20+ bakancslistás látnivaló az Őrségben

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email

Aki valaha is járt az Őrség különleges vidékén, egészen biztos, hogy újra és újra visszavágyik. Akinek pedig még nem volt szerencséje ehhez az országrészhez, mindenképp vegye fel a bakancslistára!

Tartalomjegyzék

Az Őrségről

Az Őrség, mint történeti és néprajzi tájegység zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken terül el. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére. Vas megye délnyugati szegletében elbűvölő településeket, hangulatos házakat, középkori emlékeket találunk és ne feledkezzünk meg az izgalmas rendezvényekről, éttermekről és egyéb programlehetőségekről sem.

Az alábbiakban összegyűjtöttük az Őrség bakancslistás látnivalóit (térképpel!), amelyek közül bátran tudtok válogatni, ha a környéken jártok.

Őrségi települések

Magyarországon

Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Nemesnép, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák.

Szlovéniában: Őrihodos, Kapornak, Domonkosfalva, Szerdahely, Pártosfalva, Kisfalu, Csekefalva, Szentlászló.

20+ bakancslistás látnivaló az Őrségben

Bajánsenyei református templom 

Az 1821-ben épült templom falán tábla hirdeti Nemesnépi Zakál György, az Őrség utolsó őrnagyának emlékezetét.

Bajánsenyei-tó

Bajánsenye nagyobb kiterjedésű tava a Kerka-patak duzzasztása révén jött létre, napjainkban horgászni és fürödni lehet itt.

Bajánsenye – Bajházi harangláb

Az 1700-as években állt egy harangláb az őriszentpéteri katolikus templom mellett , amelyet egy freskótöredéken fedeztek az őriszentpéteri templomban. Ennek a haranglábnak a hű mása épült fel Bajánsenyén, a kápolna 20 éves évfordulójára. A kizárólag fából készült, tizenegy  méter magas, fazsindellyel fedett haranglábat Eigel Péter készítette el.

Domonkosfa – Szent Márton templom

Középkori templom a 13. század első feléből. Érdekessége, hogy a templom déli kapuja fölött a tizenkét ívű timpanonkoszorúban párduc tartja a keresztet.

Felsőmarác – Himfai Parkerdő

A Felsőmarác szomszédságában található 92 hektáros Himfai parkerdő és a 12 hektáros horgásztó remek kirándulóhely. A tóban fürdésre nincs lehetőség, de az erdőben számos pihenőhely és szalonnasütőhely várja a kirándulókat.

Hegyhátszentjakab – Szent Jakab római katolikus templom

A XIII. századi román stílusú templomot többször átalakították a XVIII. században barokk stílusban, de megőrizte román kori arányait.

Hegyhátszentjakab – Illóolajlepárló Műhely

Illóolaj lepárlási technikák bemutatása, bevezetés az alkímia világába, illóolajok “szagolgatása”…Ez mind szerepel a hegyhátszentjakabi műhely repertoárjában, amely előzetes egyeztetés után látogatható.

Weboldal

Ispánk – Ízrestaurátor Csokoládéműhely

Erős György csokoládémanufaktúrája igazi kuriózumnak számít ezen a vidéken.

Facebook oldal

Kapornaki tájház (Szlovénia)

A határhoz közeli Kapornakon (Krplivnik) találjuk az Őrség legszebb tájházát és gyűjteményét. Bejelentkezés előzetes egyeztetéssel!

Kercaszomor – szomoróci harangláb

Az 1877-ben épített szomoróci református harangláb szoknyája cseréptetővel fedett.

Kercia biofarm

A Kerca BioFarm az Őrségi Nemzeti Park szívében található, Őriszentpétertől 8 km-re. A 10 hektáros, vadregényes farm közvetlenül az erdő mellett, a Kerca-patak partján terül el. A birtokon lehet lovagolni, kerékpározni, vannak szálláshelyek és érdemes kipróbálni a falusi vendégasztalt is.

Weboldal

Kercaszomori tanösvények

  • Fürge cselle tanösvény: A községből kiinduló tanösvény a Kerca patak és környékének élővilágát, a rétek és az erdők növényzetét, valamint gazdag lepkefaunáját mutatja be. Csak gyalogosan járható be, hossza 3,2 km.
  • Szomoróci tanösvény: A település épített örökségét bemutató tanösvény 3 km hosszú és a szlovén határnál végződik. Bejárható gyalogosan, kerékpárral és autóval egyaránt.

