Ha Budapesthez közeli kirándulóhelyet kerestek, ahol jó a levegő, változatos a táj, a gyerekek is jól érzik magukat, sőt kutyát is lehet vinni, irány Pilisborosjenő! A település határában megmászhatjuk a Teve-szikla csúcsait, lenézhetünk a Kőfülke aljára, sőt még egy filmforgatási helyszínt is útba ejthetünk. Aki pedig jó kondiban van, nyugodtan járja végig a 10 km hosszú Pilisborosjenői Kevélyhegyi Tanösvényt!
Tartalomjegyzék
ToggleTeve-szikla, Kőfülke
Budapesttől néhány km-re, a Pilis délkeleti lábánál fekszik Pilisborosjenő, amely hangulatos Ófalujával, festői környezetével rendkívül kedvelt célpontja a kirándulóknak. A település határában, a Mesevölgy Óvoda szomszédságában egy nagy parkoló lett kialakítva, itt nyugodtan letehetjük a kocsit és indulhatunk tovább felfedezni a Pilis csodáit.
Utunk során elsétálunk a Kevélyhegyi Levendulamező mellett, amely júniustól, a levendulaszüret idejére megtelik látogatókkal. Ha szerencsénk van, tovább sétálva az út jobb oldalán legelésző lovakat és szamarakat is láthatunk, akik feltehetőleg nincsenek tisztában azzal, milyen pazar környezetben élik napjaikat (a háttérben a Nagy-Kevély magasodik).
Az első elágazásnál dönthetünk úgy, hogy letérünk balra és néhány méter múlva elérjük a Kőfülkét, majd a Teve-sziklát, vagy mehetünk tovább egyenesen is. Ez utóbbi ösvény egy hegygerincre vezet, ahonnan fentről is megcsodálhatjuk a környék csodás sziklaképződményeit és a távolabbi hegycsúcsokat is.
Kevély-hegyi kőfülke („Szódás-barlang”)
Ha hófehér dolomitsziklákat látunk kitűnni a fák lombjai közül, elértük a Kőfülkét! Itt nem csupán egy barlangot találunk, hanem egy sziklateraszt is, ahonnan csodás panoráma nyílik. A Szódás-barlang néven is ismert üreg 4 méter magas, 3 méter mély és ugyanekkora szélességű is, kialakulásáért a dolomitok repedéseit átjáró hévizek a felelősek.
TIPP: Érdemes megfigyelni, hogy a barlang környékén jó néhány fokkal hidegebb, hűvös zugok is előfordulnak.
Teve-szikla
Nem kell sokat sétálni, hogy elérjük a Teve-szikla jellegzetes képződményét, amelynek kettős ágú szirtje a névadó állatra emlékeztet.
A Teve-sziklát alkotó fődolomit kb. 220 millió évvel ezelőtt, a triász korszakában képződött. A könnyen aprózódó, porló dolomitot napjaink eróziója is erősen pusztítja, míg az ellenállóbb részek kipreparálódnak, és érdekes formájú sziklatornyokként meredeznek a magasba. A Teve-szikla melletti egykori bánya falán tanulmányozhatók a különböző földtörténeti korokban egymásra települt kőzetrétegek.
A sziklákat kellő körültekintés mellett meg lehet mászni, különösen szép látvány nyújt a környék naplemente idején, amikor vöröses színben pompáznak kövek.
Az Egri vár másolata, ahol az Egri csillagok c. filmet forgatták
Bár a Teve-szikla is lehet a túra végcélja, mindenképp érdemes tovább sétálni, hiszen hamarosan elérjük a térképen csak „Egri vár másolata”-ként jelzett helyszínt. A megnevezés nem téves, hiszen itt, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén forgatták a Gárdonyi Géza klasszikus regényéből készült Egri csillagok című filmet az 1960-as években.
Várkonyi Zoltán filmrendező a látványos, több ezer statisztát felvonultató csatajelenetekhez választotta a Pilisborosjenő és Csobánka között húzódó völgyet a film egyik helyszínéül. És bár a másolat természetesen már aligha hasonlít az egri várra, mindenképp érdemes útba ejteni és megemlékezni erről az érdekességről.
Pilisborosjenői Kevélyhegyi Tanösvény
A 10 km hosszú tanösvény a falu határában található Szt. Vendel emlékműtől indul és érkezik vissza, érinti többek között a Teve-sziklát, a Szódás-barlangot és az Egri vár másolatát is. Legmagasabb pontja a Nagy-Kevély 534 méteres csúcsa, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. Megcsodálhatjuk a Dunát, a Budai-hegység és a Pilis legjelentősebb csúcsait.
TIPP: A tanösvény tájékoztató kisfüzete a községi könyvtárban megtalálható.
Állomások:
- Szt. Vendel emlékmű
- Kálvária
- Teve-szikla
- Egri vár
- Kevély-hegyi kőfülke
- Mészköfal
- Mackó-barlang
- Nagy-Kevély
- Ezüstkevély
- Ezüsthegyi bánya
Térképen a Pilisborosjenő közelében lévő csodahelyek:
Szállást keresel a Pilisben?
A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!