Panoráma Villa – A feltöltődésnek csak a képzelet szabhat határt

Panoráma Villa Vágáshuta

Szívesen pihennél egy kandalló melege mellett, esetleg egy hatalmas, fűtött borospincében koccintanál? Ez mind lehetséges Vágáshután, a Panoráma Villa rejtekében, amelynek természetesen a neve sem véletlen választás, hiszen káprázatos kilátással rendelkezik a hegyvidéki szálláshely.

Panoráma Villa – Töltődj fel Vágáshután!

Hol található Vágáshuta?

Az ország északkeleti csücskében, Miskolctól kb. 1,5 órányi, Sárospataktól 40 percnyi autóút távolságra találjuk a Zempléni-hegység ékszerdobozát. Sátoraljaújhely közelében, a zempléni erdők között megbújva fekszik a bájos és hangulatos zsákfalu.

Vágáshután köszönünk egymásnak!

– áll a település tábláján, és már itt érezni fogjuk, jó helyre érkeztünk. A Zemplénre jellemző nyugtató csend, az erdők illatos levegője, a hegyek elképesztő látványa, egy egészen mesebeli táj vár minket. Vágáshuta három részből áll: a Dolina, a Kispart és a Nagypart területekre osztható fel. Az utóbbit kell célba vennünk és egy rövid, kanyargós erdei útszakasz után meg is érkezünk a hegy tetején álló Panoráma Villához.

Miért válaszd a Panoráma Villát?

A Panoráma Villa egy olyan szálláshely, ahol a feltöltődésnek csak a képzelet szabhat határt, vagyis amit te elképzelsz, ők megvalósítják!

  • Szívesen eltöltenél a családdal néhány felejthetetlen napot?
  • Elbújnál kettesben a pároddal a világ elől, és régi vágyatok, hogy nyáron a csillagfényes égbolt alatt a jakuzziban romantikázzatok?
  • Egy borospincében iszogatnál a baráti társaságoddal egy hosszú asztalnál? Hatalmas fotelekben pihennél a kemence mellett, sőt trónon ülve, akár a királyok és királynők?
  • Csendben és nyugalomban szeretnél dolgozni a laptopodról az otthoni home office helyett egy csodás környezetben?
  • Vállalkozó vagy és meglepnéd a kollégáidat egy csapatépítő hétvégével, borkóstolóval, főzőprogrammal, vagy akár túrázással kiegészítve?
  • Megünnepelnétek anyukád, apukád, nagymamád, nagyapád születésnapját és olyan lehetőséget keresel, ahol vacsora, program, valamint szállás is biztosított a család számára?
  • Különleges helyszínt keresel mini esküvőd számára?

Panoráma Villa, Vágáshuta

Milyen szobákkal és helyiségekkel vár a Panoráma Villa?

A szálláshely két részből áll. Egy szépen, igényesen berendezett lakóházból, ahol 12 fő kényelmesen elfér, valamint egy borospincéből, amely 50 fős rendezvény számára is kiválóan alkalmas. A Villa kapujához érkezve még nem tudod, de valójában egy egész birodalom a rendelkezésedre áll, ha itt foglalsz szállást.

A szálláshely konyhája teljesen felszerelt, mikrohullámú sütő, turmixgép, vízforraló, kenyérpirító és egy gyönyörű tűzhely is igénybe vehető.

Az amerikai konyhás nappali központjában egy mesés kandalló található. A tulajdonosok a kandalló begyújtásához szükséges előkészületeket elvégzik, neked csak az a dolgod, hogy begyújts, majd a lobogó tűz mellett olvasgass a kényelmes kanapén.

A tágas, világos, kandallós nappali arra ösztönöz, hogy lehorgonyozz és kipihend végre magad. Társasjátékok, kártyák, mesekönyvek is megtalálhatóak a polcokon, hogy igazán tartalmas legyen az együtt töltött idő.

Az egész család elfér a gyönyörű faasztalnál, amely mellett egy borhűtő is található. A Zemplénben kellemes 30 fok alatti a hőmérséklet napközben még nyáron is, nem mindennapi élményt nyújt majd egy-két pohár hűs tokaji bor elfogyasztása a teraszon. A szálláshely önellátó, de kérhető ételkiszállítás, ahogy szakácsot vagy borászt is rendelhettek a házhoz.

Az emeleten és a földszinten is két-két szoba található. Két szoba kényelmes franciaágyakkal 2-2 fő számára, valamint egy 5 fős és egy 3 fős szoba, továbbá a földszinten található kanapé is kihúzható, ha esetleg plusz férőhelyre lenne szükség. Babaágyat szintén tudnak biztosítani. 3 fürdőszoba áll rendelkezésre, az egyikben egy pazar sarokkád is helyet kapott.

