Létezik egy aprócska település Szlovéniában, alig néhány kilométer távolságra a magyar határtól, amely különleges látnivalókkal hívta fel magára a figyelmet. Dobrovnik (magyarul Dobronak) orchideafarmja az egyetlen Közép-Európában, energiaparkjába messziről is érkeznek gyógyulni és feltöltődni vágyók, a parkot körülvevő erdő pedig -szerintünk- varázserővel bír.
Egy egynapos kirándulás alatt mindkét helyet felfedezhetjük, de egy őrségi pihenéssel akár meg is hosszabbítható a Dobronak közelében eltöltött idő. Látnivaló ugyanis bőven akad a határ mindkét oldalán, csak győzzünk mindent megnézni.
Tartalomjegyzék
ToggleEnergiapark és varázserdő a Bakónaki-tónál
Dobronak települést Muraszombat felé elhagyva táblák jelzik a Bakónaki-tó (Bukovniško jezero) irányát. A főútról jobbra lekanyarodva kb. 2,5 km-t kell haladni, mire elérjük a parkolót, a napijegyet kell fizetni (euróban), ez egyúttal a belépő is az energiaparkba. Ajándékbolt, büfé, játszótér és kalandpark is található itt, de a legérdekesebb -számunkra- mégiscsak az energiapark volt, ahol 26 db tábla, vagyis 26 db kijelölt energiapont mentén haladva fedezhetjük fel az erdőt és az utunkba eső egyéb látnivalókat.

Az erdőbe lépve azonnal misztikus érzés fogja el a látogatót, vibráló zöld színeket látunk, bármerre is nézünk és hihetetlen csönd honol itt (főleg ha mindenki tiszteletben tartja a többiek elmélkedését és pihenését).
Olyan, mintha egy elvarázsolt mesebeli erdőben járnánk…

A 26 energiapontnál padok lettek felállítva, így a séta során mindenki a saját ütemében tud haladni és megállhat, elidőzhet a kijelölt helyeknél. Állítólag már néhány percnyi töltődés is javíthatja az egészségi és pszichikai állapotot – főleg, ha valaki hisz benne. Márpedig a helyiek hisznek, elmondásuk szerint több csoda is történt itt a múltban. A domboldalon található Szent Vid kápolnához ma is szerveznek zarándoklatokat.

A II. világháború idején az erdőben bujkáló partizánok súlyosan megrongálták a kápolnát, ám a háború vége felé az egyikük halálos sebet kapott, és az éjszakát a kápolna tövében töltötte, teljesen legyengülve. Reggelre azonban csoda történt, a partizán súlyos sebei ellenére is életben maradt, ezért megfogadta, hogy a háború után gondoskodik a kápolna felújításáról.
A kápolna és a mögötte fekvő Szent Vid-forrás az energiapark epicentruma, itt a legerősebb a földsugárzás. A forrásvíz gyógyító hatással bír látás- és hallásproblémák esetén, valamint emésztőszervi, idegi és bőrbetegségek enyhítésében is remekül alkalmazható. A víz hideg, ám nagyon friss, nem véletlen, hogy a környékbeliek is járnak ide nagy kannákkal és viszik haza literszámra a forrásvizet.

Energiapontok
1-es oszlop – bélbetegségek (epe és vesekő problémákra – 25 perc)
2-es oszlop – gyomor (mentális problémákra – 12 perc)
3-as oszlop – ízületek (reumás végtagok problémáira – 20 perc) – jomaidon kisugárzás
4-es oszlop – szív, nyirokrendszer (visszerek-érszűkületek, lábak – 20 perc)
5-ös oszlop – idegrendszer, bőr, vér, csontozat (a vastagbél problémáira – 22 perc)
6-os oszlop – máj, vese, epehólyag (fejfájás – 15 perc)
7-es oszlop – kedélyállapot-javító (tüdő-asztmatikus problémák – 12 perc)
8-as oszlop – vesék és húgyuti rendszer, hólyag (migrén, fejgörcs problémák – 20 perc)
9-es oszlop – hátgerinc (hátgerinc-cukorbetegség-koleszterinszint problémák – 15 perc)
10-es oszlop – bőrrák, pikkelysömör, egyéb bőrproblémák (ugyanaz – 15 perc)
11-es oszlop (hiányzik, csak a pad jelzi helyét) – vitalitás, energia (ugyanaza – 30 perc)
12-es oszlop – alsó végtagok vérbősége (ugyanaz + potenciajavítás – 30 perc)
13-14-es oszlop – általános érrendszer (mellkas-szív-koszorúér – 25-30 perc)
15-ös oszlop – motorikus idegrendszer (reuma, ízületi gyulladások – 30 perc) nyugvó elektron körül még egy elektronhéj
16-os oszlop – csontozat (szerkezetre) (gyomor, vastagbél, végbél, belső gyulladások – 40 perc)
17-es oszlop – bőrproblémák (cigaretta, alkohol, kábítószer leszoktatás – 20 perc)
18-as oszlop – simaizomrendszeri problémák (emésztési, hugyhólya-problémák – 10 perc)
19-es oszlop – érző idegrendszeri problémák (szív-problémák – 20 perc)
20-as oszlop – látó- és hallópálya rendszerre hat (szem, fül problémáira – 10 perc)
21-es oszlop – agyműködésre hat (gyomor-problémák – 15 perc)
22-es oszlop – nyirokrendszerre hat (allergiás problémák – 15 perc)
23-as oszlop – nyelőcső és gyomorproblémákra (gyomorrák – 12 perc)
24-es oszlop – csontozat szerkezeti helyreállítása (csontritkulás) (csontritkulás, végtagi izmok – 10 perc)
25-ös oszlop – vérképzőrendszer (vérkép és mentális problémák – 15 perc)
26-os oszlop – vastagbél problémáira (rákos betegségek – 25 perc)
A kápolnánál lévő forrásvíz (kiépített kút) az érrendszerre hat jótékonyan.
Mikor érdemes felkeresni?
Az energiapark, a varázserdő és a mellett fekvő tó egész évben várja a látogatókat. Szerintünk a legszebb nyáron, amikor zöld színben ragyognak a fák, de akik látták már hóval borítva a környéket, a téli kirándulásra esküsznek.








“Dobronak – energiapark és varázserdő a szlovén határnál” bejegyzéshez 22 hozzászólás
Érdeklődöm, hogy szeptember-októberben mennyibe kerül a napi jegy,, és az autóbusz parkolási díja.
Sajnos nem tudunk segíteni. Kolléganőnk most júliusban járt ott, akkor 3 euro volt a parkolási díj a személyautóknak.
Csak készpénzzel lehet fizetni a parkolójegyet?