Kondorfa – Bölényrezervátum

Kondorfai bölényrezervátum – A videó elindításához kattints a képre

Magyarszombatfa – Fazekasház

A 19. századi népi műemlék lakóház állandó kiállításán a hagyományos paraszti élet bútorait, használati tárgyait, valamint a gerencsérek munkaeszközeit és a boglyakemencét is megnézhetjük. Nyitva május 1-től szeptember 30-ig.

Cím: Magyarszombatfa, Fő u. 52/a

Magyarszombatfa – Gödörházi harangláb

Az 1790-ben készült “szoknyás” fazsindelyes épületet egy nemesnépi ácsmester készítette. Szabadon látogatható.

Nagyrákos – Tájház és kovácsműhely

Előzetes egyeztetés alapján látogatható.

Nemesnépi harangláb

Az 1793-ban épített fazsindelyes szoknyás (református) harangláb 1937 óta országos műemlékként van nyilvántartva. A harangláb Nyugat-Magyarország legnagyobb és talán legszebb ilyen jellegű műemléke.

Őriszentpéter – Szent Péter-templom

A 13. századi, Szent Péter tiszteletére felszentelt római katolikus plébániatemplom a Templomszeren található. Különösen figyelemre méltó a templom bélletes kapuzata. A templom a középkorban erődítményül is szolgált, sánccal és mély árokkal vették körül, melynek nyomai ma is jól látszanak. Egész évben szabadon látogatható.

Őriszentpéter – Szikszay Edit helytörténeti gyűjtemény

A Művelődési Házban található állandó kiállításon a népi kultúra tárgyai, az Őrség szellemi értékei tekinthetők meg. Turistaszezonban hétfő kivételével 10-18-ig látogatható.

Őriszentpéter tanösvények

  • Szala menti tanösvény: Szalafő központjából indul és Őriszentpéteren ér véget. Csak gyalogosan járható be, hossza 3,8 km.
  • Rezgőnyár tanösvény: Őriszentpéteren a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont épülete mellett vezet 300 méter hosszan.

Őriszentpéter – helyi termelői piac

Nyitva minden szombaton 8-12 óráig

Őriszentpéter – Pajta étterem

Kicsit kilóg a sorból az őriszentpéteri Pajta Bisztró, amely bár elsősorban étterem, de látnivalónak sem utolsó. A régi pajta épületéből átalakított bisztrót mára a környék egyik legjobb éttermeként tartják számon, ahol nem csak a hangulat, hanem az ételek is első osztályúak!

Őrség
Pajta

Pankaszi harangláb

Az 1754-ben állított szoknyás harangláb az Őrség legrégebbi ilyen építménye. A harangláb szerkezete tölgyfából készült, a harangot fazsindely védi, a harangozót pedig rozsszalmából készült zsúp.

Weboldal

Őrség
Pankaszi harangláb

Szaknyér – Vadregényes bolt

Erdőszéli kávézó és ajándék boltocska egy apró őrségi faluban, Szaknyéron van. Frissen pörkölt izgalmas kávékkal várnak mindenkit!

Szaknyér – Őrségi Patakparti Alpaka Farm

Nem csak a gyerekek, a felnőttek is imádni fogják a jámbor állatokat, az alpakákat, amelyeket haszonállatként tartanak az Őrségben.

FRSSÍTÉS: A szaknyéri alpakafarm kizárólag a panzió vendégei számára látogatható.

Weboldal

Szalafő – Pityerszer, Szabadtéri néprajzi múzeum

Az Őrség egyik legfőbb látnivalója a Pityerszeri skanzen, ahol eredeti helyén, falumúzeum formájában láthatóak a népi építészet szép emlékei.

Szalafő – Kömpe szeme kilátó

Szalafő – Körtike tanösvény

A tanösvény Szalafő környékének jellemző élőhelyeit, természeti értékeit mutatja be 6,2 km hosszan. Csörgőszerről indul Pityerszerre, és a népi műemlékegyütteshez vezeti át a látogatókat. Gyalogosan, kerékpárral, szekéren egyaránt bejárható.

Szalafő – Öreg Tölgyfa

Az Őrség egyik legöregebb kocsányos tölgyfája a Gatter Fogadó udvarán áll.
A fokozottan védett, 30 méter magas fa korát 400 évnél is többre becsülik, törzsét 6 ember éri körbe.