A Panoráma Villa egyben bérelhető, akár 2 fő, sőt 1 fő számára is kiadó, itt biztosan nem kell aggódnod azon, hogy ismeretlen emberekkel fogsz találkozni.

Ezeket ne hagyd ki, ha itt foglalsz szállást!

Ha egy kellemesen fárasztó túra után elgémberedett tagjaidat a kádban pihentetnéd, majd egy pohár borral a kandalló mellett pihennél kedvenc puha köntösödben, akkor jó helyen jársz.

Akkor is nagyszerű választás a Panoráma Villa, ha épp nem túráztok a környéken, csak élveznétek az olyan szabadtéri tevékenységeket, mint a kosárlabdázás, a focizás, vagy napoznátok, esetleg főzőcskéznétek az udvaron. A kirándulások után nagyszerű programnak ígérkezik elmerülni a csodálatos panorámával rendelkező kültéri jakuzziban.

Reggelente álmos szemmel gyönyörködhetsz a zempléni táj látványában, hiszen az összes ablakból remek a kilátás a hegyekre és az erdőkre.

Az első kávét érdemes a villa kertjében elfogyasztani. A filagóriát felfedezve fog csak igazán elakadni a lélegzeted, ugyanis festői körkép tárul eléd fentről. A kert legcsendesebb részén ücsörögve akár a másnapi útvonalat is megbeszélhetitek.

Panoráma Villa Vágáshuta

Milyen látnivalók várnak Vágáshuta környéken?

A szlovák nemzetiségi faluról érdemes tudni, hogy a 18. században telepített üveghutából alakult ki, hutás mesterek és legényeik voltak az első lakók. Manapság a különleges fekvése, a nyugalom és a páratlan panoráma mellett a település fő vonzereje, hogy számtalan rövidebb-hosszabb túrát tehetünk innen indulva. Az Országos Kéktúra útvonala is áthalad településen.

A zempléni táj bővelkedik a csodás látnivalókban. Ha rövidebb kirándulást szeretnénk, érdemes a falu Kispart részén, a templom és a tót házak környékén barangolni, vagy meglátogatni a Fekete-hegyi kilátót. A kb. 2 km-re található, 13 méter magas faépítmény remek kilátást nyújt a környező hegyekre.

Nyáron vízitúrára is vállalkozhatunk, a Bodrog és a Hernád is várja a vízi sportok kedvelőit. Tavasztól-őszig pedig remek kikapcsolódást ígér a Pálházáról induló erdei kisvasút, amelynek Kőkapu megállójánál érdemes leszállni és az Áfonyás-tónál sétálni egyet. A Vágáshuta mellett található Pálházán egyébként kerékpár- illetve e-bike kölcsönzésre is van lehetőség.

Károlyi-kastély
Füzérradvány, Károlyi-kastély

A családok kedvence lesz a közeli Zemplén Kalandpark, ahol Magyarország leghosszabb libegője is várja a vállalkozó kedvű, lelkes csapatot. Ha már Sátoraljaújhelyen járunk, megnézhetjük a Magyar Kálváriát, a Kazinczy Ferenc Múzeumot vagy a Magas-hegyi kilátót.

A szerelmesek nagyot sétálhatnak a füzérradványi kastély romantikus angolkertjében, a történelem iránt rajongóknak irány Sárospatak, és annak reneszánsz kori vára, valamint a Nagykönyvtár, amit Európa egyik legszebbjének tartanak. Nem érdemes kihagyni hazánk leghíresebb borvidékét sem, hiszen Tokaj nagyjából egy órányira található a szállástól.

Olyan csodahelyek is könnyen megközelíthetőek Vágáshutáról, mint a mesés fekvésű, középkori füzéri vár, a festői boldogkői vár, továbbá a Megyer-hegyi Tengerszem, amit országunk első számú természeti csodájának választottak. Vizsolyban az első magyar nyelvű Biblia eredeti példányát nézhetjük meg.

Egy hétre is elegendő programot kínál a Zemplén, tökéletes választás családdal, barátokkal vagy kollégákkal. Akár aktív pihenést tervezel, akár az a vágyad, hogy kiszakadj a mókuskerékből, a nyugalom szigetére mindig elvonulhatsz.

Elbújni vagy ünnepelni, rajtad áll. Vágáshután a Panoráma Villa biztos, hogy friss levegővel, csenddel és fantasztikus kilátással vár. Szárnyaljon a képzeleted, te hogyan töltenél el itt 3-4 vagy akár több napot?


Képek: Deák-Ember Ágnes, Panoráma Villa, Márk Éva

Szponzorált tartalom

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.