Keresztény templomokból nincs hiány Magyarországon, de vajon mi a helyzet a többi vallás szent épületeivel? A következőkben összegyűjtöttük hazánk legszebb buddhista szentélyeit, amelyek felkeresése akár egy kirándulásnak is beillik -vallási meggyőződéstől függetlenül. Buddhista templomok Magyarországon – íme a toplista!
Tartalomjegyzék
ToggleA buddhizmus hazánkban
A buddhizmus Magyarországon 1951-ben lett hivatalos egyház, amikor Hetényi Ernő megalapította a Buddhista Missziót. A hazai buddhizmusban több irányzattal is találkozhatunk, de ezek hívei egymást tisztelve békében élnek, gyakran látogatva szent helyeiket, a sztúpákat.
A sztúpa egy négyszögletes alapú, félgömb boltozatú, kúp alakú csúcsos buddhista vallási építmény, mely legtöbbször békés, gyönyörű környezetben helyezkedik el.
A buddhista templomok, sztúpák felkeresése hitbéli hovatartozástól függetlenül is emlékezetes élmény lehet bárki számára.
Buddhista templomok Magyarországon – hazánk legnagyobb szabadon látogatható sztúpái
A Béke Sztúpa Zalaszántón
A zalaszántói Béke Sztúpa Európa egyik legnagyobb sztúpája, amely 1992-ben épült. A Kovácsi-hegyen álló látványos hófehér épület 30 méter magas és 24 méter széles. Belsejében egy Dél-Koreából származó Buddha-szobor, egy 24 méteres életfa, Buddha tanításai és ereklyéi találhatók. A Béke Sztúpa Buddha minden élőlény iránt érzett szeretetét jelképezi.
A szentély körbejárható, de belülről nem látogatható, zárt terület, két szerzetes vigyázza.
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto5.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto1.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto4-1024x683.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto-1024x576.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto3-1024x622.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MajtenyiGergely-Zalaszanto2.jpeg)
Elérhetőség
- Cím: Zalaszántó, Világosvár 13, 8353
- Telefonszám: +36 83 370 466
- Nyitva tartás: hétfő-vasárnap: 10:00-18:00
Megközelítés
Autóval
Keszthelyről indulva a Hévízi úton Zalaszántó felé induljunk. A faluba érkezve a Zrínyi utcáról kanyarodjunk a Világosvár utcára, majd annak a végén találjuk a sztúpához tartozó parkolót.
Tömegközlekedéssel
A keszthelyi autóbusz-állomásról a 6395 jelzésű busszal Bazsi művelődési ház irányába, a Paperdő erdészház megállóig utazzunk. Innen körülbelül fél óra séta a sztúpáig.
A Kőrösi Sztúpa Taron, a Buddha Parkban
A kőrösi Sztúpa 1992-ben épült Taron, Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére. A buddhisták Kőrösi Csoma Sándort egyházuk megvilágosultjaként tisztelik, az emlékére épített kegyeleti emlékművet, Békesztúpát és a Múzeumot maga a Dalai Láma szentelte fel, és a világvallások képviselői is megáldották. A parkban található Emlékpavilonon a világutazó érdekes életútjáról olvashatunk.
A tari Buddha Parkot a békeszerető emberek zarándokhelyeként is emlegetik.
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar9.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar5.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar8-1024x768.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar7.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar6.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar4.jpeg)
Az Emlékpark területén láthatjuk továbbá a Tara Templomot- más néven Szabadító Buddha Anya Templomot-, mely az összes lény boldogságáért épült.
Napközben a templom zárva tart, de kívülről is impozáns látványt nyújt.
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar1.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/UvegesEdina-Tar2-1024x768.jpeg)
Érdemes betérni az itt található Tara Kávézó és ajándékboltba, ahol érdekes keleti tárgyak, indiai kelmék, gyógyteák közül válogathatunk, vagy akár hétvégente keleti ízeket is kóstolhatunk.
Elérhetőség
- Cím: Tar, 3073
- Nyitva tartás: 0-24
- Telefonszám: +36 20 665 5618
Megközelítés
Autóval
Budapestről érkezve az M3 autópályáról Hatvannál Salgótarján irányába hajtsunk le a 21-es útra. Haladjunk egészen Pásztóig, ahol tábla jelzi az Emlékpark felé vezető utat.
Tömegközlekedéssel
Budapestről vonattal Tar Vasútállomásig utazzunk, innen 20 perc séta.
A Megvilágosodás Sztúpa Becskén
A magyarországi buddhizmusban Becske 1997 óta fontos szerepet tölt be: elvonulási központ és nemzetközi kurzusok helyszíne. Tanfolyamaikra minden évben több száz, esetenként több ezer buddhista hívő látogat el. A jelenleg közel 50 hektáros területen 2008-ban épült egy sztúpa, pár évvel később egy 200 fős meditációs helyiség valamint elvonulásokra alkalmas házak.
