Igazi szerelemprojektként tekint a Peter’s Planet oldalra Szűcs Péter, aki 15 év újságírói, főszerkesztői karrier után álmodta és alkotta meg saját életmódmagazinját. A PetersPlanet.travel igazi kuriózum a magyar blogok között, hiszen nem csak inspiráló utazásokról, festői tájakról és kalandokról olvashatunk Perutól Kubán át egészen Kínáig, hanem emberi történetek, regénybe illő sorsok is fel-felbukkannak az élménybeszámolók között – például Magyarországról is.
Bebarangolta a fél világot, de vajon milyen emlékei fűződnek a Tiszához? Hogyan kötött ki egy kolostorban a véletlennek köszönhetően? Mi a kedvenc csodahelye Budapest közelében? Szűcs Péter világutazóval beszélgettünk.
Van-e kedvenc magyarországi csodahelyed?
Sok van. A Tiszántúli aprófalvakhoz különös vonzalom fűz, aminek talán egyik oka, hogy magam is a Tiszántúlon nőttem föl. Berettyóújfaluban születtem és az összes gyerekkori nyaramat Biharnagybajomban töltöttem a nagyszülőknél, ezek nekem emiatt csodahelyek.
A Tiszához fogható egyszerre vad és romantikus folyót nem láttam még sehol a világon. Egyetemistaként többször is Tisza-túráztunk barátokkal. A Túr a vadászó jégmadarakkal, a fejed felett összeboruló fákkal, a Túristvándi vízimalom körüli tóban virágzó tavirózsák mind-mind igazi csodahelyek, és akkor még nem is szóltam arról a vendégszeretetről, amit legutóbb Mándokon, a Faluvégi Vendégházban tapasztaltam. A tiszaalpári apácákkal készített riportom újságíró munkásságom egyik legszebb ajándéka. Ahhoz hasonló élményt és őszinte odafigyelést kaptam mindkét helyen, mintha hazamentem volna a szüleimhez, nagyszüleimhez.
Mád és környéke fantasztikus energiákkal van teli, de szeretem Tiszakécskét, Szegedet, a Tisza folyó mindkét partját, egy tiszaroffi lakodalom is beugrik, mint maradandó élmény.
Ami igazi csodaszámba megy szerintem világviszonylatban is, az a nyugati határhoz közeli veleméri Naptemplom. Klasszikus csodahely páratlan energiákkal. Budapesten és környékén csodahelynek számít nekem a Margitsziget és Makkosmária, utóbbi a Normafától balra egy alig félórás túraútvonal, minden héten elzarándokolok oda töltekezni.
Kerékpárral a Tisza-mentén – Záhonytól Szegedig
Minden évben az életem része a magyar vidék, a keleti és a nyugati része is. A nyugati része egzotikus felfedezés, a keleti része otthonosságérzet. A PetersPlanet egyik hazai utazós projektje volt pár évvel ezelőtt, amikor a lehető legzöldebben, vagyis a legkisebb ökológiai lábnyommal, autó nélkül, bringával indultam el. A célom az volt, hogy bringa, vonat és kajak kombóval felfedezzem a Tisza hazai szakaszát Záhonytól Szegedig. Nem turistaúton, hanem a saját ritmusomban, akár teljesen ismeretlen falvak, városok mentén.
Folyamatosan tudósítottam az útról az olvasóimat, rengeteg inspiráló emberrel találkoztam útközben és rengeteg meseszerű élmény ért, például akkor, amikor egy kis faluban rám esteledett a Tisza-parton, nem volt szállásom, ezért bekopogtam egy kastélyba szállásért. Azért oda, mert csak ott láttam fényt az egész éjszakában. Kiderült, hogy a bent ünneplők egy munkatársukat búcsúztatják. Olyan volt az egész, mint egy Petőfi-vers, ismeretlenül és azonnal adtak szállást egy Tisza-parti vendégházban. Az ilyen élmények egész életre szólnak, gyakran azok a kapcsolatok, ismeretségek is, amelyek ilyen váratlan helyzetben születnek.
„Az emberek és a természet közösen adják az élményt”
Minden út, minden túra, mint ahogyan minden nap, más élménnyel ajándékoz meg. Egy hétköznap délutáni könnyed kis séta is lehet kihívásokkal teli éppen úgy, mint ahogyan adhat váratlan élményt, ha az ember nyitottan indul neki. Volt, hogy egy ilyen kis túra közben véletlenül hozzácsapódtam egy zarándoklathoz, aminek az lett a vége, hogy egy kolostorban kötöttem ki, ahol maradásra bírtak és jól megvendégeltek. Az élményt mindig az emberek és a természet közösen adják egy út során. Szerintem nem kell hozzá semmi különös eszköz, nagy csúszda vagy dübörgő zene, csak őszinte jelenlét magunkkal vagy azzal, azokkal, akikkel elindultunk vagy akikkel az út során találkoztunk.
Hol keressük a csodákat?
Azt ajánlom, hogy bátran induljunk el bármerre, és tartsuk nyitva a szemünket. Egyszer a Nyugati pályaudvaron csak úgy felpattantam egy éppen induló vonatra. Vácott szálltam le már azzal a történettel, amit a mellettem ülő asszony mesélt, azt mondta ő 65 évesen lett először szerelmes és most a párjához megy, soha nem volt ilyen boldog, mint most. Besütött a nap a vonatba, szinte szemérmesen mesélte az öröme okát. Ez a történet is benne lesz a könyvemben, amit most írok a karantén időszakában az utazásaimról.
Ha elmész messzire, ha csak hazaugrasz, a csoda benned van, olyannak látod a világot, amilyen te vagy. Ezt megtanulni és megérezni persze nagy út, de talán mindannyian ugyanabba az irányba tartunk, még ha van aki lassabban, van aki gyorsabban szedi a sátorfáját.
„Ha őszinte kíváncsisággal és nyitottan indul el az ember, akkor mindenhol megtalálja a szépet”
Szerintem aki vidéken nőtt fel, az egész életében keresi annak a világnak a békéjét, míg aki nagyvárosi közegből szakad ki, hogy megújuljon, egzotikusnak és frissnek fogja találni a magyar vidék nyújtotta örömöket. Sokszor írtam már a blogomon, hogy bár Latin-Amerika különböző országainak rengeteg inspirációt, alkotó energiát és élményt köszönhetek, valójában a felfedezés és rácsodálkozás szépségét ugyanúgy megadja a közelben lévő kisváros vagy falucska minden sarka.
Különösen, ha már sok országban járt nyitottan egy utazó, rájön arra, hogy a kertben vagy az utcában növő dísznövényre is ugyanúgy lehet nézni, mint a trópusi dzsungelekben lévő egzotikus virágra. Kíváncsian. Ez a titok, ez kell hozzá, semmi más. Ha őszinte kíváncsisággal és nyitottan indul el az ember, akkor mindenhol megtalálja a szépet, de valamiért ha jó messzire megy, akkor mégis jobban figyel. Figyeljünk jobban itthon is, és ugyanaz lesz az élmény. Tapasztalatból mondom.
Fotók: Szűcs Péter – Peters’ Planet
