A Nádasdy-kastély falai egy legendás szerelem emlékét őrzik

Nádasdy kastély

A Nádasdy-kastély és a kastélypark kiemelten fontos turisztikai célpont, amelyet előszeretettel látogatnak a hazai és külföldi turisták. A különleges szépségű kastély egy olyan legendás szerelemnek állít emléket, amely átszövi a közelmúltban felújított épület falait és parkját.

Nádasdy-kastély – Nádasdladány festői szépségű kastélya

A kastély építésének története

Bár sokan úgy vélik, hogy kissé túlzás úgy fogalmazni, hogy a Nádasdy-kastély a szerelem kastélya, az épület története valójában mégis ilyen romantikus. Nádasdladány környékén már a 14. században is voltak a Nádasdy családnak birtokai, az 1500-as évek skót és angol kastélyainak mintájára tervezett épület helyén 1851-ben még csak egy kisebb kúria állt. Ekkor Nádasdy Lipót volt a birtok tulajdonosa, fia, Nádasdy Ferenc és Zichy Ilona 1868-ban kötöttek házasságot, és közösen álmodták meg a kastély minden részletét.

Nádasdy-kastély

Az alapkövet 1873-ban még együtt rakták le, azonban Zichy Ilonát idejekorán, mindössze 24 évesen elvitte a kolerajárvány. Ferenc soha többé nem nősült meg, a kastély termeit pedig pontosan úgy rendezte be, ahogyan azt feleségével elképzelték. Szerelmüket az is bizonyítja, hogy közös hálószobát terveztek a soktornyos, magastetős épületben annak ellenére, hogy akkoriban ez közel sem volt megszokott. Az épületet az 1900-as évek elejéig építtette a Nádasdy család.

A kastély műszaki felszereltsége egészen kiváló volt, vízvezeték- és csatornahálózat mellett előbb gázvilágítás, majd villanyvilágítás volt benne, ráadásul az épületben beszélőcső-hálózat is működött.

A kastély emellett azért is különleges, mert a Nádasdy család a közeli nádasban bújtatta IV. Bélát a tatárjárás idején.

Látnivalók a Nádasdy-kastély területén

A kétezer négyzetméteres Nádasdy-kastély épületét bejárhatjuk egyénileg, és vezetés segítségével is. A látogatók a kastélylátogatás végére megismerkedhetnek a Nádasdy család, illetve a kastély és kastélypark történetével, gróf Nádasdy Ferenc és gróf Zichy Ilona szerelmének részleteivel, illetve az Ősök csarnokával, amely Magyarország legszebb ősgalériája.

A korabeli újságok másolata, az enteriőr, és a faragott bútorzatú könyvtárszoba legalább olyan érdekes a látogatók számára, mint a hatalmas márványkandalló, vagy a téli kert.

A látogatást visual guide eszközök segítik a látogató telefonjára letölthető változatban, illetve bérelhető tableteken. A felújítás során az épületben múzeumshop, vetítőterem, kávézó és múzeumpedagógiai foglalkoztató is létesült.

A Nádasdy-kastély parkja

A tornyos, csipkés kastély mellett a közel 20 hektáros angolparkban egy gyönyörű tó feküdt vízeséssel, víztoronnyal, és pálmaházzal. A parkban kapott helyett a család lovainak istállója is, illetve egy úszómedence és teniszpálya is. A sétányok mellett tiszafák, fenyők, nyárfák, bükkök és hársak álltak, a templom pedig a park északnyugati sarkában kapott helyet.

Természetesen a kastély mellett a kastélypark is megújult, így a kiszáradt tó helyett most egy hangulatos csónakázótavon lehet csónakázni, emellett kipróbálható vitorlásmodellek is várják a látogatókat. A vitorláshajók különösen közel álltak Nádasdy Ferenchez, akit a Balaton-kultusz egyik megteremtőjeként is emlegetnek.

Hasznos információk

Elérhetőség

  • Cím: H-8145 Nádasdladány, Kastélypark 1.
  • Telefon: +36 70 951 7149
  • E-mail: nadasdladanyikastely@nofnkft.hu
  • Weboldal: nadasdladanyikastely.hu/

Megközelítés

Nádasdladány az M7 autópálya szabadbattyáni csomópontjától 16 km-re fekszik. Székesfehérvárról, Várpalotáról és Jenőről is indulnak autóbuszok, melyekről a Nádasdladány, Jenői elágazás vagy a Nádasdladány, Arany J. u. nevű megállóban kell leszállni.

Szállást keresel a közelben?

Itt érdemes nézelődni »»

Nádasdladány, Nádasdy-kastély

A fent olvasott információk tájékoztató jellegűek. Mielőtt útnak indulsz, mindenképpen nézz utána, hogy jelenleg elérhető, látogatható-e az adott csodahely.
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Képek: Békési József

Tetszett a cikk?

Oszd meg másokkal is!

“A Nádasdy-kastély falai egy legendás szerelem emlékét őrzik” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

error: Védett tartalom!

Pénztárcakímélő csodahelyek e-book

100+ ingyenes élmény, kirándulás és program

Gyűjtöd azokat a programokat, ahol az egész család jól érezheti magát? Máris mutatunk több mint 100 hazai programot, élményt és kirándulóhelyet.

Egy e-book, amit neked írtunk!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre

.