Orchidea tanösvény a kiskunsági Kolon-tónál

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: print
Megosztás itt: email

Izsák szomszédságában található a Kolon-tó, a Kiskunsági Nemzeti Park egyik legféltettebb területe, amely egy a Közép-Európa legnagyobb édesvízi mocsarai közül. A szigorúan védett vízfelületet több különböző, kilátós tanösvény próbálja bemutatni. Ezek közül a legérdekesebb a Kolon-tóhoz délről bekapcsolódó híres orchideás mező, és a védett, virágritkaságokat bemutató sétaút, az Orchidea tanösvény.

A Kolon-tóról

A 2962 hektár kiterjedésű Kolon-tó a Homokhátságba benyomuló holocén Duna-ágból alakult ki az évezredek során. A tó elöregedésével keletkezett a mai mocsárvidék különleges és páratlan növény- és állatvilága. Ezáltal a vizes élőhely szigorúan védett, és olyan nemzetközi egyezmények hatályai alatt áll, mint az UNESCO bioszféra-rezervátuma vagy a Ramsari Egyezmény.

A Kolon-tó több különböző, érdekes élőhelytípusból áll össze, és ezeket egy-egy tanösvény vagy kilátó segítségével ismerhetjük meg. 2012-ben készült el a 40 hektáros vízfelületrész, a Nagy-víz nagyszabású élőhely rekonstrukciója, amelynek eredményeképpen létrejött a tó legszebb panorámájának helyet adó töltésdomb.

Orchidea tanösvény, Páhi

Páhi központi parkjából indul a 8 kilométer hosszú Orchidea tanösvény, amely a Kolon-tó déli mocsaras részét járja be. Az itteni erdőfoltokat és mezőket váltakozva járva nyolc darab érdekes információstáblába botolhatunk.

Orchidea tanösvény

A Páhi-réteken tavasztól egészen nyár elejéig csodálhatjuk meg a hazai orchideák, vagyis a kosborok sokszínű világát. Az itteni leggyakoribb virágfajták: a mocsári kosbor, a hússzínű ujjaskosbor, a vitézkosbor és a poloskaszagú kosbor. Ősszel pedig az őszi kikerics festi rózsaszínre a környékbeli mezőket.

Az itteni síkvidéket szemlélve a pusztai táj látványát csak néha töri meg egy-egy magányosan álló vadkörtefa. A réteken szórványosan álló famatuzsálemek közül néhányuk életkorát 150-250 évesre becsülik.

Szállást keresel Bács-Kiskun megyében?

Itt érdemes körülnézni »»

A tanösvény látogatásának szabályai

  • Parkolni a Művelődési Ház előtt lehet, innen gyalogosan már könnyen megközelíthető a tanösvény kiindulópontja.
  • A sétaúton haladást elősegítő jelzések nincsenek, de jók iránymutatásnak az információstáblák, és könnyedén be tudjuk magunkat azonosítani rajtuk.
  • Az Orchidea tanösvény a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett része, ezért az itteni dűlőutakról ne térjünk le, és a réteken ne vágjunk át!
  • Természetvédelmi területen minden növény gyűjtése tilos! A védett virágok eszmei értéke 10.000 forintnál kezdődik, tehát ennyi büntetés jár érte szálanként!

Fotók: Tasi Zsolt

A szerző további írásai a www.azalfoldtegedisvar.hu oldalon olvashatók.

Írd meg véleményed

  • Értékeld, mennyire tetszett a csodahely!
    0
Küldés

Látogatók véleményei

Válasz
Cancel
error: Védett tartalom!

Kövess minket!

Csatlakozz csoportjainkhoz!

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre