Árpád-kilátó – A Látó-hegy panorámás pihenője

Árpád-kilátó

A Budai-hegységben rejtőző Árpád-kilátó népszerű panorámás pihenőhely, ahol éppen olyan hangulatos élmény piknikezni egyet túrázás közben, mint gyönyörködni a közeli hegyek és Budapest hídjainak látványában. A kilátó környéke gyerekbarát és kutyabarát kirándulóhely, amely rajta kell, hogy legyen minden budapesti kirándulós bakancslistán.

A Látó-hegy különleges pihenőpontja, az Árpád-kilátó

Látó-hegy (Gugger-hegy) a Budai-hegységben

A Látó-hegy, vagy régiesebb nevén Gugger-hegy a Budai-hegységben található a Budai Tájvédelmi Körzetben, a Szépvölgy és Csatárka városrészek határán. A kirándulóhely azonban nemcsak a 2. kerületben élők egyik kedvenc célpontja, hanem azoké is, akik örömmel gyönyörködnek a terület természeti kincseiben, és a 376 méter magasságú hegy panorámájában.

A Látó-hegy, amely a Hármashatár-hegy hegytömbjének része, mára sűrűn lakott terület. Bár az Árpád-kilátó több túraútvonal találkozásánál fekszik, a környék mégsem háborítatlan, hiszen alig 10 percre innen modern budai villák foglaltak le maguknak egy-egy saját részt a főváros panorámájából.

A kilátó ennek ellenére első látásra megszeretteti magát velünk, ráadásul az emelvényt az is felkeresheti, akinek csak autóval könnyen megközelíthető kilátókból van lehetősége élvezni a táj szépségét.

Árpád-kilátó
Árpád-kilátó, Látó-hegy

Az Árpád-kilátó története

A kilátó 1929-ben épült Friedrich Lóránt tervei alapján, Glück Frigyes szállodaiparos kezdeményezésére. A környéken sétaút is őrzi a nevét.

A fenyves közelében emelt kilátó kizárólag terméskő, fa és természetes kötőanyagok felhasználásával készült, akkoriban a terület még háborítatlan volt. A kilátót eredetileg sisakos, kúpos zsúpfedő borította, ám az megrongálódott, így az építmény bádogborítást kapott.

A régi képek meglehetősen hasonlítanak a kilátó mai formájára, bár 2001-ben komolyabb felújításra volt szükség. Megépülésétől fogva nagy népszerűségnek örvend a kirándulóhely.

Fortepan / Nagy Zita, 1934
Árpád-kilátó
Árpád-kilátó, 2022

Az Árpád-kilátó panorámája

A kilátó megjelenésében leginkább egy apró várat idéz meg, így a gyerekek előszeretettel játszanak az építmény körül katonásat. Az építmény fedett résszel és nyitott terasszal is rendelkezik, utóbbiról jól láthatóak Budapest hídjai, a Parlament, a Budai Vár, és a Bazilika is.

A panorámát csodálva akarva-akaratlanul is eszünkbe jut, milyen hangulatos élmény lehet innen gyönyörködni a budapesti tűzijátékban.

Emellett akár integethetünk is a 235 méter magas Gellért-hegy tetején álló 40 méter magas Szabadság-szobornak.

2013-ban megújultak a tűzrakó helyek is, így ma a kilátó mellett számos asztal, és pad várja a fáradt túrázókat.

Hasznos tudnivalók

  • Az Árpád-kilátóhoz az Országos Kéktúra útvonalán kapaszkodhatunk fel a 376 méter magas Látó-hegyre, nagyjából 20 perc alatt. A kilátónál a kék jelzés találkozik a zöld sáv és a zöld körút jelzéssel is.
  • A kék sáv jelzésen akár átsétálhatunk a közeli Guckler Károly-kilátóhoz is.
  • Az emelvény ingyenesen látogatható egész évben.
  • Minden korosztály számára ajánljuk a kilátót.
  • A kilátó környéke kutyabarát terület, nyugodtan útnak indulhatunk kisebb-nagyobb kutyánkkal (a sétáltatási szabályok betartásával).
  • Az útvonalakhoz hordozókendő használata javasolt babakocsi helyett. Kisebb gyerekek számára is jól járható a terep, gyerekbarát kirándulóhely.
  • A tűzgyújtásra vonatkozó információkat és tanácsokat elolvashatjuk a kilátó mellett kihelyezett információs táblán.
  • Mosdó nincs a közelben, ám szemetes szerencsére annál több.

Szállást keresel a közelben?

Itt tudsz nézelődni »»

Összességében elmondható, hogy akár gyalogosan, akár autóval keressük fel az Árpád-kilátó környékét, a terület igazi csodahely, amely a Látó-hegy és a Budapest izgalmas arcát mutatja meg nekünk.


A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Kristóf Eszter

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.