Visegrád, ahol megelevenedik a középkor

A Dunakanyar szívében elterülő város, Visegrád leginkább azzal tűnik ki a Magyarország ősi települései közül, hogy itt tényleg érezhetően megragadt a középkor. Fellegvára méltóságteljesen magasodik a Duna fölé, palotája pedig hazánk egyik legszebb, egyben maradt reneszánsz emléke. Természetesen egy ilyen régi hangulatú városhoz dukál egy nyári szabadtéri történelmi fesztivál is, amely 3 évtizedes múltra tekint vissza.

3 csodahely Visegrádon, amit látni kell

Visegrád macskaköves utcáin sétálva mindig olyan érzése van a járókelőnek, mintha a királyok korába csöppent volna vissza. A Mátyás idejéből fennmaradt 3 jelentősebb műemléket fogjuk a mostani túránk alatt bejárni egy kellemes gyalogtúra keretében.

Reneszánsz udvarház

Az első utunkba akadó középkori épület Mátyás híres palotája, amely a völgyzárófal alsó részén található, és a városközpontból a kék keresztjelzés visz el oda. Az itteni uradalmat az Anjouk építették több lépésben a 14. század utolsó negyedében. A palotához csatlakozott anno dél felől a Zsigmond által 1424-ben alapított Ferences kolostor és annak kápolnája. Mátyás király az épületet később gótikus stílusban felújíttatta, és több különleges, reneszánsz szökőkutat helyezett el a palota udvarában. Az 1544-es török hódítás után az épület rommá lett, feltárása 1934 óta még napjainkban is tart. A műemlék termei jelenleg kiállításokkal és vetítőszobákkal van teli. A parkjában több reneszánsz szökőkút is újra életre kelt a látogatók legnagyobb örömére. A palota kertjében pedig gyümölcsfákkal és szőlőlugasokkal próbálták az egykori királyi birtok paradicsomi állapotát megidézni.

Az alsóvár romantikája – Salamon-torony

Folytatva utunkat a völgyben az alsóvárba jutunk, ahol a Salamon-torony hatalmas gótikus tömbje fogad.

A gigantikus építmény az alsóvár egyik lakóépülete volt, és tornyokkal megerősített várfal kötötte össze a Duna partján álló őrtoronnyal. A fal 13. századi elrendezését egy esetleges tatár támadás elleni védelem határozta meg, ezért vastagsága néhol a 8 métert is eléri. A torony napjainkban múzeumként működik a Visegrád történelmét és a királyi palota gazdagságát bemutató tárlattal.

A Dunakanyar koronája, a Fellegvár

A továbbiakban egy kis szintemelkedés vár majd ránk, hogy feljussunk a környék híres erődjéhez. A majd 1 kilométeres út rejtelmes földsáncok között vezet, és a múltba repít vissza bennünket. (Figyelem, a kék keresztről jobbra kell majd áttérni a rom (L) jelzésre!)

A 333 méter magas hegyen tornyosul Visegrád híres Fellegvára, a Dunakanyar koronája. Keletkezéséről annyit tudunk, hogy IV. Béla a felesége hozományából építette. Károly Róbert uralkodása alatt már külső várfallal erősítették meg az 1335-ös híres királytalálkozóra. Mátyás a vár palotaszárnyait teljesen felújíttatta, és az egész erődítményt a magyar reneszánsz udvarházává tette. A török időkben többször cserélt gazdát a vár, de 1684 óta már csak romként díszíti a folyó látképét. A rekonstruált erődben, napjainkban több kiállítás és egy panoptikum kapott helyet.

A város központjába való visszatéréshez válasszuk a kéksávot, amely egy önmagában is szép erdei ösvényen halad, de az út mentén még stációk is láthatók. A keresztút végét pedig megkoronázza egy a hegyből kinyúló kápolna. A késő barokk épület 1770-ben készült, és igen csak elhagyatott állapotban van.

Hasznos információk

Nyitvatartás

márc. 1. – márc. 29.minden nap9.0017.00
márc. 30. – szept. 30.minden nap9.0018.00
okt. 1. – okt. 26.minden nap9.0017.00
okt. 27. – dec 01.minden nap9.0016.00
dec. 02. – dec 23.péntek, szombat, vasárnap10.0015.00
dec 24.ZÁRVA
dec 25. – jan. 08.minden nap10.0016.00
jan 10. – febr 29.péntek, szombat, vasárnap10.0016.00

Belépők (2020. június 20-tól érvényes árak):
PÉNZTÁRZÁRÁS A NYITVATARTÁSI IDŐ VÉGE ELŐTT 30 PERCCEL!

  • felnőtt jegy: 1.700 Ft/fő,
  • diák- és nyugdíjas jegy: 850 Ft/fő
  • gyermek 6 éves korig: ingyenes
  • nyugdíjas 70 év felett: ingyenes

Idegenvezetés a Mátyás Király Múzeumnál igényelhető.

Parkolási díjak a Fellegvár előtti parkolóban:
busz: 1200 Ft/óra
személygépkocsi: 300 Ft/óra

További infók »»

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Ha már Visegrád, akkor érdemes megemlíteni a Nemzetközi Palotajátékokat, amely egy 3 napos rendezvény, és az 1335-ös visegrádi királytalálkozó korszakát idézi fel, lovagi tornákkal, várostrommal, és különböző korszakokra jellemző bemutatókkal fűszerezve. Európa nyolc országából, közel 1000 fellépő érkezik ilyenkor a városba, hogy méltóképpen elevenítse fel az ország középkori történéseit. A látványos bemutatók és programok mellett az ide érkezőket egy hangulatos vásári forgatag várja.

Túratipp: Apátkúti-völgy

A hegység egyik legszebb szurdoka az Apátkúti-patak völgye egy 2,5 kilométeres sétával a zöld vagy piros jelzéseken érhető el a központból. A turistautak találkozásánál elterülő Telgárthy-rét környékén pedig olyan híres látnivalók fogadnak bennünket, mint a Bertényi Miklós Füvészkert, vagy az Ördögmalom-vízesés.

A visegrádi túra útvonala

Visegrád (K+) – Palota – Salamon-torony (K+, KL) – Fellegvár (K) – Kálvária-hegy – Visegrád

  • Táv: 3,7 km
  • Szintemelkedés: 220 m

Szállást keresel Visegrádon?

Itt érdemes körülnézni »»


Fotók: Tasi Zsolt, ©csodahelyek

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Védett tartalom!

Tavaszi Bakancslista Gyerekekkel

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk 100 tavaszi ötletet, látnivalót és programot, ráadásul a tavaszi szünetre és húsvétra is gondoltunk.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.