Megnyílt a legendás Ördöglovas kastélya, a Sándor–Metternich-kastély

A Sándor családnak a Budai Várnegyedben lévő Sándor-palota mellett több vidéki rezidenciája volt, köztük a bajnai. Sándor Móric gróf, a híres Ördöglovas határozta el, hogy modernizálja a kastélyt, így akart kedveskedni jövendőbelijének, Metternich Leontinának, ma pedig neki köszönhetjük hazánk egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttesét. A Sándor–Metternich-kastély kívül-belül újjászületve várja a látogatókat.

Hazánk klasszicista gyöngyszeme, a Sándor–Metternich-kastély

Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse keleti lábánál fekvő Bajna település legmagasabb pontján áll a hazai klasszicista építészet kiemelkedő alkotása, a Sándor–Metternich-kastély, vagy más néven az Ördöglovas kastélya.

Sándor-Metternich-kastély

A Sándor–Metternich-kastély története

A mai épület helyén már a 15. század végén egy nemesi udvarház állt, majd 1696-ban vásárolta meg Sándor Menyhért a bajnai birtokot. Esztergom vármegye alispánja az 1720-as években építtette a birtokra a kastélyt, amit fia, Mihály barokk kastéllyá bővíttetett, unokája, Antal idejében pedig falképekkel díszítették.

Sándor Móric, „az Ördöglovas” 1823-ban édesapja, Sándor Vince császári és királyi kamarás halálakor örökölte meg a bajnai kastélyt, majd ő döntött úgy, hogy kapjon klasszicista stílust az épület.

Móric, a különc és merész gróf egy világlátott, nagyvilági személyiség volt, aki éppen készült feleségül venni Metternich Leontine-t, Metternich kancellár lányát. Egy korszerűen felszerelt és modernebb kastélyt álmodott meg, és a megvalósításhoz a kor jeles szakembereit hívta segítségül.

A belső terek megújítására Alessandro Sanquirico-t kérte fel, akit az európai utazásai során ismert meg, és aki a milánói Scala díszlettervezője volt. A kastély építészeti egységének kialakítása pedig Hild József tervei alapján készült. Az 1835-ös esküvő után a család bő száz évig használta a csodás bajnai kastélyt időszakosan a bécsi Metternich rezidencia mellett.

Ebben az időszakban az egykori vadászkastély parkja is átalakult, angolpark lett, amelyben kazánfűtéses, egzotikus növényekkel teli pálmaház is helyet kapott. A gróf világhírű lovai fűthető istállót kaptak.

Sándor Móric, a szenvedélyes lovas

Lóra csak apja halála után ülhetett, mert nagyon szigorú nevelést kapott. Nem tanult lovagolni, ösztönös tehetség volt, és olyan vakmerő lovassá vált, hogy „Ez nem ember, ez egy ördög” – ezt mondták róla Angliában. Egy különösen vad lovat is betört és akadályugrásban több világcsúcsot felállított.

Hajmeresztő lovasbravúrjairól vált híressé vagy inkább hírhedté. A történetek szerint egyik kedvelt lovaglóhelye a budai várba vezető lépcső volt és vendégségbe is lovon járt, az emeleteken is így közlekedett. Az őrült grófot nem érdekelte sem a saját, sem az állatok testi épsége, kocsikat ugratott át, vagy éppen a kastélya erkélyéről vetette magát a mélybe lovastul. Előfordult, hogy egyszer ugratás során a kastély üvegházában landolt és csúnyán megsérült ő és a lova is.

A pesti, a bécsi és a londoni sajtó is gyakran számolt be az Ördöglovas őrült tetteiről.

A lovak jelentették az életét, és végül a vesztét is azok okozták: számtalan kisebb-nagyobb sérülés, agyrázkódás és elpusztult ló után 1850-ben Linzben, egy ugratás közben kiesett a kocsijából, és fejét egy vasrácsnak ütötte. Onnantól kezdve rohamosan romlott az állapota, önkívületi állapotban tört-zúzott vagy többször szándékosan kőfalnak lovagolt.

Soha többé nem volt már önmaga, előbb egy prágai, végül a döblingi elmegyógyintézetbe került, életének utolsó három évtizedét elborult elmével töltötte, 1878-ban halt meg.

Sándor Móric gróf mellett a lánya, Metternich-Sándor Paulina is a 19. századi Európa hírességei közé tartozott.

1836-ban született Sándor Paulina, akit Pauline von Metternichnek is neveztek, mivel a nagybátyja, Richard Klemens von Metternich herceg felesége lett. Sok időt töltött Bécsben, Drezdában és Párizsban, ahol a társadalmi és kulturális élet, valamint a divatvilág meghatározó alakjává vált.

