374 lépcsőfok vezet a szögligeti Szádvár mesés panorámájához

szögligeti Szádvár

Az Aggteleki Nemzeti Park területén, a 460 méter magas Várhegyen állnak a szögligeti Szádvár romjai, melyeknek egy részét 2021-ben felújították, ezzel bővítve a térség turisztikai vonzerejét. A 374 lépcsőfokot megmászva lenyűgöző panoráma tárul elénk, ráadásul tereplépcső, gyilokjáró és több kilátópont is vár Szádvár falainál. Ha kalandos kirándulásra vágytok, és bírjátok a lépcsőzést, bátran vegyétek célba a várromot!

Túra a szögligeti Szádvár környékén

Szádvár története

A szögligeti Szádvár hazánk egyik legnagyobb alapterületű vára, ám számos várunkkal ellentétben az építésére vonatkozóan nincs pontos információnk. Az első írásos emlék 1268-ból származik, régészeti kutatások során a szakemberek Árpád-kori kerámiákra bukkantak.

A vár az évszázadok során a Dregeth, a Bebek és a Szapolyai család birtokában is volt, és mivel idővel igen elavulttá vált, a XVI. században kibővítették és megerősítették, így végleges formáját az 1500-as években nyert el. Az erődítményt az 1600-as években felgyújtották, a vár maradványai ezután tovább pusztultak, míg végül visszahódította a természet. Felújítása a Nemzeti Várprogram keretében valósult meg, az átadásra 2021-ben került sor.

Szádvár falai

A szögligeti Szádvár felújítása – Tereplépcső, gyilokjáró, kilátópontok

Az állagmegóvásnak és fejlesztéseknek köszönhetően a várrom területe egyre népszerűbb turisztikai célpont, a várrom felújítása során szem előtt tartották a bakancsos turisták igényeit.

Szádvár két várrészből áll, az Alsó-várból és a Felső-várból. Annak idején az összeköttetést egy állati erővel meghajtott felvonószerkezet biztosította, ma ennek helyén található az ország legnagyobb várbeli tereplépcsője, 374 lépcsőfokkal. A munkálatok során 440 méter hosszan stabilizálták a várfalakat, a látogatói útvonal biztonságos távolságra halad a veszélyes pincéktől és falaktól. Törekedtek a tradicionális anyaghasználatra.  

A lépcső elkészítése mellett padokat, asztalokat és információs táblákat helyeztek el, a keleti, északi és nyugati bástyák előterében kilátópontokat hoztak létre. A keleti és északi várfal hatalmas sziklatömbök között vezet, itt 8-12 méter magasan egy tölgyfából készült gyilokjárón sétálhatunk végig.

Mi az a gyilokjáró? A várak védőfalainak tetején húzódó, lőrésekkel tagolt folyosó, amelynek védelmében támadni lehetett a várat ostromlókat.

szögligeti Szádvár

Hasznos tudnivalók

  • A vár területe minden nap látogatható, ingyenesen.
  • Babakocsi helyett válasszunk hordozókendőt.
  • Gyerekekkel is teljesíthető az útvonal, de a kisebb gyerekeknek és az idősebb korosztály számára megerőltető lehet a lépcsőzés.
  • A várromból fantasztikus a panoráma, remek fotókat lehet készíteni.
  • Autónkkal a településtől 1,5 kilométerre, a Szalamandra Ház és Erdei Iskolánál parkolhatunk le, ez az Aggteleki Nemzeti Park ökoturisztikai bázisa. Innen a várrom nagyjából 45 perces sétára fekszik. A piros turistajelzést kell követnünk.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes körülnézni »»

Látnivalók és csodahelyek Szádvár környékén

A közelben számos látnivaló található, ezért érdemes többnapos kikapcsolódást szervezni. Bakancslistás látnivaló a Háromhegyi pálos templom és kolostorrom, a jósvafői tengerszem, illetve a Guttenberg nyomdatörténeti kiállítás.

Edelényben a Császta-szőlőhegyi kálvária, a kilátó, és az Edelényi Kastélysziget kihagyhatatlan látnivalók, ha pedig Rudabányán járunk, a bányató vár bennünket mesés kékeszöld színű vizével és vöröses szikláival.

Érdekesség! A tó vize hirtelen mélyül, ráadásul a felszín alatt sziklák rejtőzködnek, a fürdés szigorúan tilos. A vízmélység néhol elérheti a 60 métert is.


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Sipos István, Sipos Anna

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.