A Csiga-hegyre épült 9 méter magas Megvilágosodás Sztúpa az év minden napján látogatható.
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/FlorianIlona-Becske4.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/FlorianIlona-Becske3.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/FlorianIlona-Becske2-1024x474.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/FlorianIlona-Becske1.jpeg)
Elérhetőség
- Cím: Becske, Csiga-hegy, 2693
- Telefonszám: +36 20 573 4007
Megközelítés
Autóval
Budapestről a Váci útról érkezve az M2-es útról Rád, Vácduka kijáratnál kell lehajtani és Rád felé kell fordulni a kereszteződésben, majd Acsán Balassagyarmat felé. Az Állomás úton haladjunk Becske irányába. Becskén a Fő útról kanyarodjunk a Petőfi Sándor útra.
Tömegközlekedéssel
Budapestről, a Keleti-pályaudvarról vonattal Becske-Alsóig utazzunk, innen 30 perc séta.
A Gyógyító Buddha Sztúpa, Biri
A 2009-ben épült Gyógyító Buddha Sztúpa a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri-Táncsicstelepen található, a Szeretet Emlékművének is nevezik. Az épület magánterületen helyezkedik el, de előzetes egyeztetés alapján látogatható.
Még több látnivaló a megyében »»
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri1.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri6.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri5-1024x768.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri4-1024x768.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri3-1024x768.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/MazloEdit-Biri2.jpeg)
Elérhetőség
- Cím: Biri, Táncsicstelep 20, 4235
- Telefonszám: +36 20 951 5919
Megközelítés
Autóval
Nyíregyházáról indulva Nagykálló felé haladjunk Biri irányába, a Nagybalkányi úton körülbelül 5km múlva a Biri, Táncsicstelep buszmegállónál forduljunk jobbra.
Tömegközlekedéssel
A Nagykálló autóbusz-állomásról a 4225-ös busszal utazzunk a Biri Táncsicstelep megállóig, innen körülbelül 450 méter séta.
Buddhista szentély Garábon
Garáb -régi nevén Grabensia- a Cserhát egyik leghangulatosabb, mindössze 50 fős kis zsákfaluja, kevesebb, mint 8 kilométerre Hollókőtől. Ebben a gyönyörű, nyugodt környezetben, a Grabensia Fogadó kertjében épült az a buddhista szentély, ahol a világ legnagyobb hangtálját, a 233 cm átmérőjű és 2,5 tonna súlyú Samsarát találjuk. Itt lehetőségünk van előre egyeztetett időpontban hangfürdőkön részt venni, ahol hangtál-terapeuták tartanak kezeléseket. Úgy hiszik, a hang rezgései megnyugtató hatásúak és oldják a belső feszültséget.
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab10.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab6.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab7.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab4.jpeg)
A fogadó recepciójáról indul egy körülbelül 2 órás idegenvezetés. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, az idegenvezetés díja 10 év fölötti személyek részére egységesen 2.250 Ft / fő, mely a fogadóban fizethető készpénzzel.
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab9.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab5.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab2.jpeg)
![](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab8.jpeg)
![Buddhista templomok Magyarországon - ezek a legszebb hazai sztúpák!](https://csodahelyek.hu/wp-content/uploads/2020/09/KissAndrea-Garab3-1024x484.jpeg)
Ide tartozik továbbá egy japán fürdő, melyet csak az itt megszállók használhatnak.
TIPP: Látogatásunk előtt érdemes telefonon egyeztetni, mert a hangfürdők ideje alatt a Szentély nem látogatható (részletek).
Elérhetőség
- Cím: 3067, Garáb, Petőfi Sándor út 41-42.
- Telefonszám: +36 20 5231878
- hétfő-péntek és vasárnap 11:00–20:00, szombat 11:00–21:00
Megközelítés
Autóval
Budapest felől, Hatvannál a 21-es útra térve Pásztó irányába vezessünk. Még Pásztó előtt hajtsunk ki Felsőtold irányába, majd a Felsőtold fogadónál forduljunk jobbra Kossuth utcára. Haladjunk egyenesen, ennek az útnak a folytatása lesz a Petőfi Sándor utca.
Tömegközlekedéssel
Pásztó Vasútállomásról a 3240-es volánbusszal Garáb forduló nevű megállóig utazzunk, innen körülbelül 1 perc séta.
További buddhista helyek és sztúpák
- Balatonkeresztúr: Tibeti Kulturális Központ és sztúpa
- Uszó Buddhista Oktatási, Kulturális és Elvonulási Központ – Bükkmogyorósd
Buddhista templomok Magyarországon – térképen a legszebb hazai sztúpák
A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
(Fotók: Béke Sztúpa, Zalaszántó- Majtényi Gergely, Kőrösi Sztúpa, Tar- Üveges Edina, Megvilágosodás Sztúpa, Becske- Flórián Ilona, Gyógyító Buddha Sztúpa-Biri- Mázló Edit, Buddhista Szentély, Garáb- Kiss Andrea)