Korának igazi divatdiktárora volt, maga is tervezett színházi díszleteket, dekorációkat és ruhákat. III. Napóleon császár hitvesének, Eugéniának a bizalmasa lett. Ő mutatta be a francia császárnénak Charles Frederick Worthot, aki a Paulinának tervezett öltözékekkel megteremtette az haute couture-t, azaz a párizsi divatot.

A kastély felújítása

A Bajna központjában álló kastély a II. világháborúig maradt épségben. Először tábori kórház lett belőle, majd szükséglakásokat, aztán a helyi termelőszövetkezet irodáját, végül gépállomást alakítottak ki a falai között. 2016-ra az omladozó épület már életveszélyes állapotúvá vált.

Az Ördöglovas egykori kastélyának felújítása 2018-ban kezdődött, a méltatlan állapotban lévő épületet szinte a romjaiból kellett újjávarázsolni.

Az Ördöglovas kastélya című állandó kiállítás bemutatja Sándor Móricot és lányát Metternich-Sándor Paulinát, valamint megismerhetjük a kastély múltját.

Sándor–Metternich-kastély – Kiállítótermek, látnivalók, érdekességek

  • A két emeleti díszterem helyreállítása izgalmas folyamat volt, a látogatók ma az eredeti látványban gyönyörködhetnek: Az Etruszk terem stukkómennyezetén, festményein csak restaurálást végeztek, mert maradt elég töredék az újraöntéshez, valamint archív fotók is segítették a munkát. A Raffaello terem káprázatos mennyezetfreskóját viszont egy korábbi födémcsere alkalmával muszáj volt eltávolítani, ezért leválasztották és szelvényekre vágva tárolták azokat több nemzedéken keresztül, majd most visszahelyezték.
  • Sándor Móric gróf által írt zeneműveket is hallhatunk az egyik teremben.
  • A vakmerő lovas ugratásait, lovasbravúrjait nemcsak korabeli ábrázolásokon, hanem VR-szemüveges szimulációs állomáson keresztül is láthatjuk, átélhetjük.  
  • A kiállítás másik főszereplőjének, Paulina hercegnének párizsi éveiről diavetítést nézhetünk végig, és férjével közös nagyvonalú párizsi otthonukba is betekintést nyerhetünk.
  • A sarokszalonban rekonstruált Worth-ruhamodelleket tekinthetünk meg a korszak legelegánsabb párizsi ruhaházaiból és korabeli divatlapokat lapozva a 19. század második felének elit divatéletét ismerhetjük meg.
  • Az egyik terem fő attrakciója Metternich-Sándor Paulina és gróf Kielmanseggné párbaja, melyet a legenda szerint fedetlen felsőtesttel vívtak meg Bécsben.

A kiállítótérben interaktív eszközök állnak rendelkezésre több korosztály számára, valamint a digitális tárlatvezető applikáción (Visual Guide alkalmazás) külön gyerekútvonal is elérhető. A belépőjegy mellé ingyenes feladatlap jár a legkisebbek számára.

Hasznos információk

Elérhetőség

Cím: 2525 Bajna, Rákóczi Ferenc utca 1.

Telefon: +36 30 0957 068

E-mail: bajnaikastely@nofnkft.hu

Weboldal: bajnaikastely.hu

Nyitva tartás

Téli nyitva tartás: November 1. – Március 31. között, keddtől vasárnapig 9-17 óráig

Nyári nyitva tartás: Április 1. – Október 31.között, keddtől vasárnapig 10-18 óráig

Hétfő kivételével minden nap nyitva tart.

Árak (2022)

Felnőtt jegy: 3.000 Ft

Kedvezményes jegy: 1.500 Ft

Családi jegy ( 1 vagy 2 felnőtt + 1 vagy több 18 év alatti gyermek) : 6.000 Ft

Visual Guide eszköz bérlése: 1.000 Ft/ db

A Paulina kávézó a kastély nyitvatartási idejében belépőjegy nélkül is látogatható.

Parkolás

A kastély közvetlen közelében, a kastélytól 5 percre van lehetőség parkolásra, valamint Bajna főterén.  

Akadálymentesség

A kastély főépületének földszinti része látogatható akadálymentesen. A kastélypark területén kialakítottak mozgáskorlátozottak részére parkolókat.

Megközelítés

Bajna Budapesttől 46 km-re található, az Esztergomot Tatabányával összekötő főút mellett. Az M1-es autópályáról a zsámbéki lehajtóról, Zsámbékon és Szomoron keresztül közelíthető meg.

Szállást keresel a közelben?

Itt tudsz nézelődni >>


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

A képek forrása: NÖF Nkft, Fotó: Kovács Zoltán

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.