A Mátra keleti vonulatán, vadregényes környezetben áll a Vár-hegy tetején, 256 méter magasban a Siroki vár. Történelme a középkorig nyúlik vissza, különlegessége a sziklákba vájt, a hegy belsejében kialakított járatrendszer, amely kalandos és tartalmas kirándulást ígér – mesés panorámával!
Tartalomjegyzék
A Siroki vár története
A Siroki várat az Aba nemzetségű Bodon család építette a tatárjárás után, amelyet maga Károly Róbert nyilvánított várrá. 1388-ban a Tari család keze alatt megalakult Sirok már-már városi jelentőséggel bíró települése. Mátyás király 1475-től az Országh családnak adományozta a vár tulajdonjogát, amelyet száz éven át a magukénak is mondhattak. A török idők alatt, Országh Kristóf korszerűsítette és megerősítette a felsővárat és megépítette az alsóvárat. Bevehetetlen vár hírében sokáig nem is került török kézre és fénykorát élte, egészen az Országh család kihalásáig.
Amikor 1596-ban a mezőkeresztesi csata elveszett, a törökök várvédők hiányában harc nélkül elfoglalták és 1686-ig uralták is az erődítményt. A vár ezután hadi jelentőségét elvesztette, megrongálták, fokozatosan lepusztult és csak várromként volt már nyilvántartva.
Jelentős rekonstrukció 2010 végén kezdődött, a felújított várat 2012-ben adták át ünnepélyes keretek között.
A Siroki vár
Sirok legendája
„Élt egyszer egy régen, egy sziklabércen az öreg Darnó király, ki egyetlen fiát féltő gonddal nevelte. Az ifjú beleszeretett egy szegény lányba, akit Tarnának hívtak. De ezt a szerelmet az Öreg király nem nézte jó szemmel, fiát elkergette, a lány családját büntetéssel sújtotta. A két fiatal belebetegedett, Tarna szíve meghasadt a bánatban. A herceg követte szerelmét. A legenda szerint ott temették el őket, ahol a patak két ága összefolyt, a hegy lábánál… A patak azóta őrzi Tarna nevét, az öreg Darnó-hegy pedig máig azt sóhajtja sírok, sírok, így lett e hely neve Sirok…”
A többszintes kiállításon a XVI-XVII. század közötti török várkatonaság mindennapjaiba kapunk betekintést. Egy kisfilm, egy berendezett konyha és lakóhelyiség, valamint egy hadi felszerelés-gyűjtemény fest hű képet a kor török sajátosságairól. Az itt látható régészeti leletek (bögrék, főzőedények, pipák) egészen az egri Dobó István Vármúzeumból érkeztek. A galérián korábbi évszázadok érméi, puskagolyók, sarkantyú töredékek is megtekinthetőek Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás korából is.
TIPP: A vár elhelyezkedéséből adódóan a hálózati szolgáltatás nem mindig megfelelő, ezért a bankkártyás fizetés akadozhat. Mindenképpen legyen nálunk készpénz!
Akadálymentesítés
Kerekesszékkel érkezők számára az alsóvár és a múzeum épülete látogatható, és itt akadálymentes mosdó is található.
A sziklába vájt járatokKiállítás a várbanA Siroki vár makettjeMesés panoráma a Siroki várból
A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely. Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát.ElfogadomAdatkezelési szabályzat