Somoskő és Salgó vára – Egynapos várlátogatás a Medves-fennsíkon

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email

Somoskő és Salgó vára számos magyar történelmi és irodalmi vonatkozással bírnak, ráadásul olyan panorámával ajándékoznak meg, amely egészen egyedülálló élmény. A Medves-fennsíkon tett kirándulás a terület természeti kincsei, és a várlátogatás miatt is bakancslistás program, ráadásul egy nap alatt két dicső várat is felkereshetünk, mindössze néhány kilométeres túrával.

Egynapos kirándulás – Somoskő és Salgó vára

A két vár, Somoskő és Salgó vára mindössze 5,6 km-es autóútra fekszik egymástól, így a várlátogatás igazán tartalmas egynapos programot ígér minden korosztály számára. Akár a somoskői várat, akár Salgó várát keressük fel először, számítsunk rá, hogy nem mindennapi kilátás nyílik a közeli településekre, és a környék is tartogat látnivalókat. Mutatjuk, milyen csodahelyek várnak a várak közelében.

Somoskő vára – A vár fekvése és története

Somoskő vára a magyar–szlovák országhatár túloldalán, a ma Salgótarjánhoz tartozó Somoskő fölé magasodik, innen néz le a környékre. Érdekesség, hogy a trianoni szerződésben a területet Csehszlovákiának ítélték, de Dr. Krepuska Géza professzor által végzett sikeres műtétnek köszönhetően 1942. február 15-én ismét Magyarország része lett Somoskőújfalu, Somoskő, a bazaltbánya és a Medves-fennsík egy része.

Sajnálatos módon a vár a trianoni határ mögé került, így Szlovákiához tartozik, ám a határok átjárhatóságának köszönhetően a várrom gond nélkül látogatható a magyar határ felől. A már korábban megrongálódott vár a Rákóczi-szabadságharc végén pusztulásnak indult, csak az 1970-es években kezdődött meg a felújítása.

Gondoltad volna? A vár falai között élt Losonczy István özvegye, itt ismerkedett meg vele az ifjú Balassi Bálint. A Júlia-verseket az Anna iránt érzett viszonzatlan szerelem ihlette.

Hasznos tudnivalók

  • A vár Salgótarján felől közelíthető meg, a várhoz vezető utat táblák jelzik.
  • Parkolni a vár alatti parkolóban lehet ingyenesen.
  • A vár bejárata már Szlovákiában található, a belépődíjat is Euro-ban kérik, de forinttal is lehet fizetni.
  • Az építményben barangolva érdemes felfedezni a legszebb kilátóhelyeket.
  • Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9:00 – 17:00, szombat-vasárnap: 9:00 – 18:00

Érdekes látnivaló a közelben a Várhegy oldalában a híres íves bazaltömlés, amely néhány perces sétára található a vár bejáratától. A bazaltorgonáktól kissé távolabb, a tanösvényen továbbhaladva elérünk a letöredezett kőzetanyagból keletkezett kőtengerhez. A vár alatt áll a Petőfi Emlékkunyhó is, amely Petőfi Sándor somoskői látogatásának állít emléket.

Salgó vára – A vár fekvése és története

Salgó vára 625 méteres magasságban található a Medves-fennsíkon, Salgóbánya település közelében, Nógrád megyében. A vár a 13. században épült, és az évszázadok során többször cserélt gazdát, míg 1554-ben török kézre került. Bár negyven év múlva a királyi sereg ostrom árán visszaszerezte, az építmény nagy része megsemmisült.

A várat 1938-ban kezdték felújítani, komolyabb feltárásra és helyreállításra az 1980-as években került sor. Csupán egyetlen torony maradt viszonylag épségben. Az építményben káprázatos panoráma fogad, rálátni a Karancsra, a Cseres-hegységre, illetve a Mátra, a Bükk, a Börzsöny, és a Cserhát vonulataira is.

Tudtad? Petőfi Sándor a várromnál szerzett élményei hatására írta meg Salgó című költeményét. Egy helyi monda szerint a költő lóháton érkezett, és a patkó nyoma a mai napig látható.

Hasznos tudnivalók

  • A vár egész évben szabadon látogatható.
  • A várrom megtekintéséhez nem kell belépődíjat fizetni.
  • Autóval a Vár utca végén parkolhatunk, innen egy sziklás erdei úton jutunk el a várig.
  • A várromnál mosdó nem található, a szemetet is magunkkal kell vinnünk innen kuka hiányában.
  • Az erdei sziklás úton babakocsival nem lehet közlekedni, kisgyermekek és az idősebb korosztály számára igen megerőltető lehet a haladás.
  • Viharos időben veszélyes az útvonal, a megfelelő tapadású túracipő viselés minden évszakban javasolt.

Bakancslistás látnivaló a közelben a Boszorkány-kő, a várlátogatás után érdemes egy kis kitérőt tennünk a sziklák felé, melyek az 572 méter magas Kis-Salgó tetején találhatók. A kihelyezett információs tábláknak köszönhetően megismerhetjük a hely geológiai történetét, ráadásul a bámulatos körpanorámában is gyönyörködhetünk.

Kinek ajánljuk a kirándulást Salgó vára környékén?

Nektek ajánljuk a kirándulást, ha:

  • Érdeklődtök hazánk dicső várainak története iránt
  • Gyerekekkel kerestek programot, könnyű sétával
  • Egynapos kikapcsolódást terveztek
  • Kíváncsiak vagytok a környék természeti kincseire
  • Remek fotókat szeretnétek készíteni

Többnapos kikapcsolódást terveztek a környéken? Érdemes felvenni a kötelező salgótarjáni látnivalók listájára az Eresztvényi Kőbányák Geológiai Tanösvény, a zagyvarónai salakhegy, a Somoskői Vadaspark, a Pécs-kő szikla, illetve a Mazsolt mozdony felkeresését.

Szállást keresel a közelben?

Itt tudsz nézelődni »»

Olvasói vélemény

Olvasónk, Lengyel Bianka megosztotta velünk a várlátogatással kapcsolatos tippjeit:

„Magyarországról sétálunk fel a várhoz, de a somoskői vár bejárata már Szlovákiához tartozik. Csodálatos panoráma nyílik a Medves-fennsíkra, illetve a Karancs-hegységre, és rálátni Salgó várára. Különlegessége a körülötte lévő bazaltorgonák. Plusz infó: van belépő, de az csak akkor, ha van jegyszedő, nyakában igazolvánnyal. Ha nincs, ingyen látogatható, ugyanúgy, mintha jegyet váltanánk. Mi ingyen látogattuk (2022) január 1-jén.
Az út autóval mindkét várnál kiépített, járható.
Salgó vára mindig ingyenesen látogatható, de van egy kb. 500 méteres erdős tanösvény, ami a várhoz visz. Ez jeges, havas időben csúszós, nehezen járható, de száraz időben könnyű megtenni. A várból csodás körpanoráma nyílik.”

Somoskői vár

Képek: Lengyel Bianka

Írd meg véleményed

  • Értékeld, mennyire tetszett a csodahely!
    0
Küldés

Látogatók véleményei

REPLY
Cancel
error: Védett tartalom!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.