Milyen élményeket tartogat Dabas, a kúriák városa?

kúriák városa

Az ócsai látnivalók mellett kevés figyelmet kap a szomszédos Dabas városa, amely csendesen bújik meg a Dél-pesti régióban, pedig természeti és építészeti érdekességek itt is akadnak bőven. Sőt, az utóbbiból egyenest rengeteg található a városban. Az ország leghosszabb főutcáját járva temérdek klasszicista építészeti csodára bukkanhatunk, amelyek miatt Dabas kiérdemelte „a kúriák városa” titulust.

Milyen élményeket tartogat Dabas, a kúriák városa?

Dabas, a kúriák városa

Dabas a megye egyik legfiatalabb városa, amely három, illetve négy nagyon eltérő történelmi múltra visszatekintő település összeolvasztásával jött létre. A város északi felén elterülő Sári a török pusztításnak esett áldozatául, de az 1700-as évek elején a terület birtokosai katolikus szlovákokat telepítettek ide.

A szomszédos Felsődabason az ide benépesült jobbágyság és a katolikus magyar úrbéres lakosság a 18. században önálló községgé szerveződött. Alsódabast és Gyónt az 1720-as évektől a Halász család birtokolta, az itt található pusztákat pedig református magyar és evangélikus szlovák jobbágyok lakták.

A sokszínű városban Sáritól Gyónig gyalogolva először megismerkedhetünk a magyar El Camino egyik leglátványosabb szakaszával, a Szent Jakab Sétánnyal Sáriban, majd a belváros klasszicista kúriáit vesszük szemügyre, és végül Gyón neves szülöttének, Gyóni Gézának az életútjával zárjuk a sort.

Ahol a víz az úr: a Szent Jakab Sétány

A cölöpökön álló pallós úton és fahidakon haladó Szent Jakab sétány a környék egyik legszebb sétaútja, ahol a legszárazabb időben is akad víz az itteni tavakban és csatornákban. A pallósétány eredetileg a Magyar Zarándokút itteni részeként került kialakításra, hiszen a szomszédságába épült a fáradt vándorok pihenőjéül szolgáló Zarándokszállás.

A tanösvénynek is beillő sétaút egyébként jól bemutatja az itteni lápos és erdős területek élővilágát, az ösvény középső részén található kilátóból pedig körbepásztázhatjuk a területet.

Tipp: A Zarándokszállás parkolója mindig nyitva áll a sétányhoz autóval érkezők számára is!

A belvárosban található a kúria köz

Hosszú főutcai séta után érkezünk meg a település központjában álló Magyarok Nagyasszonya templomhoz, amely 1829-ben épült elődje helyére, Udvardy Sándor terve alapján. Érdemes ezt az épületet a Kossuth utca felől megkerülni, ugyanis az alsódabasi eklektikus templom mögött rejtőznek a város jelentősebb kúriái.

A Bajcsy-Zsilinszky út első ikonikus épülete a Gombay-Dinnyés-kúria, amely a 18. század végén késő barokk stílusban épült. A szépen felújított tornácos épületben jelenleg gyermekkönyvtár és gondnoki lakás működik. Szemben az út túloldalán már a Halász Antal-kúria emelkedik. Az elegáns méretekkel rendelkező kúria 1825 körül épült, amely korábban tanácsháza és könyvtár is volt.

Tovább haladva az úton a református templom ikonikus tornya tűnik fel, a templomot 1793-ban építtetett copf stílusban Halász Imre birtokos. A Ravasz László és Bajcsy Zsilinszky utca találkozásánál álló épület egy különleges értéket is rejt, ugyanis itt őrzik Kossuth Lajos atyja síremlékére Turinból küldött koszorúját.

A templom mögött egy ősfás park közepén áll a Biegner-Halász Olivér-kúria. A kúriát Bajúsz Péter, az alsódabasi pallér 1830 körül építette, az épület sokáig önkormányzati óvodaként működött. A napjainkban könyvtárként üzemelő épület kertjében egy érdekes emlékmű is található, itt lett felállítva 2016-ban Borbás Dorka Ujjlenyomat című alkotása, amellyel a város a szülötte, Gyóni Géza előtt kíván tisztelegni. Az iparművész alkotását az egyszerűség, ugyanakkor mégis modern hatás jellemzi.

A nagyméretű üvegtáblán a költő legismertebb versének, a „Csak egy éjszakára” sorai olvashatóak ujjlenyomat formában. Az emlékművet 2017 márciusában ismeretlen tettesek megrongálták, de az összetört üveg így sokkal hatásosabban adja vissza a mű lényét.

Gyón nevezetességei

A kúriák városa már így is számos kúriát tartogatott számunkra, de a város központjától Gyónig sétálva több klasszicista kúria is utunkba akad majd. Mindközül kiemelkedik a Halász Móricz-kúria. A Dabas címerében is megjelenő épület 1821-ben készült klasszicista stílusban. Később a kúriába egy iparvállalat költözött, de oktatási intézményként és szállodaként is használták. Az épület sajnos sok-sok éven át kihasználatlanul állt, és ezek az idők nem tettek jót falainak. A 80-as évek elején a melléképületet lebontották, a kúriarészt pedig felújították, és korszerűsítették.

Szerencsére az épület ékességét, a portikuszhoz kétoldalt íves fallal kapcsolódó kocsifelhajtót meghagyták. A leginkább egy kastélyra hasonlító műemléképületben a Halász család emlékszobája látogatható napjainkban.

A kúria parkját is érdemes bejárni, ugyanis hatalmas, idős fák állnak benne. A fáskert szomszédságában áll egy református templom is, amely 1823-ban épült, szintén a Halász család támogatásával.

A templommal szembeni központi parkban áll a város híres szülöttének, Gyóni Gézának egész alakos bronzszobra. A költő születésének 125. évfordulója alkalmából Dabas városának közössége 2009-ben állíttatott szobrot emlékül. Janzer Frigyes alkotása azt a pillanatot próbálja megjeleníteni, amikor Gyóni Géza hazatért Szibériából.

Aki szeretne többet megtudni a költő életéről, annak ajánlott meglátogatni az innen csak pár 100 méterre található emlékházat, amely az evangélikus parókia udvarán lévő házban található.

A kiállítás Dabas Város Önkormányzatának támogatásával 2002-ben nyílt meg, és a költő irodalmi munkásságát, szomorú életútját mutatja be. Az emlékszoba anyaga újságcikkekből, eredeti kötetekből, személyes tárgyakból, levelekből és régi fotókból áll, amelyet Sztavinovszky Győző tanár úr a város számos intézményének közreműködésével állított össze.

Szállást keresel Dabas környékén?

Itt érdemes körülnézni »»

Gyón és Sári között több buszjárat is közlekedik, ezért érdemes a túra elején megtervezni a visszajutást, ha autóval érkeznénk a városba!

A kb. 9 km-es dabasi túra útvonala: Sári, Zarándokközpont – Szent Jakab Sétány – Dabasi Magyarok Nagyasszonya templom –  Gombay-Dinnyés-kúria – Halász Antal-kúria – Dabasi Református templom – Biegner-Halász Olivér-kúria – Halász Móricz-kúria  – Gyóni Református templom – Gyóni Géza szobra – Gyóni Géza-emlékszoba


Fotók: Tasi Zsolt

A szerző további írásai a www.azalfoldtegedisvar.hu oldalon olvashatók.

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.