezhetünk a csodás panoráma kedvéért.


Képek: Balatoni Ágnes

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.