Szalafő – Tökmagolajütés

Az Őrségben az 1900-as évek óta termesztenek olajtököt, és magjából nyerik az Őrség “fekete aranyát”. Szalafőn a Jakosa család már 1935 óta a készít tökmagolajat a környékbeli falvak lakosai számára, szintén többgenerációs hagyományokat őrizve készül a Batha-portán is a tökmagolaj. Mindkét portán megismerhetjük a készítés folyamatát, a használt eszközöket és vásárolni is lehet a helyben előállított olajból.

Őrség
A kép illusztráció

Szalafő – Jégverem

Szalafői Életfa

Életfa (fotó: Kozma Andrea)

Szalafő – Élő népi gazdaság, Ferencz Porta

A közel 100 szarvasmarha mellett kecskéket, juhot, disznót és baromfit is találunk a Ferencz Portán, ahol fűszeres tehén- és kecskesajtokat, vajat készítenek, és árusítanak a tulajdonosok.

Cím: 9942 Szalafő, Templomszer 11.

Weboldal

Őrség
A kép illusztráció

Szentgyörgyvölgyi református templom

A Nyugat-Dunántúl egyetlen festett fakazettás temploma itt található.

Szentgyörgyvölgy – Csótár Rezső fazekasműhelye

Cím: Szentgyörgyvölgy, Vörösmarty u. 33.

Fotó: Kozma Andrea

Szőcei tőzegmohás láprét tanösvény

Az Őrségi Nemzeti Park területén, Szőce település mellett található a különleges tanösvény, amely 900 méter hosszan vezet a lápos-mocsaras vidéken. A Szőce-patak völgye fokozottan védett terület, sajátos mikroklímája miatt számos védett növény élőhelye.

Szőcei tőzegmohás láprét tanösvény

TIPP: Aki autóval érkezik, leparkolhat a Lápok Háza előtti parkolóban, innen 4-500 métert kell sétálni a tanösvény kezdetéig.

Fontos, hogy a fapallókról lelépni szigorúan tilos!

A láprétet az ÖNPI kezeli, kérhető szakszerű túravezetés, de önállóan is végigjárható (a pallóról tilos lelépni!)

Vadása-tó

Nevét a legenda szerint a patak mentén ásott rókalyukaknak köszönheti, innen kapta a vad-ásta, majd a Vadása nevet. A tavat 12 forrás táplálja, vize kristálytiszta, fürdésre alkalmas. A tó körül kemping, étterem és több büfé is található.

Veleméri román kori Szentháromság-templom

A “fények temploma” -nak is nevezik az Őrség egyik gyöngyszemét, a Szentháromság-templomot, amely Velemér egy félreeső végében, a Papréten található. Az Árpád-kori templom egész évben látogatható, aki a közelben jár, feltétlenül térjen be ide.

Tovább olvasok >>

fények temploma velemér
Fények temploma Veleméren

Velemér – Sindümúzeum

Magánkézben lévő néprajzi gyűjtemény, amely az Őrség népművészeti emlékeit mutatja be. A múzeum csak előzetes bejelentkezés esetén látogatható.

Weboldal

Velemér – Sárgaliliom tanösvény

Velemérről Magyarszombatfára vezet a 6,2 km hosszú tanösvény, amely a Belső-Őrség természeti és kulturális értékeit mutatja be. A sárgaliliom az Őrség kiemelkedő szépségű növényritkasága, amelynek egyik legnagyobb állománya e vidéken található.

A tanösvény 11 állomása a következő: 1. Információs, általános ismertető tábla az Őrségi Nemzeti Parkról; 2. A tanösvényt és annak teljes útvonalát bemutató tábla; 3. A veleméri Szentháromság-templom; 4. A helyi népi épitészet legszebb példái; 5. A Szentgyörgyvölgyi-patak élővilága; 6. A nedves rétek állatvilága; 7. A kisparaszti gazdálkodás; 8. A száraz kaszálórétek világa; 9. A láprétek növényvilága; 10. A gödörházi harangláb; 11. Fazekasság – Magyarszombatfa

Őrségi programok, rendezvények

  • Virágzás napjai – pünkösd környékén, több helyszínen
  • Őrségi vásár – több napos népművészeti és kézművesvásár
  • Nemzetközi Fazekastalálkozó és Magyarszombatfai Fazekasnapok : 2020. július 10-12.
  • Völgyhídi vásár – Nagyrákos
  • Hétrétország – Szerek, porták fesztiválja augusztusban
  • Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál októberben

Szállást keresel az Őrségben?

Itt tudsz nézelődni és foglalni >>

Térképen a 20+ bakancslistás őrségi látnivaló

(Fotók: Osgyáni Eszter, Csodahelyek, pixabay)

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email
Védett tartalom